A 22. forduló válogatottja

Újabb forduló, újabb válogatott. Körvonalazódni látszanak az erőviszonyok négy fordulóval a vége előtt, de természetesen még sok eldöntetlen kérdés van. Többek között az első négy sorrendje, az utolsó rájátszást jelentő hely sorsa, és a - ZTE mellett - másik osztályozót játszó csapat kilétét továbbra is kérdéses maradt, hiszen semmi sem dőlt el a hétvégén. Jó meccseket láthattak a nézők, és ismét akadtak kiváló egyéni teljesítményt nyújtó játékosok. Közülük válogattuk össze a forduló válogatottját, amely a következőképpen fest:

Irányító: Zo Williams (ASE, 5) – A Paks amerikai irányítójának újabban elég jól megy a játék. Persze ez nem meglepő, hiszen a képességeivel mindenki tisztában van, azok egyértelműen a hazai bajnokság legjobb légiósai közé emelik őt. Év elején szintén remek formában pattogtatott, sőt nem egy alkalommal szinte emberfeletti teljesítményt nyújtva vezette győzelemre az övéit. Azonban egy idő után ez a teher görcsössé tette, és szép lassan elkezdett beleszürkülni a mezőnybe. Az edzőváltás a legjobbkor jött számára (is), azóta ugyanis ismét magára talált, és igazi vezérként irányítja a piros-kékeket. A hétvégén sem volt ez másképp, a Pécs ellen ismét remek produkcióval örvendeztette meg a paksi híveket. 33 percet töltött a parketten, ez alatt szórt 22 pontot, kiosztott 6 gólpasszt, leszedett 3 lepattanót, szerezett 2 labdát, volt 1 dobásblokkolása, valamint 10 alkalommal faultot is sikerült kiharcolnia. Ez az impozáns számsor összesen 39 VAL-t jelentett számára.

Dobóhátvéd: Chad Timberlake (Falco, 3) – A Falco a Kecskemét két vállra fektetésével gyakorlatilag eldöntötte. az egymás elleni eredményeket is figyelembe véve két győzelemmel áll jobban, mint a mögötte következő Olaj-Alba páros, így szinte biztosra vehetjük, hogy ők zárják az élen az alapszakaszt. Nem semmi teljesítmény ez a sárga-feketék részéről, mondhatni ordas meglepetés. Év elején a szakma az 5-6. helyre sorolta őket, azonban rácáfoltak a kétkedőkre. Bencze Tamás remek munkát végzett, és az idény nagy részében mindössze két légióssal játszó gárdából igazi, nagybetűs CSAPATOT formált. A sikernek több kulcsa is akadt, gondolok itt Kálmánra, Pantelicsre, Szabóra vagy Timberlake-re, de a kiegészítő emberek is mindent megtettek, hogy a csapat sikeres legyen. A 22. fordulóban Chad Timberlake volt az, aki kiérdemelte a tagságot ebben az összeállításban. A több poszton is bevethető játékos végig a pályán volt a Kecskemét otthonában, és meg sem állt 24 pontig, 6 lepattanóig és 4 gólpasszig, összesen 31 VAL "értékben".

Alacsony-bedobó:Kyle Austin (Jászberény, ) –A Jászberény iszonyatos erőket mozgósít, hogy elkerülje a ZTE elleni osztályozót. A csapat több alkalommal is átalakult az idény során, és úgy néz ki, mostanra meg is találták az ideális összeállítást. Több alkalommal is sikerült megszorongatniuk erősebb riválisaikat, a hasonló kaliberű csapatok ellen pedig elég jó százalékkal be is gyűjtötték a győzelmeket. Igaz ugyan, hogy nemk olyan régen nagyon fontos meccset veszítettek a rivális Factum ellen, ám a Szeged legyőzésével most kiköszörülték a csorbát. A csapat egyik húzóembere, meccsek óta talán legjobb játékosa az idény közben szerződtetett Kyle Austin. Az amerikai kosaras alapvetően erőcsatárként érti otthon magát, azonban többször is előfordult már, hogy a meccs közben a hármas poszton is helyt kellett állnia, így ezúttal ezen a poszton vettük őt számításba. A Kaposvár legyőzéséből alaposan kivette a részét a hétvégén, 28 pontjával - holtversenyben - a mezőny legeredményesebbje volt. Emellett lekapott 7 lepattanót, szerzett 6 labdát, valamint kiosztott 2-2 gólpasszt és blokkot is. A statisztikai lapjára végül 41 VAL került fel.

Magas-bedobó: Rashad Bell (Körmend, ) – A Körmend nincs könnyű helyzetben, ezt a vak is látja. Bár már a második edző gardírozza őket az idény során, valamiért mégsem funkciónál igazán a csapat, annak ellenére sem, hogy talán a legerősebb kezdőötössel rendelkeznek a bajnokságban. Azaz csak rendelkeznének, ha nem lenne folyamatosan sérült egy, vagy akár több kulcsjátékosuk is egy időben. Németh Istvánról ugyebár tudjuk, hogy hónapok óta nem állhat csapata rendelkezésére, ám a hétvégén újabb oszlop, mégpedig az egész szezonban stabilan teljesítő Darian Townes is kiesett, ráadásul Ferencz és Fodor is sérülten vállalta a játékot. Ebben a nehéz helyzetben lépett elő ismét a vezérré az a Rashad Bell, akit hosszú évek óta hazánk egyik legjobb légiósaként tartanak számon. mezőnyből, és a palánk alól egyaránt képes jó teljesítményre, hihetetlen rugói és vajkeze révén kintről és bentről egyaránt veszélyes tud lenni. Ezúttal a Sopron ellen lépett pályára csapata, és óriási küzdelemben, többek között Bell remeklésének köszönhetően sikerült is győzniük. Hősünk 29 pontot - közte három triplát - szórt a meccsen, valamint begyűjtött 13 lepattanót és kézbesített 4 gólpasszt is. Összességében ez a 41 VAL-t ért számára.

Center: Juhos Levente (Albacomp, 1) – Braniszval Dzunics bátran nyúl a fiatalokhoz, ezt évek óta tudjuk. A tavalyi döntősnél pedig szükség is van erre, hiszen a gárda leggyengébb pontja egyértelműen a kispad. Bódi Ferenc - annak ellenére, hogy még mindig képes megvillanni - nem lesz már fiatalabb, illetve Hendlein Roland sem ott tart, ahol az őt éve óta gyötrő sérülések nélkül tarthatna. Ebben a nehéz helyzetben kell helyt állni a  Supola-Juhos párosnak, és általában meg is oldják a rájuk bízott feladatokat. A hétvégén Juhos levente bizonyította, hogy komoly jövő vár rá, még pedig egy nem nem mindennapi produkcióval. 22 pontjával csapata legjobb dobója volt, ráadásul csak egy mezőnydobást hibázott, pedig 5 triplát is ráemelt. emellett lekapott 9 lepattanót, valamint kiosztott 1-1 gólpasszt és blokkot is. Végül 31 VAL-nál állt meg. Gratulálunk neki!

A Legjobb Hatodik Ember: Morgen Ferdinánd (ASE, ) – Az paksiak szárnyalnak a bajnokságban az edzőváltás óta, ezt talán nem túlzás kijelenteni. Lassan azon a hangok is elhallgatnak, aki azt jósolták, hogy az Enrique Gutiérrez Garcia kinevezése utáni fellángolás csak három meccsig tartó csoda lesz, ugyanis az ASE hétről-hétre csak javul. A korábban önbizalomhiányban szenvedő, formán kívüli játékosok sorra válnak újra erőteljes, válogatott szintű játékosokká, olyanokká, amilyeneknek Pakson látni szeretnék őket. Igaz ez Morgen Ferdinándra is, akiről nem túlzás kijelenteni, hogy az idei bajnokság egyik, ha nem a legnagyobb felfedezettje. A hétvégén a Pécs föndbe döngöléséből is kivette a részét, mégpedig 18 ponttal, 8 lepattanóval, 2 gólpasszal és 1 blokkal, összesen 27 VAL-t érően.

Fotó (slide): Gémesi Balázs

Fotó (2): www.vasnepe.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus