A Vojvodinától igazolt a Szeged

Megvan a második légiósa is a zsinórban második A-csoportos szezonját kezdő Szedeáknak. A szegedi együttes és Fodor Péter számára nem lesz ismeretlen az új tag, hiszen egy évvel ezelőtt már járt a klubnál próbajátékon, méghozzá azzal a Nebojsa Dukic-csal érkezett, akit akkor le is igazolt a vezetőség. A 21 esztendős szerb bedobó, Tomislav Ivosev a neves Vojvodinától érkezik, de tudni kell, hogy a nagy múltú újvidéki együttes másodosztályú fiókcsapatában kapott szerepet a 2010 - 2011-es évadban.  A 204 centire nőtt ifjonc meghatározó szerepet töltött be az előző klubjánál, 15,7 pontja mellé 7,5 pattanót is lekapott mérkőzésenként, 2 labdaszerzéses átlaga pedig jelzi, hogy védekezésben sem elveszett. Kiemelendő még az 55,6%-os mezőny-, illetve a 41,9%-os triplamutatója. Érdekesség, hogy napra pontosan egy évvel ezelőtt nyilatkozott a szegedi vezetőség arról, hogy ajánlatot tesznek neki is Dukic mellett, de végül a "jóslat" bevált és valóban csak az egyikük fogadta el azt. Ivosev ma már csatlakozik is a társakhoz Szegeden. A hírek szerint Janou Rubint, a Szedeák tavalyi légiósát szeretnék harmadik külföldiként újra a csapathoz láncolni, ám a tapasztalt amerikainak még mérlegelnie kell az ajánlatait, de hamarosan ő is csatlakozhat a kerethez, amennyiben a szegedi maradás mellett dönt.

Fotó: sport-key.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus