A Prievidza újra jobb volt a Factumnál

A második szlovákiai felkészülési meccsén is kikapott a Factum a Prievidza otthonában. Ugyanaz volt a séma, mint előző napon, vagyis a Factum bátran és eredményesen kezdett, vezetett jó darabig, majd a hazaiak fordítottak és behúzták a győzelmet.

A Factumban ezúttal pihent az előző napon jól teljesítő, de rehabilitációja miatt pihenésre kényszerülő Mladenovics, a helyén Helmeczi azonban hasznos volt.

A Factumban a center Carter a második félidőre lendült bele a játékba, akkor már húzóember volt, de Papp Tamás is sokat tett a csapatért- Cseh György pompásan, 7/3-mal kezdett pár perc alatt, majd ő - Carterrel ellentétben - a második játékrészben visszafogottabb volt.

A szlovák bajnokcsapat ellen, erős vetéélytárs ellen akart játszani a Factum, akivel szemben fokozottan előjönnek a hibái. Így is történt. Látszanak a csapat erényei, de azok a pontok is, amelyeket orvosolni kell a bajnoki rajtig. A hazaiak újra bevetettek minden hadra fogható embert (négy amerikait is például) és játszatta is őket az új, szintén amerikai vezetőedző.

Felkészülési meccs

2012. szeptember 19. Prievidza

BC Prievidza – Factum Sport
93-66 (18-18, 25-12, 21-19, 29-17)

Prievidza: Gause 5/3, Ziak 16/9, Harris 12, Falkner 12/3, Manns 6. Csere: Sturcel 6/6, Pipiska 10/6, Jass 18/6, Batka 8, Brodzinasky. Vezetőedző: Jaime Andrisevic.

Factum: Helmeczi 13/3, Boros 6/6, Papp T. 7/3, Cseh 10/3, Carter 14. Csere: Pék 5/3, Varga Á. 4, Izzo 2, Kovács I. 3/3, Vas 2. Vezetőedző: Michael Schuurs.

Kipontozódott: -.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus