Békéscsaba kitett magáért
Több szerb, valamint egy román csapat részvétele tette nemzetközivé az OTP Junior-adidas streetball-sorozat idei második rendezvényét.
Több szerb, valamint egy román csapat részvétele tette nemzetközivé az OTP Junior-adidas streetball-sorozat idei második rendezvényét, a békéscsabai utcai kosárlabda fesztivált.
Remek időben, délig szikrázó napsütésben rendezték a különböző kategóriákban 50 csapat részvételével a streetball-t Békéscsabán, ahol a Szent István téren a szökőkútnál, valamint a vizes blokkban egyaránt volt módjuk felfrissülni a sportolóknak. A kenguru korosztályban népes mezőny gyűlt össze, s a rendezvényen a felnőtt férfiaknál négy szerb, valamint egy román együttes is elindult.
A programot táncbemutató színesítette, a helyi szervezők pedig tombolát szervezve jó néhány résztvevő számára tették különösen emlékezetessé a békéscsabai streetbeall-t, sok kosaras ajándékot kisorsolva. Az ügyességi versenyek kifejezetten színvonalasak voltak.
A sorozat következő állomása16-án, szombaton, Veszprémben lesz, nevezni csütörtökön éjfélig lehet.