Benke kemény edzésekre számít, Rowsey kíváncsi a szolnoki szurkolókra

Bemutatkozott az Olaj három új igazolása - a bajnok megkezdte a felkészülést a következő szezonra.

Megkezdődött a felkészülés a Szolnoki Olajnál, ennek apropóján pedig Benke Szilárdot, Alex Murphyt, valamint az első profi idényére készülő Andrew Rowsey-t kérdezte az olajtv.hu.

"Úgy gondolom, hogy egy komplex játékos vagyok, tudok elől és hátul is segíteni. Támadásban és védekezésben is vannak erősségeim. Szerintem jól bontok védelmet, passzolni is tudok, szeretek is. Tehát ha úgy van, oda is adom, ezzel nincsen problémám" - nyilatkozta Benke Szilárd.

Ugyancsak problémamentes lehet a beilleszkedés, hiszen ugyan új a környezet, új a csapat, ám a társak többség nem ismeretlen.

"Ezzel nem hiszem, hogy probléma lesz. Nyitott gyerek vagyok, igazából nem vagyok egy nehéz személyiség és a csapatnak a magyar részét azt ismerem. Eddig nekem igazából az utóbbi két évben kimaradt az alapozás, mert a válogatottal készültünk. Most itt vagyunk, most nyilván ez új lesz, aztán meglátjuk. Kemény edzésekre számítok"

"Mindennél jobban szeretek kosárlabdázni. Ez az első profi évem, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok rá, milyen lesz majd itt Szolnokon játszani. De kíváncsi vagyok arra is, hogy milyenek a szolnoki szurkolók. Szerintem egészen jól dobok, de szeretek passzolni is, valamint szeretem irányítani, kontrollálni a csapat játékát" - tette hozzá Rowsey.

"Azt gondolom, hogy több poszton is használható játékos vagyok. Jó csapatembernek tartom magam, aki kellő energiát tud adni a csapatának. Mielőtt ide igazoltam volna, nem sokat tudtam a magyar kosárlabdázásról. De azóta már utánanéztem a klub történelmének. Tudom, hogy egy nagyon sikeres csapatról van szó és biztos vagyok abban, hogy a hagyományoknak megfelelően fogunk szerepelni" - mitatkozott be a harmadik érkező, Alex Murphy.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus