U18-as 3X3 Eb: Döntőben a magyar lányok

Lány válogatottunk bejutott az U18-as 3X3 Európa-bajnokság döntőjébe - 21:40-től jön a korosztályos vb bronzmeccsének visszavágója az oroszok ellen.

A mai napon játszották a fiúk utolsó csoportmeccsüket, ezzel kezdődött a nap, és bár sokáig vezettek a mieink, még a végjátékra is a magyar együttes fordult előnnyel, az utolsó pontokat az észtek dobták, 11-11 után beszórtak egy kettest is, így végül 13-11-re nyertek - ezzel nem kerültünk be a legjobb 8 közé.

A lányok kiválóan kezdtek a franciákkal szemben, 5-0-ra vezettünk bő három perc játék után, viszont előbb a franciák feljöttek ránk, 5-4 volt már csak az állás a hatodik percben, majd miután 8-5-re megint megléptünk, fordítottak is, kevesebb mint kettő perccel a vége előtt 9-8-ra a gallok álltak jobban. Kiegyenlítettünk, majd a franciák újabb pontja után Révész Boróka előbb egalizált egy betöréssel, egy támadással később pedig már a vezetést szerezte meg 18 másodperccel a vége előtt. A franciák már nem tudtak pontot szerezni, így drámai körülmények között nyertünk 11-10-re.

Az esőszünet, illetve a csarnokbaköltözés után jöhetett a világbajnoki ezüstérmes cseheket kiejtő hollandok elleni mérkőzés, ami sokkal simább volt - 0-0 után 1-1-nél volt még egál az állás, de ezt követően 5-1-re megléptünk. Folyamatosan 3-4 pont volt az előnyünk, attól függően, hogy éppen ki szerzett pontot. Egyetlen egyszer tudott egy támadásnyi különbségre lejönni Hollandia, 9-7-nél, de Révész faulttal együtt volt eredményes, 11-7 után pedig folytatódott az eredeti forgatókönyv. Az elődöntőt végül 14-9-re hoztuk, így bejutottunk az U18-as Eb döntőjébe - az ellenfél az az Oroszország, akik ellen kikaptunk a vb bronzmeccsén.

A döntőt nagyjából 21:40-től lehet ezen a streamen nézni (nagyjából 5-10 perc csúszás lehet ehhez az időponthoz képest):

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus