Álomjáték a spanyol-szerb mérkőzésen

Litván rajt-cél győzelem, horvát kiesés. A Zirková-Toliver kettőst 6 ponton tartó oroszok győztek Szlovákia ellen, s negyeddöntősök. Káprázatos játékot hozott a spanyol-szerb mérkőzés, a címvédő sikerével.

Litvánia-Horvátország 83-64 (30-12, 18-16, 17-19, 18-17)

Ki-ki meccs a versenyben maradásért, a negyeddöntőért. Aki kikap, kiesik a versenyfutásból. A litvánok az oroszok elleni bravúrjukkal már egy lépést tettek az Eb budapesti végjátéka felé, a horvát csapat ráadásul "kettős emberhátrányban" játszik, hiszen két játékosa, az egyik legnevesebb kosarasa, Jelena Ivezic, valamint a mezőnysorból Iva Todoric megsérült még a csapat első meccsén az oroszok ellen, Ivezic rögtön a találkozó elején egy értékesített tripla, Todoric pedig, 14 perc játék után. Szomszédaink tehát 12 helyett csupán 10 játékossal játszották szinte végig az Eb-t...

Azzal a lendülettel kezdtek a litvánok, amellyel két napja az oroszok ellen 31-13-ra nyerték az utolsó negyedet, s fordították a maguk javára azt a találkozót 14 pontos hátrányról. A 4. perc elején 8 pontnál járó Gintare Petronyte vezérletével 15-2-re vezettek a baltiak, ekkor kért időt Braslav Turic horvát kapitány. Bár utána Ciglar Iva gyorsan dobott egy szép duplát, a játék képe nem sokat változott, 15-4 után Vita Kuktiene két triplájára építve egy 11-0-t "repesztett" Litvánia és a 7. perc elején 26-4-re vezetett. A szakasz hajrája könnyed, edzőmeccs jellegű játékkal telt.

A második negyed közepén 14 pontra feljöttek a horvátok a sokat cserélő baltiak ellen. Utána a litvánok a horvát zóna ellen triplákkal és ügyes, szellemesen ziccerekig játszott akciókkal tartották 15 és 20 pont közötti előnyüket. Szünetben kerek 20 ponttal vezetett Litvánia. Térfélcsere után váltva estek a kosarak, Iva Sliskovic és Mirna Mazic tett sokat azért, hogy nagyon ne szakadjanak le a horvátok, Petronyte pedig azért, hogy közel ne kerüljenek a litvánokhoz. A befejező negyed megint olyan volt, mint az első negyed második fele, a védekezéssel nem sokat törődtek a csapatok.

Litvánia az első 5 perc lendületes, koncentrált játékával biztos és könnyed győzelmet aratott a sorsába a jelek szerint beletörődő, megfogyatkozott horvát csapat ellen, amely e vereséggel elvesztette reményét a továbbjutásra.

Ld: Petronyte (18 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Kuktiene (14/12 pont), Gutkauskaite (13/3 pont, 4 gólpassz), Linkeviciene (10 /3 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz), ill. Sliskovic (17 pont, 6 lepattanó), Mazic (13 pont, 6 lepattanó). 

 

Oroszország-Szlovákia  75-61 (23-23, 18-13, 23-12, 11-13)

Hatalmas volt a tét, a győztes óriás lépést tehet a negyeddöntő felé, a vesztes viszont igen nehéz helyzetbe kerül. Kiváló hangulatban kezdődött a találkozó, a közeli Szlovákiából rengetegen "ugrottak át" buzdítani Maros Kovacik együttesét, de orosz zászló is feltűnt a lelátón. Az összecsapás érdekes színfoltjának ígérkezett a két együttes két színesbőrű, honosított irányítójának, Epiphany Prince-nek és Kristi Tolivernek a párharca - pár éve nem nagyon gondolhatták volna, hogy Eb-n, egy orosz-szlovák meccsen fognak találkozni.

A szlovákok kezdetben azzal próbáltak a házigazdáknak, azaz nekünk magyaroknak kedveskedni, hogy első pontjaikat Barbora Bálintová és Martina Kissová dobta. Az első percekben Szlovákia vezetett, de az oroszok Prince, valamint a center, Natalia Vieru eredményessége révén ott "lihegtek" a sarkukban. A szakasz közepén Elena Kirillova - Danyilocskinaként talán ismertebb a neve a sportág barátai előtt, de gratulálunk a férjhez meneteléhez, és hosszú, boldog házasságot kívánunk neki, hiszen, így jóval egyszerűbb az újságírók dolga, hogy e nevet viseli - és Jevgenyija Beljakova triplájával fordított Anatolij Miskin együttese. Annak ellenére, hogy óriási volt a tét, kifejezetten szórakoztató, látványos, élvezetes volt a meccs, mindkét oldalon szebbnél szebb támadásokat láthatott a publikum. Zuzana Zirková első találatával visszaszerezte a vezetést Szlovákia. Maria Vagyejeva kosara a negyed végén orosz egyenlítést és döntetlen állást eredményezett.

Az oroszok Beljakova és a triplát "vágó" Daria Namok révén 5-0-lal indították a második 10 percet. Az addigi remek játékot némi kapkodás váltotta fel mindkét oldalon. Anna Jurcenkovának, a szlovák centernek akadtak remek pillanatai, majd Bálintová távoli duplájával és triplájával a negyed közepén ledolgozta hátrányát Szlovákia. Sőt, a mindössze 20 éves kassai lány indításból is eredményes volt, zsinórban szerzett 7 pontjával - kisebb hangrobbanást kiváltva a lelátón - csapata átvette a vezetést. Ahogy az első, a második negyed vége is Vagyejeváról szólt, akit remekül szolgált ki centertársa a rutinos Irina Oszipova. Vagyejeva szerezte Oroszoszág utolsó 7 pontját a félidő végén, s remek sorozatának köszönhetően 5 pontos orosz vezetéssel zárult az első 20 perc.

A szünetben a zenei aláfestésről gondoskodók a szlovákoknak próbáltak kedveskedni a régi híres cseh(szlovák) énekes, Karel Gott Lady Karnevál című slágerével. 

Bár térfélcsere után az oroszok által amúgy jól ismert, hiszen ott kosarazó Kristi Toliver megszerezte első kosarát, a fonalat elkapó Beljakova vezérletével fokozatosan elhúzott Oroszország. A negyed közepén 50-42 után egy 7-0-s rohammal jelentős lett a különbség. A záró negyed előtt 16 ponttal "mentek" az oroszok. Két napja, a litvánok ellen 14 pontos előnyről vesztettek...

Most azonban jó ideig úgy tűnt, ilyen veszély nem fenyegeti Miskin tanítványait, hiszen a negyed első 4 percét 2-2-re adták a felek, Az oroszok remekül "kivették" a játékból a szlovákok eddig remeklő két kisemberét, Tolivert és Zirkovát. Támadásban megint nagyon "leült", pontatlan lett az orosz válogatott, s Marta Paleniková első kosarával 12 pontra zárkóztak fel a szlovákok. Ekkor emelt be egy "nyugtató" hármast Kirillova. 

Ld: Vagyejeva (22 pont, 7 lepattanó), Beljakova (17/9 pont, 3 gólpassz), Prince (11/3 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz), Kirillova (10/6 pont, 3 gólpassz), Vieru (8 pont 9 lepattanó), Oszipova (4 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz) ill. Bálintová (15/3 pont, 5 lepattanó), Hruscaková (15 pont, 5 lepattanó), Kissová (11/3 pont, 4 lepattanó).

 

Szerbia-Spanyolország 80-91 (27-24, 13-22, 22-15, 18-30)

A meccs a szerbeknek volt igazán fontos, a címvédő már továbbjutott. Az eddig is remek meccseket hozó győri középdöntő sorozat legjobb negyedével kezdődött a találkozó. A szerbeknek szinte szárnyakat adott, hogy nyerniük kell a címvédő ellen, de ha úgy tetszik, az esélytelenek nyugalmával, felszabadultan és kiválóan kosaraztak. Igaz, Alba Torrens eljutott 8 pontig ellenük, de az első 10 percben nem kevesebb mint 9 szerb játékos talált be a spanyolok gyűrűjébe, úgy is mondhatnánk, aki beállt, kosarat szerzett. A nyitó szakasz végén Milica Dabovics triplájával vezettek is.

És a második szakasz elején Nevana Jovanovics hármasával megduplázták előnyüket. A spanyolok azonban Ana Cruz vezérletével 2 perc alatt egy 9-0-lal fordítottak. Page kosara csak átmenetileg törte meg a címvédő lendületét, amely a szakasz középső harmadában egy 19-4-gyel 9 pontos előnnyé alakította korábbi 6 egységnyi hátrányát. A félidő végén a szerbeket ügyes kosarakkal Nevena Jovanovics tartotta versenyben.

Szünet után felváltva estek a kosarak, az előző évadban Győrben szereplő Tamara Radocaj szép tempóval villant. Élvezetes volt, "pörgött" a játék, az első személyi hibát 5 perc 10 másodperc elteltével ítélték a játékvezetők. A szakasz közepén hullámvölgybe kerültek a spanyolok. Szonja Petrovics triplájára s a magára találó Jelena Milovanovics dupláira építve egy 14-4-es száguldással fordított Szerbia. A negyed végén váltott vezetéssel haladtak a felek. Amíg spanyol oldalon megoszlottak a terhek, a szerbeknél Ana Dabovics lépett elő vezérré. A záró szakasz előtt 1 ponttal a szerbek vezettek.

Laura Nicholls duplájára Radocaj hármassal felelt a záró negyed elején. A győri irányító és Petrovics eredményességének köszönhetően a spanyolok üldözték a szerbeket. A szakasz közepén Nicholls és Cruz vezérletéve egy 6-0-lal fordítottak a spanyolok. Szerb időkérés után Milovanovics triplájával 1-re jött föl Szerbia, de triplára tripla volt a válasz, Marta Xargay talált be távolról, majd jött egy demoralázáló Palau-Nicholls alley-oop kosár, amely végképp megtörte a szerbeket, akiknek a végjátékban Alba Torrens ellen nem volt ellenszerük.

Az Eb eddigi egyik, ha nem a legjobb meccsét nyerte meg a címvédő. Ez a találkozó remek propagandája volt a női kosárlabdának. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus