Sopronban is kikapott a Szolnok, átgázolt az Oroszlányon az ASE

Behúzta a fehérvári rangadóját a Körmend - legyőzte a ZTE-t a Szedeák - szoros meccset nyert Kecskeméten a DEAC - hozta a kötelezőt a Falco és a PVSK.

Alba Fehérvár - Egis Körmend 85-98 (26-27, 19-28, 10-23, 30-20)

Triplazuhatag és tranzíciós játék. A játék e két fontos elemében tudott ellenfele fölé nőni a vendégcsapat, már az első negyedben 5/7, az első félidőben 11/17 hármast szórtak be Varnadóék, és bár ezt a szintet nem lehetett végig tartani, összességében így is 50 százalék felett tüzeltek (16/30). A szoros első negyed után a védekezésük is feljavult, az Alba labdaeladásai, rossz dobásai után egyre többször tudtak gyorsan indulni, a harmadik negyedben pedig még erre is rátettek egy lapáttal - itt már folyamatosan nyílt az olló, húsz pont felett is járt a differencia, így a záró játékrész igazából már csak formalitás volt, az itt megszerzett fór bőven elégnek bizonyult. Egyénileg kiemelhető a 28 perc alatt 25 pontot termelő Varnado, illetve a 25 perc alatt 21 pontot, 3 szerzett labdát 5 lepattanót és 3 gólpasszt jegyző Edwards, de az 5/6 triplát bevágó Ferencz Csaba, az első félidőben három kinti dobást értékesítő, javuló formát mutató Wesley Person Jr., a dupla-duplázó Taylor és a 8 gólpasszt kiosztó Turner is kiválóan játszott. A Körmend sorozatban harmadik sikerével tovább üldözi a Falcót, ilyen játékkal legközelebb Jászberényben is toronymagas esélyesek. 

Túl sok volt a hiba. A vezetőedző Ari Shrivek és Takács Milán is azt emelte ki a meccs után, hogy a Körmend ellen nem lehet túl sokat hibázni, mert nagyon gyorsan váltanak támadásból védekezésbe és kíméletlenül büntetnek minden figyelmetlenséget. Már az első negyedben is 27 pontot kaptak a hazaiak, de itt még támadásban Govens, McDuffie és Ljubicic is sokat tudott hozzátenni, a második negyedtől viszont már nem voltak egy súlycsoportban a vasiakkal - a két középső játékrészben összesen 29 pontot dobtak, teljesen megbénultak támadásban. A vezérek közül a jó százalékkal, egy eladott labdával játszó McDuffie, a 17 pontja mellé 6 gólpasszt kiosztó Guyton, illetve a negyedik negyedben már kiültetett Ljubicic (11 pont, 7 gólpassz) dicsérhető, ugyanakkor Govens az első negyedben beszórt két triplája után nem szerzett több pontot. Az Albánál annak örülhetnek, hogy Takács Milán és Lukács Norbert játéka tetszett a szakvezetőnek, nekik több lehetőséget kíván majd adni a későbbiekben - összességében a fehérváriaknak olyan szempontból jól jött a vereség, hogy a velük azonos mérleggel álló Szolnok, illetve a mögöttük helyezkedő ZTE-OSE-KTE trió egyaránt kikapott, az viszont nem, hogy az első öt helyezett gárda viszont győzött... 

Az Alba legjobb dobói: McDuffie 19/9, Guyton 17/6, Ljubicic 11.
A Körmend legjobb dobói: Varnado 25/9, Edwards 21/9, Ferencz 17/15.


OSE Lions - Atomerőmű SE 81-105 (30-31, 18-24, 16-25, 17-25)

Kezd összeállni az ASE? A bajnoki szünet előtt a Körmend, DEAC és a ZTE is legyőzte a paksiakat, történt is változás a játékoskeretben, és úgy tűnik, hogy felfelé indultak el, hiszen a Kaposvár után az újonc, de nagyon masszív Oroszlányt is gond nélkül verték meg, tartva ezzel dobogós pozíciójukat. Már az első negyedben 31 pontot raktak a táblára, és bár itt még a hazaiak is kitettek magukért támadásban, a folytatásban már csak a vendégek tudták tartani saját iramukat. Már az első félidőben érkeztek az extrák Lóránttól, Evanstől és Jacksontól, az első 20 percben 17 gólpasszt osztottak szét egymás között, és a második félidőben sem lassítottak, végül 32 (!) assziszttal zártak, ráadásul mindössze 10 eladott labda mellett. Folyamatosan nyitották az ollót, kintről-bentről egyaránt remekül dolgoztak, és úgy is nagyon simán nyertek, hogy majdnem kétszer annyi személyi hibával zártak, mint ellenfelük. Lóránt Péter játéka kiemelkedett, faultgondok miatt mindössze 22 perc alatt szedett össze 37 VAL-t (23 pont, 12 lepattanó), de mellette dupla-duplázott Evans (14 pont, 12 gólpassz), Jackson egy lepattanóval maradt le a statisztikai bravúrtól, a nemrég érkezett Calhoun is kezd belelendülni (17 pont, 3/5 kétpontos, 3/4 tripla), de Faust és Putney is jól játszott, a padról pedig jól szállt be Kovács Ákos és Kis Raul is. Dzunics Braniszlav még azt emelte ki a meccs után, hogy védekezésben tudtak javulni a második félidőben - ami a játékot illeti, nincs különösebb problémájuk, legközelebb a Sopron ellen otthon is esélyesek. 

Ez most túl sok volt az OSE-nak. Az újonc (de nem újoncként játszó) gárda hazai pályája félelmetes katlan, de erről a plusz erőről egy darabig most le kell mondaniuk, bár azt Lóránt is kiemelte, hogy rengeteg drukker a csarnokon kívül szorított kedvenceinek, de nyilvánvalóan nem tudták a megszokott támogatást nyújtani a falakon túlról. Sebastjan Krasovec viszont nem ezt emelte ki, hanem azt, hogy fiai az első perctől kezdve puhán játszottak, nem nőttek fel a fizikális játékot játszó Paks szintjére, ellenállás nélkül pedig a vendégek könnyedén nyomták le őket. Egyénileg Rizvic (21 pont, 7/12 mezőnyből), illetve a padról remekül beszálló Zsíros Péter (11 pont, 3/5 tripla) dicsérhető, a többiek viszont nem játszottak jól, különösen védekezésben, de támadásban is komoly gondjaik voltak - a palánk alatt a 40% alatti kétpontos mutató borzasztó kevés, a 7/24 tripla hasonlóan, a paksiak kiválóan ütötték be a faultokat, amiből ugyan 29 büntetőt dobhattak az oroszlányiak, de folyamatosan sikerült megtörni ezekkel a ritmusukat. A harmadik negyed közepén volt egy komolyabb rohamuk, itt bejöttek 10 pont alá, de gyorsan reagált rá az ASE, így zsinórban három győzelmet követően kikaptak. Legközelebb a PVSK otthonában hasznosíthatják az itt megszerzett tapasztalatokat, illetve a kupában is, hiszen éppen az ASE ellen negyeddöntőznek majd. 

Az OSE legjobb dobói: Rizvic 21/3, Zsíros 11/9, Hayes 11.
Az ASE legjobb dobói: Lóránt 23/3, Faust 18/9, Calhoun 17/9.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Jászberényi KSE 77-67 (12-25, 26-17, 21-14, 18-11)

Nehezen pörgött fel a Falco. A koronavírus-járvány miatt végül zárt kapuk mellett rendezték meg a derbit, a szokatlan csend pedig a jelek szerint a hazaiakat zavarta jobban az elején. A listavezető és a sereghajtó összecsapása ritkán tartogat nagy izgalmakat, most mégis úgy tűnt, a körülmények miatt nem a saját ritmusában játszó sárga-feketék akár meg is izzadhatnak a jászberényiek ellen. 8-8-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, sőt a Falco 12-8-ra még vezetett is, ezt követően azonban beindult a Penn – Baker – Nelson trió, és a vendégek meg sem álltak egy 17-0-s futásig, amellyel 25-12-re el is vitték a nyitó játékrészt. A folytatásban öt további ponttal kezdtek, így 22-0-ra hízott a sorozat, ezt követően érkezett csak meg a meccsbe a címvédő. Benke, Váradi és Filipovity pontjaival fokozatos zárkózásba kezdett az Okorn-legénység, fordult a kocka: 12-30-ról 28-32-re jöttek fel a szombathelyiek, ezúttal a JKSE-nek „deszkázták be” a gyűrűt. Félidőben 38-42-t mutatott az eredményjelző, hamar összekapta tehát magát a vasi gárda – pedig kintről nem tüzeltek pontosan, mindössze egyetlen dobásuk akadt be 14 kísérletből. A Baker – Penn duó 33 pontot, mellé 46-os VAL értéket jegyzett 20 perc játékot követően, a Falco csapatszinten produkált 48 VAL-t – kérdés volt, meddig tudja ezt tartani a jászsági együttes. A térfélcsere után hamar el is tüntették hátrányukat a hazaiak, Hooker duplájával 48-46-ra már a sárga-feketék tartottak előrébb. Innen fokozatosan vette át a mérkőzés irányítását a tavalyi bajnok, a jászberényiek bár jól tartották magukat, a fáradtság jelei kezdtek rajtuk kiütközni. Ez nem is csoda, hiszen Penn végigjátszotta a találkozót, de Baker és Nelson is csak pár percet pihenhetett – ez még belefért volna, azonban a társaktól nem érkezett komoly pontmennyiség. Brbaklic 6, Peringer 4, Pantelic pedig mindössze egy ponttal zárt, így ha nehezen is, de végül érvényesíteni tudta a papírformát a Falco. A második félidőben 25 pontot tudott csak összehozni a JKSE, ezzel pedig nehéz nyerni Szombathelyen – nem is sikerült, de nem vallottak szégyent a jászságiak a címvédő otthonában.

A Falco legjobb dobói: Filipovity 17/3, Váradi 14/6, Reddic 14.
A JKSE legjobb dobói: Baker 26/6, Penn 22/6, Nelson 8/6.

 

Sopron KC – Szolnoki Olajbányász 85-73 (25-17, 16-22, 21-15, 23-19)

A végjátékban élesebb volt a Sopron. Rossz passzban érkezett az elmúlt tíz év legsikeresebb magyar klubcsapata a gyenge idénykezdet után határozott javulást mutató SKC csarnokába, nem lehetett kijelenteni, hogy a piros-feketék a találkozó egyértelmű esélyesei. Jobban is kezdtek a kék-fehérek, Carter és Thompson pontjaival előbb 20-12-es előnyt alakítottak ki, majd 25-17-re be is húzták a nyitó etapot. Főként Tucker révén zárkózott az Olajbányász, az amerikai bedobó több halovány teljesítmény után ezúttal jó napot fogott ki. A nagyszünetig csaknem eltüntette hátrányát a Tisza-parti együttes, 41-39-cel fordultak a második húsz percre a csapatok – Thompson 15, Tucker 13 egységgel húzta övéi szekerét. A térfélcsere után fej-fej mellett haladtak a felek, az Olajbányász többször kiegyenlített, sőt egy rövid időre a vezetést is átvette. 51-51 után egy 10-2-es rohammal vette újra a kezébe az irányítást a soproni gárda, így újfent előnnyel várhatták a záró felvonást. Szorongatott a Potocnik-legénység, de a hazaiak állták a sarat – Tucker hármasával még 72-68-ra feljöttek a vendégek, de Jogéla vezérletével egy 9-1-et futott a Sopron, amivel gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. Tovább folytatódik tehát a Szolnok vesszőfutása, ráadásul határozatlan ideig szurkolótáborára sem támaszkodhat a piros-fekete legénység.

Jogéla és Carter extrájára nem volt válasz. A fentebb említett Tucker mellett Jones és Cakarun sem játszott rosszul a vendégeknél, a hazaiak duója viszont erős dupla-duplákkal túlszárnyalta a szolnoki kulcsembereket. Jogéla 23 pontja és 10 lepattanója mellé hat faultot harcolt ki, Carter pedig 15 ponttal, 13 pattanóval és hét kiharcolt szabálytalansággal zárt. Thompson is beköszönt 20 egységgel, és máris készen volt a recept a győzelemhez – értékes sikert aratott az SKC.

A Sopron legjobb dobói: Jogéla 23, Thompson 20/6, Carter 15.
Az Olajbányász legjobb dobói: Jones 19/6, Tucker 18/12, Cakarun 16.

 

Naturtex-SZTE-Szedeák - Zalakerámia ZTE KK 85-79 (15-19, 23-21, 22-24, 25-15)

A Szeged javulása immáron győzelmekben is mérhető. Durand Scott leigazolásával egyértelműen veszélyesebbé vált a Tisza-partiak támadójátéka, de az amerikai achilles-problémák miatt nem tudta vállalni a ZTE elleni derbit. Ennek ellenére partiban volt némileg esélyesebb ellenfelével a Szedeák, hála a Curry – Krapic – Asbury triónak. Az első negyed szűken a zalaiaké lett, a második a hazaiaké – Johnson, Szabó és Agafonov is jól mozgott a vendégeknél, kiegyenlített csata folyt a pályán. A harmadik játékrészben a ZTE akarata érvényesült, tíz pont fölötti vezetést harcoltak ki Williamsék, de a szívós hazaiak nem hagyták magukat. 49-62-ről 60-64-re zárkóztak a záró tíz perc előtt, köszönhetően Krapic negyedvégi triplájának – nem dőlt el semmi a végjátékra fordulva. Vágvölgyi hármasa nyitotta a negyedik negyedet, majd 71-70-es szegedi vezetéssel fordultunk a hajrára. Asbury két közelijével igyekezett leszakítani a zalaegerszegieket a házigazda, de a vége szorosan alakult. Agafonov találatával egyetlen pont volt a különbség másfél perccel a vége előtt, ám Curry nagy trojkát szórt, majd két büntetővel le is zárta a derbit – három légióssal aratott nagy sikert a Szedeák, nem jött össze a végjáték a ZTE-nek.

A Szedeák legjobb dobói: Curry 26/12, Krapic 21/6, Asbury 19.
A ZTE legjobb dobói: Johnson 24/12, Agafonov 15, Szabó 13/6.

 

Kaposvári KK - PVSK-Veolia 73-86 (17-22, 16-12, 15-23, 25-29)

Egyértelmű volt. Ha nem is nagyon, de pár ponttal végig vezetni tudtak a vendégek, akiknél ugyan a második negyedben volt egy hullámvölgy (kihagyott büntetők, elrontott támadások), de ezt sikerült átvészelniük és a fordulás után már különösebb gond nélkül tartották kézben a találkozót. A 20 pontos Chris Smith mellett Budimir, Diggs és Aiken is hozta magát, Pongó Máté is hozzátette a magáét, egyben volt a társaság, amely 50% felett triplázott - ez utóbbi statisztika döntőnek bizonyult az ezen a téren harmatos Kaposvárral szemben. A záró etapban már nem volt különösebb kérdés, a baranyaiak visszavágtak az őszi hazai vereségért a szomszédváriaknak és a kötelező győzelem magabiztos, egyértelmű behúzásával közelebb kerültek a felsőházhoz.

Nincs megállás. Sorozatban ötödik vereségét könyvelhette el a Kaposvár, amely hazai pályán is négyszer kikapott az utóbbi öt találkozóján. Sztojan Ivkovics csapata borzalmasan triplázott (5/24) és ezt semmi mással nem tudta ellensúlyozni, így erősen visszafogott volt a támadójátéka, egyedül akkor tudott közelíteni ellenfeléhez, amikor a második negyedben a Pécs is csak 12 pontot dobott, ott legalább védekezésben jól néztek ki a somogyiak. A légiósok közül Davis, Csakarevics és Dramicsanin sem érte el a tíz pontot, Norfleet 3/11-et dobott mezőnyből, egyedül a 23 perc alatt 17 pontot szóró Lalic dicsérhető, míg a magyarok közül Hendlein és Krnjajski azért igyekezett - mindez viszont nem volt elég a felsőházba igyekvő PVSK-val szemben, így egyre valószínűbb, hogy a KKK idén is az alsóházban folytatja majd.

A Kaposvár legjobb dobói: Lalic 17, Norfleet 12, Krnjajski 11/6
A PVSK legjobb dobói: Smith 20/6, Budimir 15/9, Aiken 14/6


KTE-Duna Aszfalt - DEAC 80-86 (22-31, 23-18, 22-16, 13-21)

A vége a DEAC-é volt. Hullámzó meccset nyertek meg a vendégek, akik 11-3-mal kezdtek és uralták az első negyedet, utána viszont kicsit leeresztettek és átengedték az irányítást a Kecskemétnek - olyannyira, hogy már a második negyedben egál lett az állás, majd a harmadik negyed nagy részét már kisebb hátrányban töltötte a gárda. A záró etap is szorosan alakult, majd az utolsó öt percet megnyomta Kovács Adrián legénysége, azt ugyanis 12-6-ra nyerte meg, ezzel sikerült kiharcolnia a fontos idegenbeli győzelmet. A végén a jó védekezés mellett Moody (16 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Manigat (20 pont, 4 lepattanó, 7 gólpassz, 4/10 tripla) egyéni villanásai jelentették a különbséget a csapatok között, a két hátvéd klasszisa döntötte el a meccset - mellettük még Drenovac (15 pont, 7/11 mezőnyből) is hatékonyan dolgozott és ezúttal elbírták, hogy Tóth Ádám csak három pontot dobjon, hogy Milosevics egy mezőnykosárral, Harrison pedig tripla nélkül zárjon. A DEAC így sorozatban ötödik meccsét nyerte meg és továbbra is tartja a negyedik helyét a tabellán. 

Nem járt messze a Kecskemét. Az egész szezonra kidőlő Cleveland Thomas nélkül és egy gyengébb napot kifogó Marko Djeraszimoviccsal (4 pont, 1/7 mezőnyből) is szoros meccset tudott játszani a KTE, amely az elrontott első negyed után sem esett össze, sőt, érvényesíteni tudta a játékát. A végén kellett volna még egy-két plusz ember, vagy egy-két meccset eldöntő klasszis, de ilyen teljesítményt most nem tudtak felmutatni, Wittmann (21 pont, 6 gólpassz) és Karahodzsics (16 pont, 19 lepattanó) is nagyon nagyot játszott, Djuraszovics is beszórt 19 pontot, de a végén már ők sem tudtak csodát tenni, a DEAC-hátvédek villanásaira nem volt igazi válaszuk. Forray Gábor együttesét így már utolérte a Sopron és a hátralévő meccseken pokoli nehéz dolga lesz, hogy kiharcolja a középházba jutást. 

A KTE legjobb dobói: Wittmann 21/6, Djuraszovics 19/6, Karahodzsics 16
A DEAC legjobb dobói: Manigat 20/12, Moody 16/6, Drenovac 15/3

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus