Ivkovic Stojan: saját kezünkben van a sorsunk
A playout féltávhoz érkezett, a Kecskemét pedig jó helyzetből várhatja a folytatást.
fotó, slide: ktekosar.hu
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét honlapjának interjúja Ivkovic Stojannal, a klub szakmai igazgatójával:
Hogyan látja a playout féltávját követően a helyzetet?
-Én úgy gondolom, hogy az Oroszlányon kívül senki nem érezheti magát biztonságban a bennmaradást illetően. Másik szemszögből nézve ez a lebonyolítási rendszer, pontrendszer nem mondható igazságosnak. Elég furcsa ez a helyzet. Ha az előző három évet tekintjük, akkor a kiesők összeadva, összesen nyertek 16 meccset. Idén lehet, valakinek ennyi győztes mérkőzés sem lesz elég az NBI-es tagság megőrzésére. A playoutban is előfordulhat az a helyzet, hogy hiába több sikert könyvelhet el ebben a szakaszban egy együttes, mégis annak kell búcsúznia. A mi helyzetünk változatlan. Bízunk a befektetett, alázatos és kemény munkában, és csak magunkra fókuszálunk.
Az első öt meccsből négyet idegenben játszottak, és három sikert arattak. Ez bizakodásra ad okot?
-Ha már csak kettő meccset nyerünk ebből az ötösből, akkor elégedettek lettünk volna. Végül háromszor hagyhattuk el a pályát győztesen. Ez persze még nem jelent semmit, de biztosította számunkra azt a helyzetet, hogy a saját kezünkben van a sorsunk. Kisebb problémákon kívül ez a második hét, hogy együtt tud készülni a teljes keret. Bízom benne, hogy a következő heteket is mindenki egészségesen fogja tudni lejátszani, és elkerülnek minket azok a balszerencsék, amelyek az egész szezont jellemezték eddig.
A Körmendet már sikerült legyőzni kétszer is idén. Most szombaton mire számít?
-A Körmendnek nagyon erős játékosállománya van. Számomra meglepő, hogy ők is, és mellettük még több csapat is végül a playoutban kell, hogy befejezze a szezont. Ha ugyanolyan egységesen tudunk kosárlabdázni hazai környezetben, mint az alapszakasz végén és a playoutban, akkor minden esélyünk megvan a sikerre. Ha a soron következő négy hazai meccsünkből legalább hármat tudunk hozni, akkor bent kell, hogy maradjunk.