Tüzér-tűz 18. rész (7. évad)

Egy sok tekintetben rendhagyó szezon margójára... 

Hol is kezdjem? Talán ott, ahol nagyjából három hónappal ezelőtt abbahagytam. Akkor még bizakodtam a szezon pályán történő lezárásában. A tényleges végeredménnyel mindenki tisztában van. A döntéshozók befejezettnek tekintik a 2019/2020-as NB1/B Piros csoportos küzdelem sorozatot. Nincs bajnok, nincs feljutó, nincs kieső sem. Pont. Személy szerint egyetértek a verdikttel, még akkor is, ha az azóta eltelt időszak ismeretében akár lett volna mód a befejezésre. Akkor és ott ezt a döntést kellett hozni. Azóta sokan lamentálnak "mi lett volna, ha..." kezdetű eszmefuttatásokkal. Sajnálkozásukat fejezték ki, mert szerintük az egyik legjobb formában lévő csapatként, látva az alapszakasz hátralévő fordulóinak sorsolását, a lehetséges rájátszás párosításokat, akár minden idők Honvéd B-csoportos menetelése is kerekedhetett volna ebből. Ki tudja? Talán igen, talán nem. Úgy vagyok ezzel, mint imádott szakosztály igazgatóm, Mészáros "Lujó" István klasszikus gyöngyszemeinek egyike: "Papíron ez egy nagyon erős keret. Még jó, hogy a kosárlabdát parkettán játszák!"

Valószínűleg genetikusan kódolt, alapvető emberi tulajdonság a teória-gyártás. Feltételes módban elmélkedünk lehetséges forgatókönyvekről. Életünk eseményei okkal történnek velünk. A csodálatosak ugyanúgy, mint a rettenetesek. A mi feladatunk megfejteni a miérteket, illetve ha rajtunk kívülálló erők munkálkodtak, akkor elengedni. Amire nem lehet ráhatásunk, az csak feleslegesen viszi el az energiánkat, az időnket és a fókuszt a valóban fontos dolgokról. Az idénynek vége, a 7. helyen zártunk. (Amúgy meg, Fodor Marcival megegyeztünk, hogy ezerszázalékos biztonsággal kijelenthető, MAFC-Honvéd döntő lett volna a végén...)

Apropó, Fodor Marci. Az államilag elismert kiemelt kosárlabda akadémia státusz hozadékaként engem ért a megtiszteltetés, hogy a tehetséges ifjoncokat feltérképezzem, és adott esetben megszólítsam a jövőbeli karrierükkel kapcsolatosan. Ebben a misszióban vesz részt velem az egykori sokszoros magyar válogatott irányító. Az élet maga írja a legjobb forgatókönyveket. Fene se gondolta volna anno a pályán egymást kergetve, hogy a vasi vagányok egyikével fogom róni a kilómétereket a magyar kosárlabda jövendőbeli sztárjai után kutatva. Örülök Marcinak, több tekintetben is. Magasan jegyzett ex-spíler, gyakorló édesapa, tehetséges menedzseri vénával és kifinomult kommunikációs eszköztárral megáldva. Igazán ütős és hiteles párost alkotunk, mikor leülünk egy csiszolatlan gyémánttal és a családjával, feltérképezve az elképzeléseiket, valamint felvázolva a saját lehetőségeinket.

Hihetetlen jó érzés arról mesélni, micsoda esély áll rendelkezésre a mai fiatal kosarasoknak. Bezzeg az én időmben! (Továbbra sem hiszem el, hogy ezt a frázist még mindig elpuffogtatják emberek, de most muszáj idepöttyintenem!)  Egyéni képző edző, személyi edző, dietetikus, gyógytornász, masszőr. Minden adott ahhoz, hogy ha a delikvens kellően elhivatott és rendelkezik a profi játékossá váláshoz szükséges kitartással, célokkal és akarattal, odaérhessen az út végére. 

Gyerekként eszembe sem juthattak olyan feltételek, mint amit a mostani srácok megkaphatnak. Ettől függetlenül sikerült beteljesítenem az álmomat és első osztályú kosarassá válnom. Ebben számos embernek tartozom köszönettel, de a legnagyobbal kétségtelenül Varga Sándornak, a nevelőedzőmnek. Sanyi bácsi volt, nyugodjék békében, aki megismertette, megszerettette és örökre, kitörölhetetlenül belém égette a kosárlabda sport szeretetét. Nem lehetek elég hálás neki, amiért budai, kissé túlsúlyos ficsúrként befogadott az egytől-egyig kispesti és kőbányai bicskás zsiványokból álló csapatába, elindítva egy olyan életúton, aminek gyakorlatilag mindent köszönhetek, amit emberként elértem.

Ha már a köszönetnyilvántásnál tartok, itt is szeretném megköszönni idei csapatom minden egyes játékosának az erőfeszítését és a stábtagjaink áldozatos munkáját! Köszönettel tartozom a minket idén is jóban-rosszban űző-hajtó szurkolótáborunk lelkesedéséért és szenvedélyéért. 2020/21-re fel!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!

fotó: BHSE

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus