Másodjára is simán verte az Albát a Szedeák

Govensék ismét az első félidőben alapozták meg győzelmüket, amely a végére tekintélyes különbségű lett.

fotó, slide: hunbasket.hu/Simon Erika

Magyar férfi kosárlabda NBI/A., alapszakasz, 21. forduló:

Naturtex-SZTE-Szedeák (13-7) - Alba Fehérvár (13-6) 94-69 (23-18, 23-15, 23-22, 25-14)

Megint az első félidőre alapozott a Szedeák. Január elején találkozott először a két gárda, akkor a Szedeák gyakorlatilag az első félidőben eldöntötte a meccset - most ekkora előnyt nem tudtak kiharcolni, de a forgatókönyv ugyanaz volt. Az első félidőben nagyon figyeltek a támadásokra, rögtön egy 11-2-es futással nyitottak, majd egy 8-0-s rohanásnak köszönhetően 21-9-re is vezettek az első negyedben. Bár itt az Alba egy hasonló szériával válaszolt, a második negyedben ismét kezdtek ellépni, a játékrész közepén egy 13-3-as etappal robbantottak, és 13 pontos előnnyel mehettek pihenőre - 11/18-cal dobták a kétpontosokat, 7/14-gyel a triplákat. Különösen a 15 pontos, 6 gólpasszos Govens volt elemében, de Dzeletovics, Dickey, Brown és Keller is sokat tett hozzá, miközben olyan extrák jöttek, mint Kerpel-Fronius Gáspár 5 lepattanója, illetve a helyére beszálló Polányi Kristóf 2 lecsorgója. Fordulás után már “csak” annyi volt a feladat, hogy támadásban tartsák a ritmust és megőrízzék a fórt, ezt pedig négy légiósuk vezetésével nem csak megtették, hanem a végére nagy különbségűvé tették a győzelmüket - egyúttal elérték, hogy Bognár Kristóf győzelemmel debütálhasson új csapatában. Most szusszanhatnak, jövő hét szerdán Kecskeméten, szombaton pedig Debrecenben vár rájuk kemény erőpróba. 

Nem tudott folyamatosan pörögni az Alba. A vendégek szerették volna kiköszörülni a csorbát, ráadásul a héten Zaid Hearst személyében egy rutinos mezőnyemberrel gyarapodtak, akit már be is vetettek - ő egyébként az első félidőben a jobb Alba-játékosok közé tartozott. Ez azonban nem volt túl nehéz, mivel Vojvoda Dávid mellé gyakorlatilag senki nem tudott igazán fellépni. Különösen a palánk közelében nem találták a dobásaikat Omenakáék, támadópattanókat engedtek, ugyanakkor a Turner-Curry páros sem igazán tudott szervezni, Govensék lejátszották őket. Fordulás után sikerült stabilizálni a játékát a Fehérvárnak, a harmadik negyedben Turner, Davis és Curry révén hamar feljöttek 6-7 pontra, de 53-46 után megint beszedtek egy 11-2-t, és ezt követően már csak Davisben volt pont. A negyedik negyed elején Vojvoda próbálta menteni a helyzetet, de a Szedeák mindenre tudott válaszolni, végleg megtörve a fehérvári rohamokat. A vereséggel kicsit magukra húzták a komplett középmezőnyt, jövő héten a jó formába lendült Kaposvár elleni dupla meccseken javíthatnak. 

A Szedeák legjobb dobói: Govens 25/12, Brown 18/12, Dzeletovics 18/3.
Az Alba legjobb dobói: Davis 17/3, Vojvoda 16/9, Turner 10/3.

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus