El-Amin remeklésével nyert az Alba

El-Amin kosarával indult a forduló záró mérkőzése. Az amerikai hátvéd roppant aktívan kezdett, csapata első hét pontját szerezve. Tapadt ellenfelére a szegedi csapat, elsősorban Ivosev és Dukics révén. Dzunics Braniszlav ezúttal is igyekezett sűrűn forgatni együttesét, így már a 4. percben érkezett a pályára Wayne Chism. A próbajátékon tartózkodó center egy kissé komikus jelenettel nyitott: a játékvezetőnek rohant ugyanis futás közben.
El-Amin ellenben nem csalt mosolyt a szegedi nézők arcára, hiszen előbb egy „csaknem” hármast, majd egy valódi triplát is beszórt. 11-15-nél egy időkéréssel igyekezte fékezni az Alba-rohamát Fodor Péter.

altHa El-Amin megállítására hívta fel a figyelmet a szegedi mester, akkor nem hallgattak rá játékosai, mert az amerikai újabb gyors öt pontjával már 17-nél járt a 8. percben. A negyed végén Simon szépségdíjas kosarával tíz fölé nőtt a különbség, míg a hazaiaknál bemutatkozott Csorvási Levente.

A folytatásban Chism zsákolására Molnár felelt triplával. Majd Madár András mutatkozott be egy távolival visszaállítva a közte tízet. Hendlein kosara után 23-35 állt az eredményjelzőn, így Fodor Péter ismét időt kért. A vendégeknél a négy faultos Hollist ültették a kispadra. Ebben a játékrészben rengeteg hibával játszottak a csapatok, az Alba azonban megőrizte előnyét a félidőre.

A nagyszünet után nagyon komolyan kezdtek a vendégek. Hendlein hármasa után El-Amin szerezte meg a 24. és a 25. pontját. A 23. percben már 47-29-re ment az Albacomp egy 8-0-s rohamnak köszönhetően. Meglehetősen hullámzó volt ekkor a játék, hiszen Tanács vezérletével a hazaiak hoztak egy 7-0-s rohanást. Dzunics időkérése után a csereként érkező Juhos emelt be egy hármast. Úgy tűnt közelebb férkőzhet az Albához a Szeged, ám a negyed vége a vendégeké lett (44-59).

A záró szakaszban a 34. percben Madár kosarával az addigi legnagyobb különbség alakult ki a felek között: 47-67. Úgy tetszett túlságosan is megnyugodtak a tetemes előny birtokában a fehérváriak és Fodor Péter időkérése is még időben érkezett.

Kiss, Tanács és Ivosev is távolról talált be, de tetézte a vendégek gondjait, hogy két perc alatt hárman is kipontozódtak. Keller és Hollis támadófaulttal kapta meg ötödik hibáját, de Chism is kénytelen volt kiszállni. A négyperces Albacomp gólcsendet aztán Simon Balázs törte meg. A rendkívül fontos kosár 13-0-s szegedi rohamot zárt le (60-69). Tanács kosarára Simon majd stílszerűen a mérkőzés legjobbja, Muhammad El-Amin válaszolt büntetőkkel, amely ki is alakította a 72-62-es végeredményt.

Az Albacomp már az első negyedben tíz pontos előnyre tett szert, amelyet a záró negyed derekáig növelni is tudott. A végjátékban kellemetlen perceket éltek át a vendégek, de végül sikerült megszerezniük a győzelmet. A hazai szurkolók azonban így is vastapssal köszöntötték a jól küzdő Szedeák játékosokat.

Naturtex-SZTE-Szedeák – Albacomp Fehérvár 62-72 (16-26, 13-13, 15-20, 18-13)
Szeged, Újszegedi sportcsarnok, 900 néző. V.: dr. Vígh, Hegedűs, Frányó

Szedeák: Drahos (5/3), Kiss Zs. (5/3), Ivosev (17/3), Tanács (21/6), Dukics (7). Csere: Molnár M. (5/3), Csorvási L. (2), Vida (-). Vezetőedző: Fodor Péter

Albacomp: Simon B. (10), El-Amin (35/9), Hollis (2), Hendlein (5/3), Keller Á. (3). Csere: Chism (9), Bódi (-), Madár (5/3), Juhos (3/3). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Kép: fmh.hu

Kép (slide): szegedma.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus