Tüzér-tűz 16.rész (6.évad)

Hivatalosan is véget ért a 2018/2019-es bajnokság. Kilenc hónap, harminchét mérkőzés. Néha egy pillanatnak, máskor egy örökkévalóságnak tűnt. Hatodik szezonom a Budapesti Honvéd vezetőedzőjeként. És micsoda szezon volt!

Pontosan két évtizede már az A-csoportból való kiesésnek. Azóta voltak jó, jobb és kevésbé eredményes évek. Az idei azonban kiemelkedik a sorból. Hepp Kupa bronz, alapszakasz hatodik és a BKG elleni párharc megnyerésével összességében 5. helyezés. Mindezeket az alapkoncepció maximális figyelembevételével, miszerint jórészt Honvédos kötődésű játékosokat szerepeltetünk.

5625 percből 2615 az U20-as játékosaink játszottak le. Ízlelgetnem kell ezeket a számokat nekem is. Számomra ez természetes, hiszen minden évemben az a vezérelv hajtott, hogy minél több lehetőséget biztosítsak az arra érdemes fiataloknak. Mégis "el kell távolodnom" a megszokástól és valóban a helyén kezelni ezt a dolgot. Edzőnek lenni amúgy is sokszor tudathasadásos állapot. Alig ért véget a szezon, én már a következőn járatom az agyam. Tartják, egy-egy siker annyit ér, amennyire megünneplik. Ezek szerint nem tartom sokra a mostani évadot. Bárki gratuláljon hozzá, egykedvűen köszönöm meg, mintha a világ legtermészetesebb feladata lett volna a négy, kilencszámjegyű büdzsével az élvonalért ringbe szálló csapat mögött megcsípni a lehető legjobb pozíciót. Puskás, tényleg itt az ideje kicsit szabira menni...

Még hogy nem vagyok büszke?! Hogy a viharba ne lennék az?! Büszke vagyok a játékosaimra, akik minden nehézség, speciálisan honvédos körülmény ellenére képesek voltak legyűrni az akadályokat és felnőni a kihíváshoz. Büszke vagyok a Mócsai Milán - Wehner Zoli edző párosra, akik teljesen különböző szűrőn keresztül, ám egyetlen, közös céllal néztek a csapatunkra, komoly terheket levéve a vállamról és óriási munkát beletéve, ami nélkül biztosan nem ilyen kontextusban pötyögném idényzáró soraimat. Büszke vagyok a Zsivera Gábor - Mészáros "Lujó" István duóra, akik intézték a technikai feladatokat és mellette szünni nem akaró lelkesedéssel, céltudatossággal és pozitívizmussal tartották bennem a lelket a nehezebb periódusok alatt. Büszke vagyok a Klenyán "Hanyi" Tamás - Szász Imola - Páli Kati - Kurucz Attila kvartett áldozatos, fáradhatatlan és mérhetetlenül profi háttérmunkájára, amely elengedhetetlenül fontos volt játékosaink testi és sokszor lelki egészségének megőrzéséhez. Büszke vagyok Imre Géza sportigazgató és Gergely István elnök úr bizalmára, amit csapatunk fejlődése és a benne rejlő potenciál iránt tanúsítottak.

És végül, de nem utolsó sorban, büszke vagyok a Lajos - Jóker - Gábor vezette szurkolói kemény magra ahogy tüzön vizen át buzdítottak bennünket. Remélem, ebben az évben ők is igazán büszkék lehettek imádott piros-fehér gárdájukra...

Megkerülhetetlen kérdés, hogyan tovább? Sok a kérdőjel, ám egy dolgot biztosan állíthatok: a sikert nem feltétlenül helyezés számban mérjük továbbra sem. Nem a táblázaton elfoglalt pozíciónk fogja útját állni újabb saját nevelésű tehetségeink szárnybontogatásának illetve a névjegyüket már letevők további fejlődésének.

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!