Az Alba a Lévát sem tudta megverni

A félidőben még 5 ponttat ment az Alba Fehérvár együttese a lévai nemzetközi torna második játéknapján, ám a szlovák és a cseh bajnokságban is induló hazai Astrum Levice ellen végül megint alulmaradt Braniszlav Dzunics legénysége, ezzel továbbra sem nyert edzőmeccset még a felkészülési szakaszban a fehérvári alakulat. A három aktív szlovák válogatottal felálló ellenfél, melynek egyébként a vezetőedzője Péter Bálint, azaz Szlovákia szövetségi kapitánya, David Kyles és Willie Kemp 21, illetve 17 pontjával kerekedett felül elsősorban az Albán, a negyedik negyedben csupán 11 pontra volt képes a magyar klubcsapat. A próbajátékon lévő, teljesen "kiálló szénájú" Cox ezen a napon sem váltotta meg a világot, 6 pontot és 1 lepattanót szerzett 13 játékperce alatt, de érdekesség, hogy a sokkal nagyobb nevű Brandon Wood 8 pontja, valamint 11-ből 3-as mezőnymutatója sem túl fényes egy olyan korábbi NCAA-ásztól, aki meg akarja győzi a gárda vezetőségét arról, hogy érdemes őt szerződtetni, bár 4 gólpassza, 3 lepattanója és 1 blokkja azért jelzi, hogy legalább csipkedte magát az ex-Michigan játékos. 

Astrum Levice - Alba Fehérvár 79 - 71 (18-18, 20-25, 23-17, 18-11)

Alba Fehérvár: Fekete 7/3, Wood 8/3, Cox 6, Bódi 11/9, Lekli 9/3. Cserék: Hollis 16/3, Supola 2, Szabó 6/3, Juhos 6.

A Levice legjobb dobói: Kyles 21, Kemp 17, Gottselig 14

Fotó: delfinek.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus