Megcsinálták: Hosszabbítás után kijutott az Eb-re a válogatott!

Szinte végig futott az eredmény után csapatunk, de a túlórában Benke Szilárd szenzációs dobásával sikerült felülmúlni Ausztriát, amely Európa-bajnoki részvételt ér Magyarország számára.

fotó: fiba.basketball

Európa-bajnoki selejtező
Ausztria - Magyarország 81-83 - hosszabbítás után (20-15, 19-15, 20-24, 16-21, 6-8)

9-3-mal kezdte a meccset a magyar válogatott, jól indultak a dolgok, de aztán egy 9-0-val válaszolt erre Ausztria, hamar megfordult a találkozó és sajnos innentől az osztrák csapat irányította az első negyedet. A mieink triplái nem estek be, a közeliek tekintetében is hozható dobásokat rontottak Filipovityék, volt egy-két fájó eladott labda, míg Ausztria jóval pontosabban játszotta le a játékait - rengeteg pontot szereztek a festékből, így a játékrészt végül ők nyerték ponttal. A második negyed elején tovább nyílt az olló, az osztrákok rögtön három triplát is bevertek, míg nálunk hiába próbált Vojvoda kreálni, teljesen megállt a támadójátékunk - 31-19-nél már időt kellett kérni. Változást azonban ez sem hozott, támadásban itt már minden önbizalma elment az Ivkovics-legénységnek, elakadtak a figurák, kimaradtak az üres triplák, a közeliek, sőt, még a büntetők is. Az áttörés aztán a félidő utolsó három percére érkezett meg, egy-két jó betörés és kiharcolt fault mellett védekezésben is sikerült feljebb kapcsolni, Perl megtörte a kosárcsendet és 35-21 után egy 9-0-val visszajöttünk a meccsbe - igaz, a nagyszünetben így is kilenc volt közte, de legalább kitörtünk az addigi letargiából.

A fordulás után elkezdtek beesni a hármasaink, Váradi, Eilingsfeld és Vojvoda is beköszönt kintről, ezzel tudtuk tartani a tíz pont körüli távolságot, de érdemben nem tudtunk változtatni a mérkőzés alakulásán - az osztrákok is hozták a kosarakat, a benti játékunk pedig továbbra sem működött. A harmadik negyed végén és a negyedik elején azért megint sikerült összerakni egy rohamot, 61-59-ig zárkóztunk fel, de Keller fontos pillanatban két büntetőt is kihagyott, az osztrákok válaszoltak, megint hét volt közte. Természetesen nem adtuk fel és ha nem is játszott jól a magyar válogatott, de főleg Vojvoda extra kinti dobásaival így is látótávolságban maradt - olyannyira, hogy az utolsó két percben kétpontos hátrányban Benke kezében volt az egyenlítés, de a Falco játékosa kihagyta a könnyűnek tűnő ziccert. Végül azért csak sikerült: az első negyed közepe után először 69 másodperccel a vége előtt Ferencz közelijével kiegyenlítettünk!

Ezt egy jó védekezés követte, majd bő fél percnél labdánk volt a vezetéshez - Vojvodát azonban becsapdázták, a félpályánál elvesztette a játékszert, amelyből az osztrákok dobtak egy könnyű kettest, így 73-75-ről kellett újra nekifutni. Az első figura nem jött össze, de Ferencz leszedte a clutch támadópattanót, Benke pedig egy jó kettő-kettő után feltette a duplát - tizenegy másodperc, 75-75! Az utolsó osztrák támadást sikerült kivédekezni, maradt az egál, óriási csata után hosszabbítás következhetett.

Itt az osztrákok kezdtek jobban, de két és fél perc elteltével Váradi tökéletes triplájával már átvettük a vezetést (80-77) - az első öt perc óta először jártunk előrébb. Erre azonban Klepeisz válaszollt egy triplával, majd az utolsó percben 80-81-nél Keller megint mindkét büntetőjét elrontotta - iszonyatosan fontos pillanatban, ezzel 2/8-ra rontotta a mutatóját a vonalról. De nem volt vége: egy jó védekezés után Benke Szilárd lett a hős, ugyanis 11 másodperccel az órán elsüllyesztett egy elképesztően nagy, palánkról bevágódó triplát - két pont ide! Még egy védekezés kellett, de megcsinálta a csapat - elképesztő mérkőzés és óriási küzdelem, felzárkózás után megnyertük a meccset, ezzel ott vagyunk az Európa-bajnokságon!

Egyénileg Vojvoda (22 pont, 4/8 tripla) hozta a legjobb számokat, de Benke, Váradi, Filipovity és Eilingsfeld is tíz pont fölé jutott, összességében pedig az első félidő gyengélkedése után 14 hármast süllyesztett el a gárda 42%-kal - a feljavuló dobóforma elengedhetetlen volt a sikerhez.

Folytatás vasárnap, a csoport zárása pedig hétfőn. 

Ausztria legjobb dobói: Klepeisz 21/12, Murati 15, Mahalbasic 14
Magyarország legjobb dobói: Vojvoda 22/12, Benke 14/9, Váradi 12/6

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus