Egerszegen győzött az OSE, rangadót nyert a Körmend és a PVSK

A ZTE otthonában lett meg az újonc első győzelme - nem volt esélye a Szolnoknak Körmenden - Diggs 37 pontja sok volt az Albának - a harmadik negyedben lépett meg az ASE - harmadszor is nyert a DEAC - megbüntette a Kaposvár hibáit a Falco - Djuraszovics megsérült, de így is győzött a KTE.

Férfi NB I A csoport, harmadik forduló

 

Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász 89-60 (33-18, 14-12, 27-14, 15-16)

Körmendi kosárgála. Egyetlen percig sem volt kérdés a győztes kiléte ezen a derbin, két és fél perc játék után máris 10-2-re vezettek a vasiak, remek támadásokat vezettek, az Olajbányász pedig az Alba ellen látott védekezését „vette elő”. Egy negyed után 33-18 állt az eredményjelzőn, nyolcan szereztek pontot a házigazdánál – hat kísérletből négy triplájuk is beakadt, közte Németh Ákos utolsó másodperces dobása. A Tisza-partiak főként Andre Jones 1-1-eiből éltek, de az amerikai-szlovák sokat egyénieskedett – 9 eladott labda mellé mindössze 3 gólpasszt jegyeztek a vendégek. Hamar kialakult a 20 pontos különbség is, a nagyszünetben 47-30-ra vezetett Matthias Zollner legénysége – ekkorra már kilenc játékos játszott legalább tíz percet az MTE-ben. A félidei megbeszélés sem sokat segített Dragan Alekszics csapatán, 11-2-vel indította a harmadik felvonást a Körmend – borzasztóan gyengén védekeztek a szolnokiak, sorra kapták a fault plusz kosár kombókat. Varnado hármasával meglett a közte 30 is, továbbra is alig-alig volt felfedezhető csapatjáték az Olajbányásznál – ennek kulcsa az első két bajnokin összesen 24 gólpasszt jegyző Kenneth Smith teljes kikapcsolása volt, a játékmester 5 pontja mellé mindössze 3 asszisztot jegyzett, hét eladott labda mellett. Végül öten zártak kétszámjegyű dobóteljesítménnyel körmendi oldalon, Németh, Oroszi és Durázi is bőven kapott játékidőt - a vártnál könnyebben ütötték ki a sokévi állandóság után átalakult szolnokiakat a vasiak, így három győzelemmel kezdték a bajnokságot. 

Sem a támadás, sem a védekezés nem működött. Az Alba ellen kapott hasonlóan méretes zakót az Olajbányász, de ott legalább egy ideig partiban tudott lenni az Alekszics-legénység, itt pedig egyetlen percig sem volt esélye a csapatnak. A védelem megint átjáróház volt, és támadásban sem beszélhettünk semmiféle dinamikáról, csak üres 1-1-ekről – Jones 22 pontja bár nem fest rosszul, ennek javát már akkor szerezte, amikor eldőlt a derbi, emellett nem sok passz hagyta el a bedobó kezét. Smith-ről már fentebb szóltunk, az ő kikapcsolásával teljesen megfojtotta a Tisza-partiak játékát a Körmend – végül 10 gólpasszal és 20 eladott labdával zártak a vendégek, és csak a negyedik negyed közepén érték el az 50 pontot. Emellett a fiatalok sem igazán jutottak szerephez, még a negyedik negyedben is a légiósok voltak a pályán javarészt, így nem csoda, hogy mindössze Kovács Péter öt pontja került be a „magyar pontszerzők” rovatba. Úgy tűnt, a JKSE ellen jó irányba indult el az együttes, de ez most talán az Alba elleni vereségnél is nagyobb pofon volt, hiszen itt különösebben extrán sem kellett játszania a vasiaknak, hogy kiüssék a Szolnokot. 

A Körmend legjobb dobói: Edwards 16/3, Taylor 12, Varnado 11/6.
A Szolnok legjobb dobói: Jones 22/6 Tucker 16/6 Krisztics 8/6.

 

Zalakerámia ZTE KK - OSE Lions 84-91 (21-21, 24-25, 23-23, 16-22)

Nem kellett sokáig várni az első sikerre. Első két mérkőzését 21, illetve 15 ponttal veszítette el az újonc oroszlányi gárda, de ez sem szegte lelkes szurkolótáboruk kedvét - sokan elkísérték Zalába kedvenceiket, létszámuk pedig hangerőben is megmutatkozott. Nem is feltartott kézzel érkeztek a derbire Mohácsi Mátéék, két perc játék után máris 10-2-re vezettek az Ubillát és Djuricsot nélkülöző ZTE ellen. Johnson kosaraival zárkózott Bencze Tamás együttese, az amerikai légiós egymaga tíz pontot vállalt csapata 21 egységéből – igazságos döntetlennel ért véget az első etap (21-21). A folytatásban inkább az OSE akarata érvényesült, a jó védekezést eredményes támadásokkal kombinálta a Krasovec-legénység, és Zsíros Péter hárompontosával 33-26-ra lépett el. Johnson mellett Williams igyekezett közelebb hozni a hazaiakat, ám az 5/10-zel triplázó vendégek ha szűken is, de vezetéssel mehettek a nagyszünetre (45-46). A fordulás után sem fogyott el, az Oroszlány, sőt 55-47-re újfent ellépett a házigazdától az újonc. A ZTE 3/13-mal, az OSE azonban 8/15-tel dobott kintről ekkor, ráadásul Mohácsi egy nehéz trojkát értékesített a negyed végén, megőrizte minimális előnyét a piros-fekete alakulat. A záró felvonás elején még fordított ugyan a Bencze-legénység, de az első két, bizonytalanabb meccs után ezúttal jobb formát mutató Washington, majd Mohácsi is bevágott egy-egy hármast, amellyel már 83-74-re mentek a vendégek – kezdett az egerszegi szurkolókban is tudatosulni, hogy ennek bizony akár vereség is lehet a vége. Bár a mérkőzés végén többször is egy kosáron belülre zárkózott a ZTE, újabb fordulatot már nem tartogatott a derbi, a Rizvic – Bozovic – Mohácsi – Abell négyes által húzott oroszlányiak a harmadik fordulóban megszerezték első győzelmüket – rögtön idegenben. 

Sok volt a két hiányzó. Két kulcsembere távollétében sem hiányzott sok a zalaiaknak, hogy behúzzák a mérkőzést, ám az 5/22-es triplázás nem fért bele Bencze Tamáséknak – főleg úgy, hogy a túloldalon extra dobások akadtak be. Szabó Zsolt 16-10-es dupla-duplával zárt, Johnson végül 21 pontnál és 7 gólpassznál állt meg, de Washington és Mohácsi távolijaira ezúttal nem maradt válaszuk a hazaiaknak, akik a vereséggel 1-2-vel indították a bajnokságot. 

A ZTE legjobb dobói: Johnson 21/6, Williams 16/3, Szabó 16, Agafonov 16.
Az OSE legjobb dobói: Bozovic 18/3, Rizvic 17/3, Mohácsi 14/6, Abell 14/3.

 

Pécsi VSK-VEOLIA – Alba Fehérvár 91-86 (12-16, 28-24, 30-23, 21-23)

Diggs-re nem volt válasz. Villámrajtot vett a PVSK otthonában az Alba, Ljubicsics két triplájával 14-4-re léptek el pár perc után a vendégek. Itt azonban elfogyott a fehérváriak lendülete, és bár mindkét oldalon sok hibát vétettek a játékosok, zárkózott az etap végére a Pécs (14-16). A folytatásban maradt a szűk Alba-előny, hála a 0/10-es pécsi triplázásnak, és a mindössze két kiosztott gólpassznak – egyedül Diggs emelkedett ki a hazaiak közül ebben az időszakban. A félidő végül 40-40-es döntetlennel ért véget. A térfélcserét követően Csirke Ferenc együttese tudott újítani, Budimir vezérletével öt perc alatt 8 pontos előnyt építettek ki a mecsekaljaiak (56-48). Bár Ljubicsics jól játszott, a Diggs – Budimir duóra nem volt válasza a vendégeknek, csak Govens két gyors hármasa mentette meg őket attól, hogy elhúzzanak a házigazdák. Az utolsó felvonást így is sikerült izgalmassá tennie a PVSK-nak, hiszen 79-70 után előbb egy 6-0-s futással zárkózott az Alba, majd 86-76 után ismét hat fehérvári pont következett. A meccsvégi büntetőpárbajban azonban nem remegtek meg a pécsi kezek, és végül összejött a győzelem – Diggs 37 ponttal (15/20 büntető, 11 kiharcolt fault) tarthatalannak bizonyult ezen az estén. 

Hiányzott az extra. A 19 ponttal és 8 gólpasszal záró Ljubicsics remekül mozgott, a többiek viszont nem tudtak annyit hozzátenni a csapat játékához, amivel ellensúlyozhatták volna Diggs teljesítményét. Molnár Márton 20 perc alatt 10 pontig és 6 pattanóig jutott, Govens 13 pontja mellé nem igazán tett hozzá mást, és nem villogott a Guyton -. McDuffie – Csupkovics légióstrió sem – a felek közti agresszivitást jól mutatja, hogy Diggs egymaga hússzor állhatott a vonalra, annyiszor, mint a teljes fehérvári gárda. Elszenvedte tehát első vereségét Jesus Ramirez együttese, de ettől a PVSK-tól ma sokan kikaptak volna. 

A PVSK legjobb dobói: Diggs 37/6, Budimir 19/9, Aiken 15. 
Az Alba legjobb dobói: Ljubicsics 19/6, Govens 13/9, Molnár 10.

 

Atomerőmű SE - Jászberényi KSE 77-62 (18-17, 19-14, 24-13, 16-18)

Új játékosa segítségével szétszedte a Berény játékát az ASE. A hazaiak nem különösebben villogtak támadásban, az első félidőben 37, a másodikban 40 pontot tettek fel a táblára, sokszor akadozott a csapatjáték, ebben nyilván szerepe volt annak is, hogy Justin Jackson a héten csatlakozott a kerethez. Jacksonnak akadtak gondjai a dobásokkal (4/11 mezőnyből), de hátul lekapott 10 lepattanót, szerzett 3 labdát és kiosztott 2 blokkot, elsőre hozta, amit vártak tőle. A jó védekezés aztán a harmadik negyedben kamatozott, ott hosszabb időszakokra elöl-hátul összeállt a Paks játéka, ennyi pedig elég volt, hogy 17 pontos előnyt építsenek ki a dupla-duplázó Lóránt, illetve a sok triplát értékesítő amerikai mezőnysor húzta hazaiak. Az ASE kiköszörülte az Alba ellen esett csorbát, következőleg viszont a Körmend érkezik, ott több kell támadásban, ha győzelmi sorozatot akarnak építeni.

Reed nagyon hiányzott. Az atletikus hátvéd-kiscsatár nem épült fel sérüléséből, az öt amerikai légióssal felálló Atomerőmű ellen pedig ez végzetesnek bizonyult. A 18 pontos Staten, a 10 pontot és 6 kiharcolt faultot felmutató Alekszandrov, illetve a borzasztó sokoldalú Miller (8 pont, 6 pattanó, 5 gólpassz, 4 szerzett labda) nagyon igyekezett, ám azt már nem végképp nem bírták el, hogy a rutinos Pantelics háttérbe szoruljon a palánkok környékén (6 pont, 2/6 mezőnyből, 6 lepattanó). Az említett harmadik negyedben aztán nem tudtak ellenállni a paksi rohamoknak, a tripláikban ma nem bízhattak (4/15 hármas), így a végjáték már csak formaságnak bizonyult. A JKSE a Kaposvár és a Szedeák mellett három vereséggel nyitotta a bajnokságot - jövő héten a PVSK ellen otthon próbálkozhatnak a rossz széria megtörésével.

Az ASE legjobb dobói: Evans 16/6, Lóránt 15, Coleman 13/6.
A JKSE legjobb dobói: Staten 18/3, Alekszandrov 10/3, Miller 8/6, Peringer 8.

 

DEAC - Sopron KC 87-71 (19-18, 22-20, 22-22, 24-11)

Két és fél-három negyedig jó volt a Sopron. Sabáli Balázs eltiltása miatt Bors Miklós vezette ezúttal a vendégeket, akiknél Pitts csak a kispadon kezdett, bár ez végül formalitásnak bizonyult, az ex-berényi légiós töltötte a legtöbb időt a pályán a vendégeknél. Pitts nem játszott jól, rengeteget vállalt, de alig talált (3/18 mezőnyből), sokszor akadt el nála a támadás, ugyanakkor hátul viszonylag jól dolgozott az ellenfél hátvédjein, az agresszívabb, lendületesebb soproni csapatjáték összességében meglepte a DEAC-ot az első félidőben, amikor jobbára a Sopron irányított. Fordulás után is nagyszerűen kezdtek a vendégek, a 25. perc környékétől azonban már egyre nagyobb erőfeszítéseket kellett tenniük, hogy tartani tudják a hazaiakat, a negyedik negyedben aztán meg is törte őket a feljavuló debreceni védekezés, sok könnyű pontot ajándékoztak ellenfelüknek - 63-62 után zsinórban 12 pontot kaptak, ebből az ütésből pedig már nem tudtak felállni. Hiába Jones dupla-duplája, Carter 7/9-es mezőnymutatója, 13 százalékos triplázással a végén nem volt esélyük, hogy megmentsék a meccset.

Kifárasztotta ellenfelét a DEAC. A hazaiaknál Milos Boriszov kezdett a kispadon, az első percekben úgy tűnt, hogy ezzel meg is lepte Kovács Adrián az ellenfelet, de aztán a nagy darálásban hamar elvesztették a fonalat támadásban, az első félidőben nem igazán találtak fogást a Sopronon: ha nincs Tóth és Harrison jó játéka, könnyen komoly bajba kerülhettek volna. A második félidő sem indult jól, a soproniak ragadták magukhoz a kezdeményezést, de a harmadik negyed derekán a debreceniek egy időkérés után rendezték a sorokat, előlépett a Manigat-Costa duó, vezérletükkel a harmadik negyed végén pár ponttal már a hajdúságiak jártak előrébb. A negyedik negyed elején aztán jött a fentebb említett henger, ahol minden pályára kerülő hozzátett egy kicsit, az itt megszerzett előnnyel már jól sáfárkodtak Boriszovék, és összességében meggyőző különbséggel nyertek - 3-0-val állnak a tabellán, rajtuk kívül már csak három csapat veretlen.

A DEAC legjobb dobói: Boriszov 19, Harrison 17/9, Tóth 16.
A Sopron legjobb dobói: Carter 17, Rivers 16/6, Jones 14.

 

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Kaposvári KK 81-74 (15-16, 19-19, 28-20, 19-19)

Behúzta a bajnok. Kicsit lassabban kezdett a Falco, nem nagyon találták a gyűrűt és a védekezést sem az első percekben, majd a második negyedben már tízpontos hátrányba kerültek, innen kellett összeszedniük magukat. Ezt megtették, egy 14-3-as rohammal felálltak, majd a vezetést is átvették még az első félidőben, igaz, a Kaposvár erre még válaszolt és 34-35 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben - aztán a harmadik negyedben jött még egy szombathelyi "ütés" egy 12-2 formájában és innentől már kézben tartotta a meccset a címvédő. Eldönteni még nem tudta, a KKK többször is válaszolt, visszajött néhány pontra, de annyi lábon állt Gasper Okorn csapata, hogy valaki mindig megvillant, mindig dobott egy fontos kosarat, szerzett egy labdát, leszedett egy támadópattanót - egyénileg Perl Zoltán (14 pont, 6 gólpassz) és Filipovity Márkó (14 pont, 4/6 tripla, 5 lepattanó) volt a legeredményesebb elöl, de Benke, Hooker és Reddic is elérte a tízpontos határt, Váradi (8 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz, 5 labdaszerzés) pedig mindenhova odaért, mindenben benne volt. Végül ha nem is tükörsimán, de hozta a kötelezőt és megvédte a hazai pályát a Falco, ezzel 3-0-ra áll és készülhet a BL-debütálásra.

Ugyanaz a lemez. 0-3 eddig a Kaposvár mérlege és bár ezen a mérkőzésen abszolút ez volt a papírforma, sőt, ahhoz képest becsülettel helyt is állt a somogyi alakulat, de Fekete Ádámék bosszankodhatnak, hogy pontosan ugyanazokat a negatívumokat kell kiemelni velük kapcsolatban mindhárom találkozón: a kihagyott büntetőket és az eladott labdákat. Főleg utóbbi borzalmas, 17, 18 és most megint 18 (már egy félidő alatt 11...) alkalommal veszítették el a játékszert, a három találkozó alatt összesen 17-tel (!) adták el többször, mint az aktuális ellenfél, ez egy olyan faktor, amit a szoros mérkőzéseket éppen el tudja dönteni - főleg, hogy ezeken a meccseken összesen már 22 büntetőt dobtak mellé, míg az ellenfelek összesen nyolcat. Ezen a találkozón is lett volna keresnivalójuk ezek nélkül, 43%-kal tripláztak, Julian Norfleet első produktív meccsét jászotta új csapatában, mellette Davis is eredményes volt, Dramicsanin és Lalic jól dolgozott magas posztokon, de amikor Davis egymaga annyi labdát szór el, Lalic pedig egymaga több büntetőt ront el, mint a teljes Falco, akkor nincs miről beszélni...

A Falco legjobb dobói: Perl 14, Filipovity 14/12, Hooker 12/6
A Kaposvár legjobb dobói: Davis 19/6, Norfleet 18/6, Lalic 15

Naturtex-SZTE-Szedeák - KTE-Duna Aszfalt 77-86 (18-21, 23-24, 22-22, 14-19)

Nagyon fontos kecskeméti győzelem. Kiélezett mérkőzést vívtak a felek, a Kecskemét az első negyedben ugyan már előnybe került, de onnantól végig tapadt a Szeged: néha elment 8-10 egységgel a vendégcsapat, de mindig visszajöttek akár egy-két pontra is a hazaiak. A KTE ráadásul 11 perc után elvesztette addigi legjobbját, a már annyi idő alatt is 14 pontot beszóró Djuraszovicsot, aki megsérült, Forray Gáborék pedig nem akartak kockáztatni és nem küldték vissza a pályára, úgyhogy kis túlzással négy húzóember maradt a gárdánál - a cserepadról összesen négy pont érkezett Chester Lewistól, sem az ötödik légiós Vukcsevics, sem Révész, sem Kucsera nam talált be. Az a négy ember viszont hatalmasat játszott, akitől a pontok jöttek, a második félidőben Djeraszimovics (25 pont, 6 lepattanó, 5/7 tripla) és Karahodzsics (19 pont, 8/9 mezőnyből, 13 lepattanó, 10 kiharcolt fault) is abszolút dominált, velük egyszerűen nem tudott mit kezdeni a Szeged, őket pedig Wittmann (13 pont, 7 gólpassz) és Thomas próbálta kiegészíteni - összességében 59%-os mezőnymutatóval, 13/27 triplával, parádés dobóformával tudtak nyerni. A hajrában már kontrollálták az eseményeket a vendégek és nem engedték veszélyes távolságba ellenfelüket, úgyhogy megszerezték a nagyon fontos első győzelmüket a bajnokságban, ami különösen úgy értékes, hogy Djuraszovics kidőlt közben - kérdés, hogy az ő sérülése mennyire komoly.

A kulcspillanatokban hibázott a Szeged. Az első félidőben a 13 pontos Miliszavljevics húzta a Szedeákot, a fordulás után viszont feljavult Asbury (23 pont, 9 lepattanó, 31 VAL), de eredményes volt még Krapic és Balmazovics is - igaz, a cserepadról náluk is csak négy pont jött, a magyar mag pedig összesen kilencet tett hozzá a négy légióshoz. Ennek ellenére megvolt az esélyük, ám amikor átvehették volna a vezetést, mindig megtorpantak: összesen 12 büntetőt hibáztak el, 66-67-nél pedig öt labdájuk is volt, de mind az ötöt elrontották - innentől a KTE már nem adott több esélyt, meglépett és lemenedzselte a végjátékot. A Szeged így 0-3-mal áll és bár az eddig kapott 103 és 100 pont után most "csak" 86-ot engedtek ellenfelüknek, de támadásban egyszerűen nem volt elég tűzerejük és nem voltak elég pontosak ahhoz, hogy kihasználják a Kecskemét problémáit - most utaznak Fehérvárra, ott sem lesz könnyű dolguk...

A Szedeák legjobb dobói: Asbury 23, Krapic 16/3, Miliszavjlevics 16/6
A Kecskemét legjobb dobói: Djeraszimovics 25/15, Karahodzsics 19/3, Djuraszovics 14/9

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus