Az Alba Fehérvár is elkezdte

Bár az egyéni képzések már augusztus eleje óta folynak, az Alba Fehérvár gárdája hivatalosan csak hétfőn kezdte meg a felkészülést a 2012/2013-as szezonra. A nyár eddigi történéseiről és a jövőről Halm Rolland szakosztály-igazgatót kérdeztük. 

- A klub hivatalos honlapja Alba Fehérvárként említi a csapatot. Ezt tekinthetjük a csapat új nevének?

- Jelenleg az Albacomp nem támogatja a csapatot, ezért ez így jelent meg, de hogy milyen néven fog szerepelni az egyesület a következő szezonban, vagy hogy az Albacompnak lesz-e szerepvállalása jövőre arról még semmi biztosat nem tudok mondani.

- A nyár nagy kérdése, hogy sikerül-e másik névadó szponzort a klub mellé csábítani. Hogy állnak ezek a tárgyalások?

- Ez a kérdés sem dőlt még el, egyelőre nem tudok konkrétumról beszámolni. Amint lesz előrelépés ebben az ügyben, azt azonnal kommunikáljuk. .

- Damian Hollis helyzetét befolyásolja, hogy megkapja-e a magyar állampolgárságot?

- Ahogy azt körülbelül három hónappal ezelőtt már nyilatkoztam Damian Hollisnak szerződése van és szeptember elején kell csatlakoznia a csapathoz. Azt, hogy megkapja-e a magyar állampolgárságot, vagy sem, még nem tudjuk, de nem is rajtunk múlik elsősorban.

- További légiósok, próbajátékosok érkezése mikorra várható?

- Korai még erről beszélni, a csapat csak most kezdte el a felkészülést. Az biztos, hogy szeptembernél előbb nem jön hozzánk légiós.

 

Az Alba Fehérvár felkészülési mérkőzései:

Szeptember 7-9. (péntek - vasárnap)
Nagyvárad, Nemzetközi felkészülési torna
Résztvevő csapatok: CSM Oradea (román), Alba Fehérvár, Atomerőmű SE, BT Kolozsvár (román)

Szeptember 12. (szerda)
Kaposvár - Alba Fehérvár

Szeptember 16. (vasárnap)
Alba Fehérvár - CSM Oradea (román)

Szeptember 19. (szerda)
Alba Fehérvár - Kaposvár

Szeptember 21 - 23. (péntek - vasárnap)
Léva, Nemzetközi felkészülési torna
Résztvevő csapatok: Astrum Levice (szlovák), Slask Wroclaw (lengyel), Helios Domzale (szlovén), Alba Fehérvár

Szeptember 26. (szerda)
Komárno (szlovák) - Alba Fehérvár

Szeptember 28-29. (péntek-szombat)
Temesvár, Nemzetközi felkészülési torna
Résztvevő csapatok: szervezés alatt

Október 2. (kedd)
Alba Fehérvár - Komárno (szlovák)

Fotó: albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus