A JKSE másodjára sem tudott ellnállni

Az ex-szolnoki Hriszto Nikolovval felálló Kolozsvár másodjára is alaposan elverte az immáron az Olajtól kölcsönkapott Soós Gábort is bevető jászberényieket. A JKSE félidőben még 7 ponton tartotta a különbséget, de a fordulás után nagyon kinyílt az olló és végül borzasztóan sima diadalt aratott a vendég alakulat. Soós 4 ponttal mutatkozott be, de nyilván még nem kaphatott túl nagy szerepet új csapatában, hiszen szinte semmi ideje sem volt beilleszkedni ennyi idő alatt. Az viszont igencsak feltűnő, hogy a kirívóan sok honosítást kieszközölő, illetve kieszközölni szándékozó JKSE-nél a Rakics, Szolevics, Rac trió újabb kollektív gyenge produkciót tudott csak letenni az asztalra, egyedül a romániai születésű Török Rolland volt ebből a kontingensből értékelhető a maga 8 egységével és agilis játékával, valamint a jó képességű László Róbert volt még hasznos. A túloldalon Nikolov a maga 14 egységével megint abszolút húzóember volt. 

TOP COP Security Jászberény – Cluj CS-U Mobitelco 51 - 77 (15-23, 12-11, 12-21, 12-22)

Vezette: Gál J., Kapusi G., Farkas J.

Jászberény: Madár 3/3, László R. 6, Rakics 4, Dramicsanyin 13/6, Horti 9. Csere: Szabó P. 4/3, Molnár B., Varga I., Rac A. , Török R. 8/3, Szögi Á., Szolevics A., Soós G. 4.

Kolozsvár: Barnette 15/6, Nikolov 14/6, Wright 11/3, Ofoegbu 9, Hallik 8/6. Csere: Catalin 5, Pop 3/3, Petkovic 8, Nakic 2, Lazar, Pogacean 2.

Fotó: mdsz.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus