Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 21. forduló

Szerdán teljes fordulót rendeznek a férfi A csoportban, lesz egy Alba-Körmend és egy Sopron-Szolnok rangadó is, az OSE és az ASE pedig a kupanegyeddöntő felvezetéseként találkoznak egymással - lássuk, mi várható a meccseken!

21. forduló

Kaposvári KK (7-14) - PVSK-VEOLIA (11-9)
2020. március 11., szerda, 18:00

Úgy tűnt, hogy a Kaposvár az edzőváltás után összeszedte magát, voltak eredmények, még a vesztes meccseken is megvolt a küzdés. Most azonban zsinórban négy vereségnél jár a somogyi gárda, és rettenetesen messzinek tűnik a középház - már csak öt meccse van Sztojan Ivkovics csapatának az alapszakaszból, és két győzelemmel kevesebbje van, mint a 10. helyen álló Kecskemétnek, ráadásul a hazai találkozókon az Albát és a Körmendet is fogadják Hendleinék, a sorsolás sem a legjobb tehát. A most következő ellenfél sem lesz egyszerű, hiszen a Pécs jóval jobb formában van az elmúlt hetekben, hónapokban, alapvetően erősebbnek tűnik az állománya, többet pihenhetett, hiszen szerdán játszotta legutóbbi bajnokiját, és egy duplahosszabbításos sikerből érkezhet erre a mérkőzésre - minden a mecsekaljaiak mellett szól papíron, kivéve a hazai pálya.

Alba Fehérvár (11-9) - Egis Körmend (16-4)
2020. március 11., szerda, 18:00

A forduló egyik rangadójára kerül majd sor Fehérváron, ahova a második helyezett Körmend látogat. A két együttes alapvetően hasonló játékerővel bír, az Alba a hazai pálya miatt még esélyesebb is lehetne, de Arie Shivek csapatának védekezése egész szezonban nem működött, ez egy Körmend szintű együttes ellen végzetes lehet. Nagy kérdés, hogy a hazaiak támadójátéka milyen képet mutat - Jesus Ramirez elküldése óta azzal is voltak gondok, és a Jászberényben dobott 95 pont nem biztos, hogy mérvadó egy ilyen rangadó előtt. A vasi piros-feketék is nyertek, 15 ponttal verték a KTE-t, abból sem igazán lehet kiindulni - Person például elsőre nem sokat mutatott, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne most akár nyerőember. Megtippelhetetlen, hogy mi lesz a végeredmény, de egy pontgazdag, szoros meccs várható előzetesen.

KTE-Duna Aszfalt (9-11) - DEAC (12-8)
2020. március 11., szerda, 18:00

A Kecskemét két szép siker, illetve a válogatott szünet után kikapott Körmenden, ám ennél sokkal nagyobb baj Forray Gábor számára, hogy Cleveland Thomas ebben a szezonban már nem léphet pályára, meg kell műteni a vállát. Hogy ez milyen hatással lesz majd az együttesre, azt még nyilván nem tudhatjuk, de fontos, hasznos tagját veszítette el a KTE, amelynek rotációja így megrövidült - a húzóembereknek többet kell a pályán lenniük, és Lewis Chester kaphat majd több lehetőséget. A DEAC az elmúlt két fordulóban nagyon meggyőző volt, de előtte nyert a Szolnok ellen és Pakson is, nagyszerű formában van tehát. Boriszov ugyan továbbra sem bevethető, de Sztrahinja Milosevics érkezése óta megint úgy tűnik, hogy mindenki tisztában van a szerepével a csapaton belül. Valamivel esélyesebb is a hajdúsági alakulat így, Thomas kiesésével.

OSE Lions (10-10) - Atomerőmű SE (13-7)
2020. március 11., szerda, 18:00

Az OSE nagy éve tovább tart: Sebastjan Krasovec csapata a hétvégén a Tiszaligetben győzött úgy, hogy a találkozó nagy részében a kezében tartotta a meccset. A paksiak szintén magabiztosan verték aktuális ellenfelüket, a Kaposvárt, és állományuk papíron még mindig jobbnak tekinthető, mint az oroszlányiaké - Omar Calhoun is szépen mutatkozott be. Más kérdés, hogy az OSE eddig is messze-messze felülmúlt minden várakozást, rendkívül jól összerakott együttes, Washington személyében pedig van egy olyan légiósa, aki a legnagyobb csapatok ellen is nyerőember tud lenni - elég a Szolnok elleni, forduló MVP címet érő teljesítményére vagy a Falco elleni triplájára gondolni. Külön pikantériát ad a találkozónak, hogy a két csapat egymás ellen játszik majd a magyar kupa negyeddöntőjében április 2-án. Az állomány az ASE, a hazai pálya az Oroszlány mellett szól, a formák kiegyenlítettek, és mindkét fél hajlamos arra, hogy kiszámíthatatlan legyen pozitív és negatív irányban is - belőhetetlen, hogy mire számíthatunk.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (17-3) - Jászberényi KSE (2-18)
2020. március 11., szerda, 18:30

A Falco kikapott Sopronban a hétvégén, a Berény pedig egészen jó teljesítményt nyújtott az Alba ellen, ez a mérkőzés azonban nem nagyon tartogathat meglepetést: a listavezető szombathelyieknek minden mérce szerint simán győzniük kell a sereghajtó ellen hazai pályán. Ha ezt nem könyvelik el előre a hazai játékosok, akkor nagy különbségű Falco-sikerre van kilátás.

Sopron KC (8-12) - Szolnoki Olajbányász (11-9)
2020. március 11., szerda, 19:00

A forduló egyik rangadója is lehet ebből, miután a Sopron tovább halad felfelé, és már látótávolságon belül van a középházat jelentő 10. hely - egy győzelemre vannak a soproniak az amerikai légiósát épp most elveszítő KTE-től. Kostas Flevarakis alakulata a bajnokot is legyőzte, ez pedig plusz erőket adhat a Sopronnak a hátralévő fordulókra, mindjárt a most következőre. A Szolnok a válogatott szünet után sem tudott kijönni a gödörből, az OSE elleni hazai zakót pedig szankciók követték az Olajbányásznál - nagy kérdés, hogy ez kiből milyen reakciót vált majd ki, mert közel sem biztos, hogy mindenkiből pozitívat. Már azt sem lehet feltétlenül kijelenteni, hogy a vendégeknek jobb vagy egyáltalán hosszabb lenne a keretük - a hazaiak játékosai hétről hétre bizonyítanak, ez most már hosszú idő óta hiányzik az Olajnál. Sopronban, a jelenlegi állapotokat is figyelmbe véve jelenleg esélyesebbnek tűnik az SKC, mégha a Szolnokot persze nem is szabad leírni.

Naturtex-SZTE-Szedeák (4-17) - Zalakerámia ZTE KK (10-10)
2020. március 11., szerda, 19:15

A Szedeák a Kaposvár legyőzését követően Debrecenben kapott ki, a ZTE pedig a hét közben szenvedett fájó, duplahosszabbításos vereséget Pécsen - úgy, hogy az első ráadás végén úgy tűnt, hogy szinte már biztosan Ante Nazor csapatáé a siker. A két együttes merőben más célokért küzd, a motiváció pedig döntő tényező lehet ezúttal - a hazaiak a playout elkerüléséért mehetnek még, a vendégek viszont a középházért és a PO-ért. A zalaegerszegiek többet készülhettek, pihenhettek erre a találkozóra, nagy gond a pécsi vereség ellenére sincs a vendégeknél (két hosszabbításban ki lehet kapni a Lauber Dezső Sportscsarnokban), és az elmúlt fordulók alapján egyértelműen jobban össze van rakva a kék-fehér együttes. A Szedeáknál Durand Scott egyelőre nem rossz, de amennyire érződött a ZTE-nél, hogy az edzőváltás óta gyakorlatilag a maximumot hozta ki a keretből Nazor, egyelőre ugyanez nem érződik a Szedeáknál, amely egy-egy jobb teljesítmény után hosszú hetekig nem nagyon tudja hozni az eredményeket. A ZTE a favorit.

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Fotó, Slide - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus