Kezes bárány a dühöngő bikából?
Puskás Artúr mondja...
Néhány hónapja írtam egy elég nagy vitát kavaró cikket egy olyan fiatalemberről, aki előtt megemelem a kalapom és tiszta szívvel gratulálok Neki mind a magyar bajnoki fináléban, mind az Európa bajnoki selejtezőkön mutatott teljesítményéért! Rendkívül boldog vagyok, hogy töretlen fejlődést mutatva pallérozódik napról-napra és titkon remélném, hogy talán ebben nekem is lehet egy aprócska szerepem ezen ominózus írás kapcsán...Íme:
Őszinte leszek. Keller Ákos nem a kedvenc játékosom…
Szakkommentátori filozófiám szerint, magyar kosarasról,- amíg nem követ el valami arcpirító sportszerűtlenséget vagy tesz, a pályára nem való cselekedetet- nem mondok rosszat. A magyar kosárlabdának rengeteget köszönő és ezért örök hálával tartozó játékos-edző-kommentátorként, vallom, ez egy rendkívül komoly és minőségi szolgáltatás, amiben minden szereplőnek el kell követnie a lehetőségeihez képest a maximumot, hogy a sportágunk –csúnya szóval- eladható és szerethető legyen.
Mivel a pozitív gondolatok mentén élem napjaimat, ezért úgy állok a játékosokhoz (főleg a magyarokhoz), hogy a lehetőségeimhez mérten igyekszem az értékeikre és a különlegességeikre koncentrálni. Legyen szó fiatalról, rutinosról, labdaművészről, dobógépről, égimeszelőről, zongoracipelőről vagy akár helyi intézményről. Nyilvánvaló, hogy a teljesítménye, a képességei illetve a személyiségjegyei alapján igyekszem elhelyezni az aktuális spílert a honi kosaras-palettán, közelebb hozva őt –remélhetőleg- a szurkolókhoz, sportágszeretőkhöz.
17 éve tartó profi karrierem során megtanultam, hogy nem lehet minden meccsen jól játszani. Képtelenség robotként funkcionálva ontani a klasszis teljesítményeket futószalagon. Szerencsére. Dögunalmas lenne különben a sport… Ellenben azt is tudom, a rossz szándékú negatív kritika, a ránk, magyarokra oly jellemző nyekergés, felelősségáthárítás és az azonnali pozitív megerősítés hiánya bizony komoly súllyal bír abban, hogy kosárlabdánk nem ott tart, ahol tarthatna ezek mellőzésével, csökkentésével.
De ez egy hosszabb gondolatmenet, amit nem ebben az írásban fogok kifejteni. Most az Albacomp-Falco meccs kapcsán osztom meg érzéseimet Veletek. Szóval, Ákos. Nagyon nehezen viselem, ha egy játékos elkallódik. Legyen szó idősebbről, fiatalabbról. Pláne a mai helyzetben, amikor egyre kevesebb gyermek választja a sportot, így a kosárlabdát is.Hinni akarom, hogy Ákos nem fog ebbe a kategóriába tartozni. Sem fiatalon, sem pedig később.
Volt szerencsém testközelből megismerni őt a pályán, néhány évvel ezelőtt. Már akkor néztem, hogy ki ez a félelmetes fizikumú ifjú titán? Aki egy palánk szaggató zsákolás és egy parketta roncsoló blokkolt dobás között, vérben forgó szemekkel akarta a bírók belső szerveit puszta kézzel elfogyasztani...
Bátran állíthatom, a fizikai adottságai NBA szintűek. Ellenben feltűnő volt az a fajta feszültség, ami folyamatosan áradt belőle. Olyan mértékű dühöt, indulatot és ezáltal negatív energiákat hordozott, amik szinte megfojtották csodálatos adottságait és tehetségét.
Napjainkban az Albacomp válogatott játékosává nőtte ki magát, ám továbbra is az az érzésem, hogy ezeknek a szükségtelen vadhajtásoknak a leredukálásával sokkal, de sokkal előrébb tartana, minden tekintetben. Most nem is feltétlenül arra gondolok, hogy az a fajta szenvedély, amit a súlyzók irányába érez, manifesztálódhatna a kosárlabda specifikus, finom technikai munkát igénylő mozdulatsorainak gyakorlásába. Maximálisan értékelem, ha egy fiatal ember elhivatottsággal rendelkezik a sportága iránt (még akkor is, ha ennek nagy százalékban a testépítés felé mutatkozik is meg…).
Az Ákosról alkotott véleményemet nagyban befolyásolta egy kellemetlen incidens a Paks elleni alapszakasz meccs után. Legyen elég annyi, hogy olyan mértékű tiszteletlenséget, arroganciát és az alázat teljes hiányát mutatta be, ami az én értékrendem (és még sok fül és szemtanúé) szerint teljes mértékben elfogadhatatlan és tolerálhatatlan.
Azóta kritikusan és felettébb szomorúan nyilatkoztam róla, ha egy beszélgetés során felmerült a neve. Nem tagadom sokkolt az a fajta reakció és személyiségkép, amit akkor és ott kiállított magáról, amihez hozzájöttek a pályán látott ámokfutások. Kis híján véglegesen háttérbe szorult a fentebb már taglalt zseniális kosaras potenciál.
…És akkor eljött a Falco elleni 5. meccs. Mindent eldöntő összecsapás, ahol a székesfehérváriakon a nyomás. Bajnoki cím várományosként kell ki-ki mérkőzést játszaniuk. A légiós center Jones olyan gyatra teljesítményt nyújt a meccs első félidejében, hogy csoda, ha még kapott szerelést a második felvonásra. Gyakorlatilag egy kimondott magas ember marad: Keller Ákos.
Rajta a teher, hogy stabilitást adjon csapatának, mind támadásban, mind védekezésben. Emellett okosan kellett gazdálkodnia a faultokkal, ami egy Alekszejev-Gosa duó ellen nem éppen életbiztosítás...
Ákos megoldotta a dolgot. Sőt, nem csak megoldotta, hanem nagyban neki köszönhető, hogy az első félidő után –mikor Crocker mellett- nem akadt említésre méltó produktum a hazaiak részéről, ő volt az, aki lelkes és fegyelmezett (!!!) játékával meccsben tartotta csapatát! Ebben a szakaszban, a szombathelyiek döntő pszichés fölénybe kerülhettek volna a hullámzó csapatjátékot és szélsőséges egyéni teljesítményeket felvonultató kék-fehérek ellenében. Hogy ez nem történt meg, az a tékozló fiú érdeme.
Dobott 10 pontot, letépett 7 lepattanót, szerzett 5 labdát és kiosztott 2 sapkát. Ami azonban ennél fontosabb, nyugodt maradt. Nem csak nyers, hanem valós, mentális erőt is sugárzott társai és a Falco játékosai felé. Nem ütött buta személyi hibát, higgadtan vette tudomásul az ellene ítélt fújásokat és látszott minden mozdulatán, hogy tudja mit akar és hogyan akarja azt elérni. Kosárlabdázni akart és segíteni a csapatát. Sikerült neki…
Elhivatott magyar szurkolóként, tiszta szívemből remélem, ez a meccs egy fordulópont lesz Keller Ákos pályafutásában. Bízom benne, hogy szombaton, az Atomerőmű elleni elődöntő közvetítése alatt nem kell fejcsóválva összenéznem Zele barátommal, szemünkben az „egyszer volt Budán kutyavásár” kifejezéssel…
A Gladiátor válaszúthoz érkezett, ahol a „Durcás kosaras fiúcska” dűlő helyett, a „Profi kosárlabdázó férfi” sugárúton halad(hat) tovább…