Véget ért a B33 Diákolimpia 2014/15 3. régiós döntője

A Debrecenben, a Tóth Árpád Gimnáziumban megrendezett torna sok színvonalas meccset, feszültséget hozott.

A szervezők közleménye:

Az “A” korcsoportos lányoknál a miskolci Fráter1csapat kiemelkedett a mezőnyből. A kategória pikantériáját jelentette, hogy a gimnázium két csapata egymás ellen játszotta az egyik elődöntőt, amely az országos döntőbe jutásról szólt. A Szegősök a másik csapat, amely kvalifikálta magát.

A fiúknál is nagy küzdelem volt, ahol a döntőben végül alulmaradt a remek és szellemes játékot nyújtó – és élvezetes játékot mutató – REFI a nyíregyházi Apáczai Nagyok csapata ellen.

A “B” korcsoportban a fiúknál debreceni házidöntőt rendeztek. A – szintén korosztályos válogatott Andrássy Géza vezette – Szűcs és bandája könnyedén múlta felül az országos döntőt szintén elérő, hazai pályán játszó TÁG csapatát. A lányoknál a TÁG II. viszont érvényesítette a hazai pálya előnyét és feledtette a fiúk botlását. Remek távoli dobásaiknak köszönhetően húzták be az első helyet.

Az E-game játékunk soha nem látott izgalmakat hozott. Volt, hogy négyszeres hosszabításban tudták csak eldönteni a felek a továbbjutást.

A kategóriák győztesei – a dicsőség és az aranyérem mellé – DECATHLON vásárlási utalvánnyal is gazdagodtak.

“A” korcsoport fiúk

1. Apáczai Nagyok (Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola, Nyíregyháza)
2. REFI-001 (Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés)
3. Hunyadi Sokk (Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Eger)
3. Lencsiboyok2 (Lencsési Általános Iskola, Békéscsaba)

“A” korcsoport lányok

1. Frater1csapat (Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc)
2. Szegősök (Szegő Gábor Általános Iskola, Szolnok)
3. Frater2csapat (Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc)
3. REFI-002 (Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, és Kollégium, Békés)

“B” korcsoport fiúk

1. Szűcs és Bandája (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, Debrecen)
2. TÁG I. (Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen)
3. Korányi A (Korányi Frigyes Gimnázium, Nagykálló)

“B” korcsoport lányok

1. TÁG II. (Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen)
2. Lányok a Fáyból (Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola, Miskolc)
3. Miskolci Hermann Ottó Gimnázium (Hermann Ottó Gimnázium, Miskolc)

Az “A” korcsoportból a kategória első két helyezettje, míg a “B” csoportból az első három helyezett jutott tovább.

Gratulálunk mindenkinek, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus