Tüzér-tűz 15.rész (7.évad)

Legutóbbi bejegyzésemben kicsit elhamarkodottan prognosztizáltam aktuális szériánk lezárását. A Vasas teljesen megérdemelten nyert, és robog azóta is megállíthatatlanul. Azon a mérkőzésen hiába vezettünk magabiztos játékkal, néhány vélt vagy valós sérelem okán gyakorlatilag odaajándékoztuk a győzelmet Faragó Petiék számára. Mellebevágó tapasztalat volt saját csapatomat kétszámjegyű vezetésünk birtokában egymással veszekedni látni. Nem is hagytam annyiban a dolgot, így a hétfői mozgás cirka húsz perccel tovább tartott zsigerig hatoló hegyibeszédem miatt...

Ami ott elhangzott, csak ránk tartozik, ám a külvilág erősen rácsodálkozhatott a következő fordulóban mutatott pozitív pálfordulásunkon. Melóztunk, harcoltunk, segítettük egymást, gyakorlatilag visszatértünk azon erényekhez, amelyek jellemeznek bennünket. Ennek és a héten elvégzett, megemelt intenzítású edzésmunkának köszönhetően sikerült kétvállra fektetnünk az ezer sebből vérző, feljutás-aspiráns Veszprémet.

Mielőtt folytatnám az ezzel a diadallal megkezdett sorozatunk részletes történetét, engedd meg Kedves Olvasóm, hogy kicsit más irányú gondolatokról írjak. Kobe Bryant sosem volt a kedvenc kosárlabdázóm. Az én NBA-m amúgy is a Bird - Magic - Jordan - Olajuwon vonulat mentén dübörögte végig és alakította markánsan gondtalan ifjúságom fogékonyabb részét. A legendás ScreenSport közvetítések és a DSF bruttó 60 perces, két reklámblokkos meccsei, amelyekből 1322 alussza digitális Csipkerózsika-álmát édesanyámék padlásán 317 VHS kazetta egérrágta műanyag ágyában. Kobe még a felnőtté válásom és az ezzel gyakorlatilag párhuzamosan futó Euroliga megismerésem és rákattanásom előtti időszak utolsó mohikánja volt. Sokan, sok helyen méltatták őt, mint embert és családapát. Nem szeretnék ebbe a sorba beállni, még akkor sem, ha örökre belém égett a pillanat és az a gyomorösszerántó érzés, amit akkor éreztem, amikor Bende fiam kétségbeesett hanggal üvöltötte az emeletről: "Papa, meghalt Kobe..."

Inkább arról szeretnék szólni, hogy véleményem szerint mi emelte őt a többi kiváló adottságú játékos fölé. Miért ő lett az, aki a sok ezer, NBA bekerülő kosaras közül képes volt elérni azt, hogy tragikus halála hatására az egész világ sokkolva és a veszteség semmihez sem hasonlítható érzésével síratja őt? Az alázat, ahogyan a játékhoz állt és maradt örök diákja imádott sportjának. A céltudatosság, amelynek segítségével napról-napra motiválta saját magát a folyamatos fejlődés érdekében. A fegyelem, amivel gyakorolt és gyakorolt, soha rá nem unva, tökélyre fejlesztve a legegyszerűbb alapmozdulatoknak aposztrofált részleteket. A mindent elsöprő versenyszellem, ami néha valóban a rosszabbik énjét hozta ki belőle, ám a Lakers enélkül a közelébe sem ért volna azon sikereinek. Az önbizalom, amit minden egyes, kiskapukat nem ismerő edzéssel erősített megingathatatlanná.

Ezen tulajdonságainak összessége adta azt a karaktert, amely jóval túlmutatott a statisztikailag mérhető mutatóin és a megnyert egyéni, illetve csapat díjain. És gyakorló edzőként egyre inkább azt érzem, ez messze a legfontosabb összetevő, amit egy játékos megítélésénél figyelembe kell vennünk. Az igazán sikeres csapatoknál a "MI" mindig fontosabb mint az "én". Ennek felismerésére kizárólag olyan karakterek alkalmasak, akik a nehéz időszakok idején képesek áldozatra a közös cél érdekében. Hosszú távon többet ér az a játékos, akiben ott van az ilyen irányú hajlandóság a közösség irányában, mint az, aki színesebb-szagosabb egyéni számokkal rendelkezik ugyan, de nincs meg benne ez a képesség.

A Veszprém, a Baja és legutóbb az MTK ellen ezért tudtuk nyerni. Semmivel sem kosaraztunk jobban, mint az ellenfeleink, sőt! Egyáltalán nem rólunk szóltak ezek a meccsek. Viszont amikor nagyon kellett, és nem fért bele több hiba, összezártunk, és mindig akadt(ak) valaki(k), aki(k) segíteni akart(ak), hozzátenni a saját részüket a közös egészhez. Zsinórban nem tudsz három egylabdás végjátékot sikeresen lehozni, ha nincsenek erős karakterek a csapatodban. Tisztában vagyok vele, nem mi vagyunk a legügyesebb, legerősebb, leghíresebb, leggazdagabb gárda a Piros csoport mezőnyében. Azzal szintén, hogy ezek mindössze részsikerek, hiszen a rájátszásért folytatott harc tovább folytatódik, és egyáltalán nem garantált a pozíciónk a legjobb nyolc között. Ahhoz azonban kétség sem férhet, hogy mentálisan és a tagok kollektív erejéből legtöbbet profitáló egységként mi vagyunk az egyik legerősebb!

Most szusszanunk egy rövidet, majd jövő hétvégén vendégül látjuk az életéért harcoló MEAFC csapatát! 

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Fotó, Slide - Budapesti Honvéd Kosárlabd Akadémia facebook