Születésnapos "másodkapitány"

Ma ünnepli 46. születésnapját a Miskolcon készülő női kosárlabda válogatott szövetségi kapitányának, Stefan Sviteknek egyik segítője, Gáll Tamás, a zalaegerszegi női csapat szakvezetője. Ennek kapcsán - is - beszélgettünk a szakemberrel.

- Hatodik lett csapatod a bajnokságban, elégedett vagy a ZTE NKK szereplésével?

- Úgy gondolom, az első öt csapat minden tekintetben, feltételrendszer, játékosállomány vonatkozásában jóval a mezőny második fele előtt járt, s ez eredményekben is megmutatkozott. Mi lettünk a mezőny második felének a legjobb csapata, tehát reálisan nézve az erőviszonyokat, nem lehetek elégedetlen...

- Az élcsapatok - finoman fogalmazva - nem szerettek, nyíltan mondva utáltak a ZTE ellen játszani, nagyon kellemetlen stílusú, harcos, agresszív riválisnak tartották...

- Ennek őszintén örülök, én is hallottam ilyen véleményeket, és büszke is vagyok arra, hogy csapatunknak ilyen a megítélése. Azért vagyok erre büszke, mert nálunk mindössze egy légiós szerepelt, nem voltak sztár játékosaink, nekünk ez a kemény, küzdős-harcos játék volt az egyetlen esélyünk. Ezzel a szezon során többször is megvertük a Győrt, "elkaptuk" a PEAC-ot, éreztem is, hogy a képzettebb, nagyobb tudású játékosok alkotta ellenfeleknek nem igazán ízlett a mi játékunk.

- Két éve az Universiade-válogatottat vezetted a legjobb nyolc közé, tavaly pedig az U20-as csapatot a B-divízióból az A-ba. Könnyű szívvel hagytad ott a fiatalokat a felnőtt együttes pályaedzői posztjáért?

- Az U20-as csapattal kitűnő hangulatban, rengeteget dolgozva értük el a sikert, fájó szívvel hagytam el azt a társaságot, még volt összetartás, amelyet én vezettem. Ugyanakkor Magyarországon felnőtt Európa-bajnokság nincs minden évben. Egy hazai rendezésű felnőtt  Eb részesének lenni óriási dolog lehet, és nagyon nagy kihívás. Pista, azaz Stefan Svitek hívására egyszerűen nem mondhattam nemet. Azóta már beszélgettem az U20-as csapatnál utódomként dolgozó Krivacsevics Dragoljubbal, és nagyon szorítok a fiatalok sikeres szerepléséért, hiszen az ott kosarazó lányok valahol egy kicsit "az én gyerekeim" is.

- Az edzőtáborban terveztek születésnapi ünnepséget?

- Nem kell nagy dologra gondolni, most a felkészülésen s nem az ünneplésen van a hangsúly, de egyet azért biztos koccintunk.

Foto, Slide - ztenkk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus