A Körmend repülős utazást szervez(ne) Chalonba

Amennyiben megfelelő létszámú jelentkező jelzi szándékát, úgy a tervek szerint az Egis Körmend önálló charter járatot indítana február 22-én, a Chalon elleni FIBA Európa Kupa visszavágóra.

 

Az Egis Körmend hivatalos facebook-oldaláról:

Az elképzelés az, hogy a csapat együtt utazna a szurkolókkal, egy külön szervezett, Budapestről induló charterjáraton

A mérkőzés előtti napon, 21-én indulna a gép, és elvileg még a találkozó napján, a meccs után indulna is haza, így 23-án reggelre hazaérkezhetnek az utazók.

Arra is igyekeznénk lehetőséget találni, hogy Körmendről busszal induljanak a szurkolók is a reptérre, illetve onnan haza.

A klub munkatársai megfelelő, elérhető áru szállást is megpróbálnak felkutatni az úton résztvevő drukkerek számára.

Mindez természetesen függ attól, hogy lenne-e megfelelő számú jelentkező, hiszen minél többen indulnak, annál gazdaságosabban lehet megszervezni egy ilyen közös utazást.

Ezért az a kérésünk, hogy mindenki, aki megfelelő feltételek mellett részese lenne egy ilyen útnak február 21-23 között, az kérjük pontos létszám megjelölésével jelezze szándékát a következő mail címen: hajbaadam@gmail.com

Pontosabb információkkal akkor tudunk szolgálni, ha tudjuk, mennyien vállalkoznának erre az útra.

Várjuk az e-maileket!

Forrás - Egis Körmend facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus