Andre Jonest tekintik vezérnek az új játékot játszó Szolnoknál

Más stílusban fognak idén kosárlabdázni, mint eddig.

Az utóbbi évek alapemberei (Vojvoda Dávid, Sztrahinja Milosevics, Luksa Andric) távoztak, jöttek újak, ez pedig más játékfelfogást és játékstílust eredményezhet a Szolnoki Olajbányásznál.

„Korábban évekig a pozíciójátékban erős kosarasok adták a csapat gerincét, mint például Sztrahinja Milosevics vagy Luksa Andric, most viszont fiatal, dinamikus játékosok kapnak meghatározó szerepet, így futós, energikus, agresszív védekezésen alapuló gyors játékot fogunk játszani. A csapat gerince nem maradt együtt, csak Kovács Péter és a fiatalok folytatják nálunk. A hierarchiát valójában a játékosok egymás közt alakítják ki – a vezető szerepre termettek előrelépnek a kulcspillanatokban és az öltözőben is. Mi Andre Jonesban látjuk az új vezért, rutinos, érett, komplett játékos, tudja, hogyan kell megnyerni az éles meccseket, alkalmasnak találjuk a feladatra. De majd menet közben kiderül, így is lesz-e” - mondta az NSO-nak Dragan Alekszics vezetőedző.

„Tisztában vagyok azzal, hogy vezérszerepet szán nekem az edző, hiszen már a szerződésem aláírása előtt beszéltünk erről. Készen állok a feladatra, sok európai csapatban megfordultam, kiforrott játékos vagyok, szinte veteránnak számítok. Nagy presztízsű klubhoz érkeztem, ezért megtiszteltetésnek érzem, hogy vezérszerepet kapok új együttesemnél” - tette hozzá a megemlített Andre Jones.

A teljes cikk ezen a linken elolvasható!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus