A pécsiek is a nyolcban

A PVSK elszökött a Factumtól, annak otthonában, majd megfordult az állás, és gyakorlatilag ez ment végig, de a PVSK megérdemelten nyert, mert a hazaiak icipicit - éppen ennyi plusz kellett volna - leeresztettek erre az összecsapásra, hiába volt a cél a győzelmi sorozat folytatása.

Az elejét jobban kapta el a Pécs. A Factum mintha álmos lett volna. Mindenesetre a kezdőben helyet kapó Deák két triplát dobott, Tóth Norbert is ügyeskedett, a Factumban pedig az első 8 pontot Szabó Miklós szerezte, aki a térdével bajlódó, s ezért ezúttal a keretbe sem kerülő Boros Gábor helyett a csapatkapitányi posztot is betöltötte. Az egyszemélyes hadsereg azonban a messziről is jól tüzelő vendégek ellen kevés volt, így Raúl Jiménez a 6. percben igen nagy ordibálások közepette kérte számon övéitől (első, igen indokolt időkérése alatt), hogy mi a búbánatot művelnek. Ekkor 10-18 volt az állás.

A folytatásban sem adta alább Szabó, rajta kívül csak Mike Schachtner egy szépen kijátszott ziccer végén talált be a hazaiaktól, majd a negyed hajrájába lépve Darren Moore, két büntetőből. A vendégeknél azonban Andrea Ciric is beindult, és a triplákat pokolian dobáló vendégek simán vezetek a kissé indiszponáltan játszó Factum otthonában (19-29, 9. perc). Ekkor Justin Ingram, aki addig nem igazán találta önmagát, egy hármassal jelezte, azért nem eszik olyan forrón a kását, ám a Doyne jó játékát is magáénak tudható Pécs így is jobban állt az első szünetnél.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a Lepsényit is átmenetileg elvesztő PVSK azt tette, amire pedig számítania kellett a hazaiaknak, vagyis Ciricre és Doynra bíznak sok mindent, akiknek jól segít be Tóth Norbert is. A PVSK tíz perc alatt 5 triplát szórt (10 kísérletből), ami külön kuriózum, egyben a Factum nagy kritikája is.

A folytatásban a Szabóhoz lassan hozzá növő Schachtner révén 26-31-re feljött a Factum, ám a remek mozgású Doyne nem hagyta annyiban a dolgot. A Pécs a kezdeti előny birtokában játszhatott, s még azt is megengedhette magának, hogy olykor ziccert hibázzon. Nincs mese, jobb volt a baranyai gárda, mint a láthatóan ezt a helyzetet, hogy most nem ég a ház, vagyis „csak” játszani kellene, nem egészen jól kezelő Factum.

Viszont a 13. percben Ciric már harmadik személyijét kapta, le is hozta őt Csirke Ferenc, és nyugalomra intette. Ám ezalatt a hazaiak is elkezdték dobálni a hármasokat, Schachtner és Ingram révén (33-37). Szabó Miklós továbbra is élt a gyűrű közelében, de amikor Schachtner is pontos volt középtávolról, eljött az ideje a pécsi időkérésnek is (35-37, 15. perc).

A magára találó Factum Moore révén át is vette a vezetést, de Nikola Vasojevic egy hármassal semmissé tette azt. Ekkor már sokkal jobban pörgött a meccs, a kezdeti, lagymatagabb ritmus után zajlottak az események. Mindenesetre a hazaiak feljavulásában része volt a korábban behozott Kovács Imrének is, aki szigorúan védekezett.

A meccs 41-40-es állásánál Moore-t le kellett cserélni, mert egy lepattanóért való küzdelemben orrba törölték. Érdekes faultot fújtak ekkor dr. Deák Attila ellen, aki elesett, majd a hazai Schachtner szintén, miután átesett rajta, és ezért, bár fájó volt a vendég kispadnak, de jogos volt a fault. Aztán Doyne találkozott Szabó Miklóssal, s ezt igencsak megsínylette a pécsiek higanymozgású hátvédje, viszont a hazai fiú járt rosszabbul, mert Doyne rövid fekvés után felépült, Szabó viszont személyit kapott.

A vendégeknél Vasojevic volt ekkor elemében, ám Deák is benyelte a 3. hibáját, miután Moore-t igyekezett hátulról átkarolni. A pécsiek szerint Moore fogta be a karját, a hazaiak szerint ez marhaság. A lüktető meccsen Schachtner újabb hármasa után Csirke Ferenc megint időt kért (50-46), mert röviddel a nagyszünet előtt kezdett meglépni a Factum, amely a jelek szerint felébredt.

A vendégek folyamatosan azt kritizálták, hogy jóval több faultot fújnak ellenük, ami tény volt, ám az is, hogy elég keményen nyomták az ipart. Doyne is addig forgolódott, míg eltalálta Morre-t (szegényre rájárt a rúd), aki kiterült, de nem volt fault a sporik szerint. A slusszpoént szerencsére nem egy ilyen jelenet jelentette, hanem egy szép hármas, amit a hazai Kovács Imre termelt. A félidőben így öttel ment a Debrecen a kosárözönt hozó mérkőzésen.

Ami a statokat illeti, a Factumban Schachtner már 22, Szabó pedig 14 pontnál járt. A pécsieknél Doyne 14-el vitte a prímet, mögötte Ciric 10-el iparkodott a második helyen.

A második félidőt kijátszott figura végén Ciric kosara vezette be, majd fordított a Pécs, miután Vasojevic egy alkalommal – nem tévedés – négyszer dobott rá és szedte le a saját lepattanóját (pöcizte vissza), ami lehet, hogy szezoncsúcs 5 másodperc alatt… Később ugyancsak ő volt eredményes, majd Doyne is eredményes volt (57-60). A Factum első kosarára továbbra is várt a publikum, Raúl Jiménez tréner azonban nem tehette ezt így kikérte idejét: most nem kiabált, csak magyarázott.

Ingram hármassal lendített a hazaiak szekerén (eddig csak triplát dobott, ez sem semmi), s a küzdelem hömpölygött tovább. Doyne hasonló módon válaszolt, majd labdát szerzett, tehát ezek újra a PVSK pillanatai voltak. Hogy nem lett nagyobb a vendégek öröme, arról Papp Tamás és Moore tett, de Tóth Norbert egy trojkával 64-66-ra megint visszavette a vezetést. Ilyen egy meccset! Rengeteg kosár, s még sok hiba is mellé.

A vendégek előnye tartós volt ekkor, hét perc alatt tizet vertek a Factumra. Sőt, Tóth, majd Vasojevic újabb hármasával már kezdett húzós lenni a dolog a Factum számára (66-77), mivel a vendégek jól is védekeztek.

Moore a meccs egyik legszebb egyéni produkcióját mutatta be, de gyönyörű szlalomozása végén kiperdült a labda a gyűrűből. Tehát a szegény ember és az ág esete forgott fenn. Röviddel utána már begyötörte a labdát, s Ingram is elért egy duplát (70-79), aztán megint a Factum támadhatott, de remekül védekeztek Ingramen, így nem került közelebb a Debrecen. Jöhetett az utolsó negyed.

Ingram aktivizálta magát a negyedik negyed elején. Aztán Moore szedett támadólepattanót, s szerzett egy duplát. Utána inkább hibákat gyártottak a hazaiak, míg Vasojevic betalált (74-81). Igaz, rövidesen negyedik faultját is megkapta. Gyürkőztek a felek, itt fault, ott fault, kosár semmi, telt az idő, s ez a Pécsnek kedvezett. Igaz, hibák terén ők sem mentek a szomszédba.

Az elég ronda pár percet Schachtner sokadik hármasa törte meg, de érkezett a dupla rá válaszként. Vissza négy perc, 77-83. Megy a bruszt. Ingram sok rontott távoli kísérlet után csak azért is elvállalta megint, s ez bement. Aztán labdaszerzés után labdaeladás volt a menü a cíviseknél, de utána Ciric ellen támadót fújtak, így 80-83-as állásnál, három és fél perccel a vége előtt a vendégek időt kértek. Jön fel a Factum, meg kell állítani – gondolták. Egyébként a nagy iram, a sok dobási kísérlet továbbra is megvolt, de a pontossággal egyre több baja akadt mindkét félnek, ezért ekkor már nem tűnt úgy, hogy simán száz fölé megy mindkét csapat, ahogy az a félidőben kinézett.

Tóth hármast rontott, de Doyne visszaszedte, aztán rontott ő is. Ingram viszont nem (82-83). Vasojevic labdát szerzett, de utána Szabó is. Ciric duplája után hárommal ment a Pécs, majd Schachtner triplája kijött, 37 másodperc volt vissza és jött a PVSK. Ciric ezt is sikerrel fejezte be (82-87), kezdett elúszni a hajó a hazaiaknak, Jiménez mester időt kért.

Ingram ellen faultoltak, két büntető, bedobja mindkettőt, pécsi idő, vissza 25 mp, állás 84-87. Ugyanez aztán fordítva történt Vasojevic két büntetője után, mert ő viszont mindkettőt kihagyta. A Pécs azonban (kulcsmozzanat, egyúttal azt a pici plusz mutatja, amivel jobb volt a PVSK a Factumnál ezen a napon - vagyis a nagyobb motivációt) megszerezte a lepattanót, tehát a hazaiak rosszul jártak így is. 14 mp-el a vége előtt Ciricet faultolták, ő pedig az első jó után a másodikat is bedobta (84-89), Jiménez-idő.

Schachtner beszórt egy triplát, 8 mp vissza, 87-89, pécsi időkérés. Ez még izgi így! A hazai Mike a vendégek Andriáját faultolta, két büntető. Első jó, második is. Négy a vendégeknek. A hátralévő másodpercekben még vissza is szerezte a labdát a Pécs, fault, Kovács büntetőzik, végeredmény megvan. Nyert a Pécs, izgalmas meccs volt. Nyolc közé jutott a baranyai gárda. A Factum négymeccses győzelmi sorozata megszakadt.

Férfi Kosárlabda NB I A, 25. forduló
2012. március 28. Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 300 néző
Vezette: Győrffy, Bognár T., Vida (Schaffer)

Factum Sport Debrecen – Pécsi VSK Pannonpower
87-92 (22-29, 35-23, 13-27, 17-13)


Factum: INGRAM 20/12, Papp T. 6, Moore 13, SCHACHTNER 30/12, SZABÓ 14. Csere: Kovács I. 4/3, Vas V. Vezetőedző: Raúl Jiménez.

Pécs: DOYNE 25/3, VASOJEVIC 16/6, CIRIC 23/6, Deák 6/6, TÓTH N. 15/9. Csere: Kovács P. 5, Csabay 2. Vezetőedző: Csirke Ferenc.

Raúl Jiménez: - Ez több, mint méreg, ami bennem van! Pont erről beszéltem az öltözőben meccs előtt, amit végül hibásan tettünk. Nem fókuszáltunk eléggé erre a meccsre, s ez mindannyiunkra vonatkozik. Játékosokra, edzőkre, az egész team-re! A meccs első negyedében nagyon rosszul védekeztünk, pedig tudtuk, hogy jó játékosai vannak a Pécsnek. 29 pontot nem kaptunk egy mérkőzésen sem az utóbbi 7 találkozóból! A második negyedben összekaptuk magunkat, végre volt védelmünk is, de a harmadik megint rossz volt úgy, ahogy van. Tanulni kell ebből a meccsből is, és figyelni a következőre. Már csak egy mérkőzés van hátra, és más vágy nincs bennem, mint hogy azon nyerjünk.

Csirke Ferenc: - Úgy érzem, ez a csapat maximálisan, 102-edjére is kiérdemelte a tiszteletet, amit ebben a szezonban is véghezvitt, az jelző nélküli. Szerintem be fog kerülni a jövő évi Guiness rekordok könyvébe. Nagyon nehéz lesz az ez utáni időszak is a számunkra, de ahogy ezen a nagyon húzós meccsen, úgy akkor is meg fogjuk oldani.

Fotó: pvsk.hu

Fotó (slide): pvsk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus