U16-os fiaink második horvátországi meccsüket játszották

Váradi Attila legényei másodjára kevésbé tudták megnehezíteni a horvátok dolgát, de így is tisztesen helyt álltak idegenben.

Polczer Kata technikai vezető információi alapján:

U16-os fiúk felkészülési mérkőzése, Horvátország
Horvátország - Magyarország 63-48 (15-14, 15-15, 20-8, 13-11)
Magyarország:
Kass 12/6, Kenéz 1, Takács 2, Neuwirth 8, Kovács 6. Csere: Mészáros 2, Horváth 2, Sövegjártó 4, Csátaljay 11, Simon -, Csornai -.

Az egy nappal korábbi derbi igen sokat vehetett ki kissé tartalékosan érkező válogatottunkból, mely az első félidőben lényegébe véve egált játszott a házigazdákkal, ám a triplázásban feljavuló (most már ötször is betaláltak kintről, mi pedig az eddigiekhez hasonlóan, most is csupán kétszer) dél-szlávok a harmadik negyedben eldöntötték a felkészülési összecsapást és 29 (!!!) eladott labdájuk dacára simábban nyertek, mint egy nappal korábban - ennek egyik legfőbb oka a 42-24-re hozott lepattanó-csatában való dominancia volt.

Váradi Attila: - Egy félidőn keresztül tudtunk lépést tartani a horvát válogatottal. Ebben a periódusban már 7 ponttal is vezettünk. A harmadik negyedben rajtunk jelentkeztek először a mentális és fizikális fáradtság tünetei, ebben a szakaszban sok hibát vétettünk. Összességében nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, hasznos, építő jellegű volt mindkét összecsapás. Gratulálok a csapatnak, nagyszerűen küzdöttek!

Fotó - fiú U16-os kosárlabda válogatott facebook oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus