A koncepcióm: körmendi ezüstöt ide!

A világ igazságtalan. Nincs egyenlőség, vannak erősebbek és gyengébbek, gazdagok és szegények, egészségesek és fogyatékkal élők, és vannak a Nyergesek és vannak az egyéb vontatók. Ugye. Ez az élet velejárója, aminek sokadig arculcsapását szenvedi el napokban a magyar férfi kosárlabda. Az Olaj újfent bevásárolt, méghozzá kétségtelenül az elmúlt évek néha elfuserált játékospolitikáját felváltva, a még több pénz és jobb felhasználás útját választva bizony most telibetaláltak. 

Olvasom a reakciókat a világhálón, és sok helyütt megjelenik az a vélekedés, hogy „undorító”, „mi értelme így a bajnokságnak”, de a legtisztább megnyilvánulás általában arra vezet, hogy úgy egyébként is „dögöljenek meg”. Korábban már írtam arról többször (a blog keretein belül is), hogy jómagam egyszerűen nem tudom elítélni azt, aki a lehetőségeit kihasználja. Ha van pénz Szolnokon (márpedig van, nem kevés), akkor miért ne költekezhetnének?! Miért ne tehetnék?! Ha Körmenden lenne ennyi zseton, azt mondanánk a tulajdonosoknak, hogy figyeljetek már, ne költsetek ennyit játékosokra?! A fenét! A szolnoki cél a magyar egyeduralom mellett a nemzetközi kupaszerelés és az Adria-liga, ahol a jó eredményekhez bizony a legjobb magyar játékosokra van szükség. Van koncepció, elképzelés, amit nyilván a rendelkezésre álló anyagi keret erősen meghatároz. Követnek egy utat és megtesznek minden tőlük telhetőt, tanulnak a saját hibáikból, és mennek előre a járatlan ösvényeken. Ehhez pedig most „összevásárlás” kell.

Ez persze a magyar bajnokság többi szereplőjének – első látásra – nem tesz jót, a bajnokság aranyérmét gyakorlatilag előre ki lehetne osztani. Mint megannyi bajnokságban szerte a világon, teszem hozzá rögtön. (Egyéb sportágakban amúgy hogyan szurkol az egész ország egy-egy kirakatcsapat győzelméért, hogy a BL-ben, EBEL-ben, stb., jól szerepeljenek és mennyire helyeseljük, ha a második legjobb magyar csapat játékosait kilóra megveszik, hogy aztán legyen esély a német, spanyol, norvég, osztrák, stb. csapatok ellen.)

Ráadásul abban a helyzetben vagyunk, hogy a sportszerűséget az elmúlt hónapok után nagyon nehezen kérhetnénk számon szolnoki sporttársainkon. A kupadöntő rendezését zsebből kifizethették volna, nem tették – valószínűleg övüké lett volna pedig újra a kupa a Tiszaligetben. Majd az elődöntőbeli és a döntőbeli ellenfeleik legjobb magyarjait leigazolták – de azok a magyarok mindent beleadva küzdöttek és játszottak helyenként kiválóan leendő kenyéradójuk ellen! Az egyikük épphogy elbukott, a másik nagy sikerrel járt. Győzött a sport, ahogy kell.

Még szemére vethetnénk az Olajnak, hogy „milyen pénzből” gazdagodott meg. Csak sajnos ezen a téren sem tiszta a magyar profi sportban senki sem. Alighanem érdekes tanulmányok születnének abból, ha ezt a kérdést valakik, valahol komolyan kezdenék feszegetni. Maradjunk annyiban, hogy most Szolnokon szép az élet. De ahogy korábban labdarúgásban 10 évig tartó debreceni, majd székesfehérvári egyeduralmat vizionált az ezerfejű és lett idén simán bajnok a Győr, úgy kosárban is hamar fordulhat a kocka. Még akkor is, ha azt a kockát nem játékosok, hanem politikusok vetik…

A profi sport ott tart, hogy az dönt, hogy melyik csapat mögé áll be egy arab sejk, egy orosz olajmágnás, egy hatalmas állami vállalat, vagy egy régiós szinten kiemelkedő multi. Így lesz másodosztályú francia csapatból pár év alatt BL-győzelemre esélyes gárda fociban, de a példákat hosszasan lehetne sorolni. Fel kell ébredni, az új kosárrendszerváltás véget vet annak a (valljuk be, nem túl színvonalas) korszaknak, hogy veszek három-négy jó légióst, hozzárakok egy jó magyart és már meg is nyertük a bajnokságot.

Még egy dolog: az sem csak az Olaj hibája, hogy azzal, hogy vett most 4 játékost, megvette az összes jó magyar és álmagyar játékost az egész bajnokságból. Ha lenne belőlük 20, mert olyanok lennének az utánpótlásműhelyeink, abból csak max 12 (de inkább 6-8) lenne Szolnokon. Belegondoltatok már abba, hogy a következő alapszakasz legjobb magyar játékosa lehet, hogy nálunk fog pattogtatni (15-ösben)?

Mit tartok kiútnak magunk számára? A saját magunk által kialakított koncepciót. Ha meg kell változnia a céloknak, hát változtassuk mi magunk és aszerint cselekedjünk minden egyes nap! Ráadásul mi könnyen vagyunk, hiszen aligha lettünk volna amúgy sem bajnokok pár éven belül. Most az a helyzet, hogy mi a hatodik helyen végeztünk a bajnokságban, ebből az Olaj jövőre biztosan újra előttünk végez, a másik négy csapatból háromból megvették viszont a legjobb magyar játékost! Ez nagyon fontos! Számtalan pókerjátszmát vívok, 9-10 fős asztaloknál, ahol a zsetonjaim egy részét elvesztem, de van egy másik játékos, rengeteg zsetonnal, aki sorra ejti ki előlem a többieket. Én kivárásra várva pedig gyakran, külön csata megnyerése nélkül elérem a második helyet. Ami bizony jó, nagyon jó (és kifizetődő) tud lenni.

Az én koncepcióm tehát az, hogy tegyünk meg mindent, hogy jövőre, vagy két-három év múlva, mi játsszuk a bajnoki döntőt a Szolnokkal! Aztán ha ott már nem lesz elég a körmendi játék, maximum újra, irigység nélkül, a legőszintébb mosollyal az arcunkon ünnepeljük csapatunkat a Tiszaligetben.

Hiszen hogyne lehetne örülni egy ezüstéremnek! Múlt szombaton a Honvéd focicsapata kiharcolta a bronzérmet a bajnokságban. Győrig több kispesti szurkolóval együtt utaztam a vonaton – boldogok voltak, literszám öntötték magukba a malátaszörpöt. Örültek, nagyon örültek a bronznak. Évtizedek óta nem nyert bajnokságot Puskás csapata. És most öröm, nagy öröm a bronz. Mondhatnánk, hogy ezért nemzetközi kupaszereplés jár, de ne legyünk naivak, ez maximum négy meccset fog nekik jelenteni és nem a Real Madrid ellen.

Ha már nemzetközi kupa, nekünk is lehetne koncepciónk az, hogy éveken keresztül nekivágjunk Európának. Ez persze anyagiak miatt nem reális, de például az Alba vagy az ASE számára az lehet és legyen is.

Milyen jó lenne, ha a saját határainkat látva a vezetőségünk célul tűzné ki, hogy a remek utánpótláscsapatainkból 1-2 éven (és ne 5-6) belül kikerüljenek annyian, hogy valaki mindig kezdő lehessen tőlük; hogy a körmendi értékek ne máshol érvényesüljenek.

Lehetnek céljaink, amikért minden nap érdemes tenni. Elődöntő, ötödik meccset nyerni – mondjuk Szombathelyen vagy Székesfehérváron. Ugyan ki ne ünnepelne egy ilyen győzelem után napokig, hetekig?! Aztán évek szorgos munkája és a szerencse forgása után, talán-talán újra a legfényesebb érmek kerülnének Körmendre.

Koncepciót, célt, elképzelést, jövőt, reményt kell adni a szurkolóknak, a jelenlegi és a jövőbeli játékosoknak. Akkor nem mennek el az első hívó szóra Szolnokra, külföldre vagy bárhova. Például az Alba, ha a nem kevés forrását az elmúlt években máshogyan használta volna fel (nemzetközi szereplés, Kellernek dupla fizetés például „alap”), talán nem lenne egypólusú a bajnokság jövőre.

Én úgy látom a hírekből, hogy Szombathelyen megvan a koncepció. Komoly költségvetés (komoly szponzor: Szerencsejáték), a legjobb utánpótláscsapatok, a fiatalokat beépítik (!!!)… Korábban azt reméltük, hogy Kálmán visszavonulása után évekig nem kell tartani a sárga-feketéktől, de most már látjuk, hogy akárhogyan dönt idén, a Falco komoly ellenfél lesz mindenki számára.

Szóval Mordor-Szolnokról vegyünk le a saját tekintetünket, maradjunk a mi Megyénknél, és lépjünk mindig egy kicsit előre. Ésszerű, logikus keretépítést és légiósválasztást remélek a nyáron. Legyen ez az első célunk! Higgyétek el, ebben minket a Szolnok nem fog akadályozni.

Ha engedjük, hogy kicsinek nézhessenek bennünk és magunkat is annak fogjuk látni, akkor kicsik is leszünk. 

MTE Mindörökké!

 

Fotó (1.), Slide - sport365.hu

Fotó (2.) - vaol.hu

Fotó (3.) - szedeak.hu