Ryan Wright a Vasas Budapest csapatában!

Az újonc fővárosi együttes egyelőre egy hónapra szerződteti a Szolnok és a Falco korábbi centerét, aki a sérültek pótlása mellett eredményességi szempontok miatt került Sárosi Bulcsú csapatához
 
 

A Vasas Budapest sajtóközleménye:

Azzal, hogy Andrássy Géza bokasérülése miatt több mint egy hónapra kidőlt, a szintén fiatal magasember, Völgyi Marcell pedig fáradásos törésből lábadozik, a pasarétiek szakmai stábja elérkezettnek látta az időt arra, hogy három külföldi játékosa mellé egy negyediket is igazoljon - egyelőre csak február elejéig.
 

A sérülések mellett nagyon fontos tényező az is, hogy amint kiderült, hogy a magyar bajnok Szolnoktól két hete elköszönő Wright elérhető a Vasas Budapest számára, úgy az edzői gárda ki is nyilvánította, hogy egy ilyen kaliberű magasember szerződtetésével a jelenlegi szerkezeti problémáit is azonnal megoldhatná a csapat, ezzel pedig eredményességben is előre léphetne a tavalyi B-csoport bajnoka. A döntést segítette, hogy a játékos csapattársa volt a tavalyi esztendőben a gárda jelenlegi másodedzőjének, Lekli Józsefnek, és az ő véleménye egyezett a szakmai vezetésével, miszerint Wright a posztján sokkal jobb játékos annál, mint azt a szolnoki számai mutatják.

Az egyetemistaként a UCLA Bruins-nál (ez Golomán György jelenlegi csapata) többet közt Russell Westbrookkal is együtt pattogtató, majd az Oklahoma Soonersnél (abban az időben Szendrei Józsefnek hívták a gárda erőnléti edzőjét) Blake Griffin oldalán harcoló veterán tavaly az egész magyar bajnokság egyik legjobb magasembereként lett ismert a szombathelyi Falco színeiben (13,1 pont, 8,6 lepattanó mérkőzésenként), ezt az idényt pedig a Bajnokok Ligájában is érdekelt Szolnoki Olaj KK-nál kezdte.

Ryan Wright már meg is érkezett Budapestre, ahol sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon, viszont a Körmend elleni, vasárnapi bajnokin még nem mutatkozhat be a Vasasban, első mérkőzését a PVSK ellen játssza majd január 14-én.
 

Foto: 24.hu
Slide: szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus