Beharangozó: Chalon - Szolnok

Elérkezett a nagy nap, amire már hosszú hosszú évek óta vár a magyar kosárlabda-társadalom. A Szolnoki Olaj egy magasan jegyzett nemzetközi kupasorozat, egész pontosan Európa harmadik számú klubversengése, az EuroChallenge középdöntő-körében küzdhet meg a minél jobb helyezésért vagy akár a még tovább jutásért. Az első feladat rögtön a legnagyobb, a francia éllovashoz látogat Pór Péter legénysége. Nézzük, mi várható ezen a derbin, illetve hol és hogyan tudjuk követni a találkozót!

J-csoport: Elan Chalon (francia) - Szolnoki Olaj KK (magyar)

EuroChallenge, középdöntő-csoportkör, 1. forduló - 2012. 01. 10. (20:30)

A magyar bajnok nagyon nehéz helyzetből küzdötte tovább magát az alapszakasz-csoportkörből, hiszen féltávnál 1 - 2-es mérleggel rendelkezett a gárda, ráadásul már hazai pályán is benyelt egy vereséget az Olaj, továbbá Báder Mártonról is kiderült, combsérülése után nem segíthet a szolnokiaknak a 2011-es esztendő végéig. Ekkor jött a pozitív fordulat és a nagyon feljavuló csapatteljesítmény kihúzta a mieinket a kátyúból, Horváth Ákosék meccset sem veszítve abszolválták a "visszavágókat" és így 4 - 2-es mérleggel kivívták a továbbjutást a H-jelű csoportból, méghozzá a német Artland Dragons mögött második helyen, ezzel megelőzve a ciprusi Keravnoszt és a francia Pau Orthez gárdáját.

A piros-feketéknek nem jött rosszul a hosszabb pihenő ebben a sorozatban, de sajnos lényegesen nem jobb a helyzet a sérülteket illetően, hiszen az amerikai Brandon Gay el sem utazhatott a Chalon otthonába a társakkal, Báder Márton pedig még csak most próbálkozik meg a visszatéréssel hosszú heteken át tartó kénszerpihenője után. Mivel tudjuk, mennyire mély az Olaj kerete és láttuk már, hogy van olyan erős mentálisan ez a gárda, hogy a legnehezebb helyzetekben produkáljon a legprímábban, ezért most is csak azt mondhatjuk: kizárólag pozitívan szabad hozzáállni a mai találkozóhoz és a középdöntő-körhöz.

Ahhoz a körhöz, melyben a francia Pro A bajnokságot jelenleg hármas holtversenyben vezető Elan Chalon, a belga élvonalban éppen a második pozíciót birtokló Okapi Aalstar és a német Bundesligában megosztott 8. helyen tanyázó Telekom Bonn lesznek a szolnokiak ellenfelei, s kettőt közülük biztosan meg kell előzni ahhoz, hogy sikerüljön a legjobb 8 közé bejutni. Ám mielőtt ennyire előre szaladnánk, nézzük meg, mi vár Trepákékra a gallok otthonában ma este 20:30-tól!

A Chalon, mely rutinos szereplője a nemzetközi kupáknak, idén egy elég masszív gárdával indult el a Pro A-ban és az EuroChallenge sorozatban, az eredményeik abszolút tekintélyt parancsolóak, de róluk is kiderült már, hogy nem verhetetlenek. Sokan elsőre azt mondanák, hogy a francia éllovas egyértelműen kiemelhető ebből a négyesből, ám akik tüzetesebben követik az európai élbajnokságokat, tudhatják, messze nincs már olyan lényeges különbség a francia bajnokság, illetve a belga és a német élvonal között, hogy ezt feketén-fehéren ki lehessen nyilvánítani. Ezzel együtt a Francia Kupa tavalyi győztesének keretében remek játékosokat találunk, akik ellen mindenképp a legnagyobb tudására lesz szüksége a magyar gárda tagjainak, ha fel akarják velük venni a versenyt.

Aki itt feltartott kézzel lép pályára - legyen szó bármilyen gárdáról - eleve halálra ítéltetett, de nem is félünk attól, hogy az Olaj ma vagy bármikor később így tenne, szerencsére Pór Péter és legénysége nem erről a mentalitásról híres, ez pedig sok nehézségen átsegítette már a piros-feketéket az utóbbi két esztendőben. Azt már korábban megállapítottuk, hogy a rohanós, atletikus kosárlabdát játszó gárdák stílusa nagyon kedvez a Szolnoknak, s szerencsére ma is egy olyan rivális otthonában küzdenek meg Fodor Marciék, melyre ez a megállapítás abszolút igaz.

Ami nehezíti a helyzetet, az az, hogy van két nagyon jó dobókészséggel rendelkező kosarasa a franciáknak, az amerikai Malcolm Delaney, Blake Schilb duó az összes találkozót figyelembe véve külön-külön 15 pont felett átlagol, a támadójáték ennek a két játékosnak az egyéni képességeire épül. Centerben sem gyengék a gallok, Alade Aminu, a 207 centis nagyember nem sokkal marad el a két említett ásztól pontszerzésben, ráadásul egyértelműen a legjobb lepattanózója a Chalon-nak a francia pontvadászatban. A nagy nevekből még messze nem fogytunk ki, hiszen a francia válogatott Tchicamboud, valamint a hasonló szintet képviselő Evtimov neve is ismerősen csenghet az európai kosárlabda szerelmeseinek.

Minden tiszteletet megadva a ma hazai pályán szereplő riválisnak, bőven vannak gyenge pontjai is ennek a társaságnak, például rögtön említhetnénk, hogy ők sem használnak extra bő rotációt és Aminu mellett nincs igazán meghatározó emberük a palánk alatt. Az Olaj esetében ma is igaz, hogy amennyiben képes a csapat megfékezni a Chalon gyorsindítási kísérleteit és eléri a magyar bajnok, hogy felállt játék ellen kelljen operálnia Schilb-éknek, akkor egy nagyon kiegyenlített találkozó lehet a mai derbiből, ahol tudjuk, bármi megtörténhet. Nem szabad túldimenzionálni az ellenfelet, sem a csapatnak, sem pedig a hazai kosárszerető szurkolóknak. A nemzetközi rutin egészen biztosan nem a mieink mellett szól, de akár ma is adódhat az Olaj előtt olyan esély, amivel alkalomadtán élni kell!

A mérkőzést az alábbi linkre kattintva élő statisztika segítségével lehet követni!

Szurkoljunk együtt a Szolnok gárdájának, hogy szerepeljen bravúrosan ma is! Hajrá Olaj, Hajrá Magyar Kosárlabda!

Fotó: szolnokinaplo.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus