Másodszor is a Falco nyerte a vasi rangadót

Küzdött a Körmend, de végül döntőnek bizonyult egy 4. negyedben engedett futás.

Magyar férfi NB1/A, alapszakasz:

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Egis Körmend 95-79 (18-14, 25-18, 26-26, 26-21)

Futott az eredmény után a Körmend. Másfél héttel ezelőtt már találkozott egymással a két csapat, akkor Körmenden 99-93-ra nyerni tudott a Falco, azóta pedig mindkét csapat játszott a Szolnok ellen, és amíg a mostani vendégek nyerni tudtak a rájátszás elérése szempontjából kiemelten fontos találkozón, addig a Falco egy kiélezett mérkőzésen bukott el, és ezzel elveszítette az esélyét arra is, hogy az első helyen végezzen az alapszakaszban. Az első negyedben 7 pontot szerző Benke vezérletével villámrajtott vett a Falco, 5,5 perc alatt 13-2-re léptek meg, ezt követően viszont fokozatosan jött vissza a Körmend, és a kezdeti beragadás után ők is felvették a ritmust. A következő 10 perc során hol közelebb zárkóztak a vendégek, hol ismét leszakadtak, többször is csak 3 pont volt közte, de a félidő vége jobban sikerült a Falconak, akik így 11 pontos előnnyel mehettek el pihenőre. A fordulást követően a hazaiak többnyire tartani tudták a kétszámjegyű előnyüket, Bruinsma és Keller is állandó veszélyt jelentett a gyűrűre, míg a túloldalon Mócsán igyekezett meccsben tartani a csapatát. A 4. negyed elején sikerült kicsit közelebb zárkóznia a Körmendnek (76-70), de erre válaszolni tudott a Falco egy 11-0-s futással, ami a mérkőzést is eldöntötte. A vendégek ugyan sokáig lőtávolságon belül voltak, de egyedül 0-2-nél tudtak vezetni, onnantól kezdve végig futottak az eredmény után.

Pontosabban dobott a Falco. Összességében a vendégek sem játszottak alárendelt szerepet támadásban, ugyan csak 45,6%-kal dobtak mezőnyből, de ezt főleg a 4. negyedben sikerült lerontani. Az 5/9 triplát bebombázó Mócsán (26 pont, 5 labdaszerzés) vezérletével meccsben is volt sokáig a Körmend, de közben az ellenfelüket nem tudták lassítani védekezésben, a Falco 58,3%-kal célzott. Ireland (17 pont, 7 gólpassz) és Taylor (14 pont, 9 lepattanó, 6 eladott labda) személyében akadt ugyan segítsége Mócsánnak, de a túloldalon Keller (21 pont, 5 lepattanó, 5 labdaszerzés), Bruinsma (19 pont) és Váradi (15 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) mellett még négyen jutottak el legalább 8 pontig, sokkal több lábon állt a Falco. A lepattanózást úgy is megnyerték 34-30-ra a hazaiak, hogy egyénileg senki sem szedett le 5-nél többet, emellett pedig a labdát is jobban járatták, 24 gólpasszt osztottak szét, míg a Körmend megállt 19-nél.

A Falco legjobb dobói: Keller 21/3, Bruinsma 19/9, Váradi 15/3

A Körmend legjobb dobói: Mócsán 26/15, Ireland 17/6, Taylor 14

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Fotó - Egis Körmend Facebook

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus