Báder és Gipson a nyitányról

Ahogy arról tegnap már részletesen beszámoltunk, a Szolnoki Olaj KK egy igen sima mérkőzésen fektette két vállra a francia első osztályú Pau Orthez gárdáját az EuroChallenge csoportkörének első fordulójában. A lefújás után kíváncsiak voltunk a két vezér véleményére, ezért a franciáknál a 21 pontot dobó Teddy Gipson-t kérdeztük a mérkőzésről, a mieink közül pedig a legrutinosabb nemzetközi kupaszereplőt, Báder Mártont szólaltattuk meg.

Az Olaj válogatott centere jelentős részt vállalt a sikerből, vezetésével simán nyerte a lepattanó-harcot a Szolnok. Báder nem felejtette el, hogy mennyit segített a szakmai stáb alapos felkészítése a tegnapi napon: "Jól felkészítettek minket az edzők és ennek volt köszönhető, hogy a legelején már teljesen lebénítottuk őket. Úgy nyertünk, ahogy szerettünk volna: ésszel, taktikusan, továbbá a lepattanózás és a védekezés is remekül összejött számunkra. Ez a két utóbbi abszolút az akarat kérdése, úgyhogy szerencsére nem csak a tudás, hanem ez a fontos összetevő is megvan a csapatnál. Eddig nem volt olyan meccsünk, ahol maradéktalanul sikerült volna ezt a fajta teljesítményt hozni, viszont a mostani derbivel bizonyítottuk, hogy nem csak papíron, hanem ténylegesen is van esélyünk a továbbjutásra a csoportkörből."

A franciáknál ketten nyújtottak kiemelkedőt, de csapatként messze nem funkcionáltak olyan jól, mint a magyar bajnok. A Pau Orthez legjobb pontátlagával rendelkező játékosa, Teddy Gipson elismerően nyilatkozott a találkozó után a hazaiakról, de azért igyekezett meg is indokolni saját csapata gyengébb teljesítményét: "Jó csapattól kaptunk ki, minden fontos statisztikai adatban megvert bennünket az Olaj. Az első negyedben gyors játékkal kezdett a hazai gárda, mi pedig nem tudtuk felvenni ezt a ritmust, így a pár perc alatt összeszedett hátrányt képtelenek voltunk ledolgozni az egész találkozó alatt. Gyakorlatilag azt a 15 pontot tartotta végig a Szolnok. Elonu nagyon hamar összeszedte a faltjait és ezért nem tudtuk a saját játékunkat játszani. Sajnos simán kikaptunk."

A mérkőzéssel kapcsolatban sajnos történt két negatív esemény is, hiszen a harmadik negyed közepén az asztali személyzet egyik tagja rosszul lett és kénytelen volt utána elhagyni a helyét. Az ő jelenlegi állapotáról sajnos nincsen hiteles információnk, de ezúton is jobbulást kíván neki honlapunk. Érdekességként elmondhatjuk, hogy honlapunk helyi tudósítója, Tóth Attila vette át a helyét a maradék időre és ő segített tovább a statisztika írásában.

A másik problémás eset egy helyi szurkolóval történt meg, ő ugyanis a vendégjátékosokat védő plexit rázta meg, ezt pedig sem a helyi FIBA ellenőr, sem pedig a Szolnok vezetősége nem nézte jó szemmel. Tóth Zoltán, a magyar bajnok csapatvezetője elmondta, hogy kivizsgálják az esetet és minden bizonnyal kitiltják a renitenst az Olaj mérkőzéseiről.

A Szolnok legközelebb Németországban, az Artland Dragons otthonában játszik EuroChallenge mérkőzést, méghozzá jövőhéten kedden 19:30-as kezdettel.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus