Győzött Zalaegerszegen, ott lesz a rájátszásban a Sopron

Már az első negyedben egyértelművé tették Gordonék, hogy nem akarják a véletlenre bízni a dolgot, végig vezetve, magabiztos játékkal verték a ZTE-t, így nyolcadik kiemeltként ott lesznek a playoffban. 

Magyar férfi NBI/A, középszakasz, középház
Zalakerámia ZTE KK - Sopron KC 80-89 (15-31, 20-21, 22-13, 23-24)

ZTE: Ware 10/6, Thompson 14, Green 2, Szabó 16/3, Bagó 9.
cserék: Doktor 13/12, Gulyás -, Durázi 13, Farkas -, Kis R. 3/3.

Sopron: Molnár -, Lemar 22/6, Supola 12/6, Wiggins 15, Gordon 19.
cserék: Warner 19/9, Dénes 2.

A mérkőzés statisztikája ezen a linken megtekinthető!

Az már a találkozó előtt hivatalossá vált, hogy a ZTE szezonja ezen a napon véget ér, hiszen nem lesz ott a rájátszásban, a Sopronnak pedig egyetlen teendője akadt: nyernie kellett, így a DEAC esetleges győzelme ellenére is bejuthatott a rájátszásba. Sabáli Balázs együttesének motivációja pedig az első perctől kezdve egyértelmű volt, Lemar és Gordon vezetésével sorra szerezték a labdákat, indultak, támadásban pedig szépen járatták a játékszert és kiválóan fejezték be az akciókat a gyűrű közeléből - a két említett légiós mellé Wiggins is felnőtt, úgyhogy bár Warner csak a kispadról érkezett, így is kiválóan működött a rendszer. Az Agafonovot nélkülöző Egerszeg pedig nem tudta felvenni a kesztyűt, a zalaiak már az első negyedben tíz pont feletti hátrányt szedtek össze és a folytatásban sem tudták megnehezíteni ellenfelük dolgát - Ware-nek és Greennek sem volt túl sok jó megoldása, egyáltalán nem akadt vezérük, hátul pedig annyira súlytalannak bizonyultak, hogy esélyük sem volt a Sopron ellen. A második negyedben meglett a közte húsz, nem nagyon volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat és bár a nagyszünet előtt a 11 pontos Szabó, valamint az Agafonov hiányát kihasználni igyekvő Bagó (9 pont, 2 támadópattanó, 1 blokk idág) vezetésével kicsit közelebb jöttek a hazaiak, de így is 17-tel égtek húsz perc után úgy, hogy Bagó, Thompson és Gulyás is három személyi hibánál járt - közben a túloldalon a Wiggins-Lemar-Gordon trió 38 pontnál, 13 lepattanónál, 9 gólpassznál és 7 labdaszerzésnél tartott ekkor.

A fordulás után a hazaiak azért még megpróbálták, amit lehetett, védekezésben nagyon összekapták magukat és ahogy hátul stabilabbá váltak, úgy elöl is gördülékenyebbé vált a játékuk, úgyhogy elkezdték ledolgozni a különbséget - ez olyan jól sikerült, hogy a harmadik negyed végére benéztek tíz pont alá, úgy tűnt, hogy a záró etapban akár még éles küzdelemre is késztethetik a Sopront. Ez odáig "fajult", hogy egészen öt pontig csökkent a távolság, ám a kulcsidőszakban előlépett a vendégeknél az a Warner, aki itt egymás után több nagyon fontos játékkal nyugtatta meg övéit és rúgta be ismét az SKC motorját - itt olyan tartást adott csapatának, hogy többször már nem remegett meg a gárda, a ZTE-ben pedig nem maradt annyi energia, hogy még egy komolyabb rohamot intézzen. Bencze Tamás együttese így a borzalmas első félidő után rendezte a sorait és a második játékrészben már sokkal jobban játszott, de a Sopron hamar megszerzett előnye kitartott a végéig és Lemar (22 pont, 6 gólpassz, 4 labdaszerzés), valamint Gordon (19 pont, 16 lepattanó, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés, 2 blokk) vezetésével, illetve a negyedik negyedre feljavuló Warner (19 pont, 5 gólpassz) remeklésével nyerni tudtak a vendégek, úgyhogy ezzel kiharcolták a playoffba jutást - hiába nyert a DEAC is, Dénesék ezzel a sikerrel megszerezték a nyolcadik helyet, ott lesznek a rájátszásban. 

fotó: hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus