Cole Dickerson önkényesen távozott Körmendről
Cole Dickersonra a továbbiakban nem számíthat az Egis Körmend. Sérülésére hivatkozva ma elhagyta a csapatot és a várost.
Az Egis Körmend közleménye a klub hivatalos facebook-oldalán:
Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy Cole Dickersonra a továbbiakban nem számíthat klubunk. Sérülésére hivatkozva – információink szerint – ma elhagyta a csapatot és a várost.
A játékos Körmendre érkezése után alapos orvosi vizsgálaton esett át, amely azt állapította meg, hogy egészséges, de megelőzésképpen a korábban sérült térdére olyan kezelést kapott, amely segítette az ízületek megfelelő működését.
Ennek ellenére később Cole sérülésre panaszkodott és nem tudott pályára lépni.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy klubunk minden, a szerzősében vállalt kötelezettségének maradéktalanul eleget tett Cole felé. Visszafelé viszont ez már nem mondható el. A kontraktusban szerepel, hogy sérülés esetén a klub magyarországi vizsgálattal tájékozódhat a játékos állapotáról, de ő ezen nem volt hajlandó részt venni, így csak az ő elmondására hagyatkozhattunk az állapotával kapcsolatban.
Mivel Cole elutazott a városból, ezért ügyvédi levélben fogjuk őt informálni hivatalos álláspontunkról, mely szerint szerződésszegést követett el. Erről tájékoztatni fogjuk a nemzetközi szövetséget is.
Sajnáljuk, hogy így alakult a helyzet, mert az elmúlt évi teljesítménye alapján bíztunk abban, hogy a játékos segítségünkre lehet céljaink elérésében, de ő ebben most nem volt partner.
Forrás - Egis Körmend hivatalos facebook-oldala
Foto, Slide - bckormend.hu