Előnyt szerzett Pécsen a Kaposvár

Egyik együttes sem várhatta túl jó előjelekkel a Magyar Kupa mérkőzést. A pécsieknél Andrija Csirics dőlt ki sérülés miatt hosszabb időre, míg a vendégeknél a játékmester Josh Wilson távozása miatt főhetett Fekete Ádám feje.

Jól kezdte a találkozót a Kaposvár. Raivio után Lekli is eredményesen tüzelt a hárompontos vonal mögül (2-8). A házigazdák a negyed derekára egyenlítettek ki többek között a Kecskemét elleni bajnokin iemek formát mutató Csabay triplájával. Többnyire a vendégek jártak előrébb a negyedben, főleg hatékony távoli dobásaiknak köszönhetően: a csereként pályára kerülő Kiss Kornél két perc alatt kettőt szórt. Igaz a Pécsen is megforduló irányító a 9. percben három hibát is összeszedett. A negyed utolsó pillanataiban az amúgy kaposvári születésű Halász Ákos szerzett labdát Raiviótól, de az Király játékvezető lábán pattogva hagyta el a pályát.

Amilyen jól indult a vendégek szempontjából az első, olyan jól pécsi részről a második negyed. Kovács Péter 4 pontjával 7-0-ás rohamot produkáltak, de a vendégek a fiatal Bíró Bence tempóival tartották magukat (33-31). Nagyon kemény csatát, ugyanakkor rengeteg hibát láthattak ebben az időszakban a nézők, aztán Kovács Soma szerzett labdát Csabaytól, majd ziccere után visszavette a vezetést a KKK (35-37); időt is kért Csirke Ferenc. A félidőt Lekli visszatett kosara zárta (39-43).

A nagyszünet után az első két negyedben halványabb Fey aktivizálta magát. Az amerikai center szerezte csapata első hat pontját, amivel tartotta előnyét a Kaposvár. Tóth Norbert hármasára az ekkor tarthatatlannak tűnő Fey szerzett ismét kosarakat. 55-46-os somogyi előnynél Csirke Ferenc magához is hívta játékosait. A pécsiek főleg a vendégek centereivel bírtak nehezen, Lekli pontjaival tíz fölé növelte előnyét a Kaposvár. Állva hagyta a hazai együttest ekkor a KKK, Kiss Kornél harmadik hármasával már 18 egységgel jártak előrébb (51-69).

A záró szakaszban 19 pontos hátrányból indított rohamot a PVSK. Eilingsfeld és Halász kosara után már 7-0-ás szakaszban voltak a vendéglátók. Kaposvári részről öt percig csupán egy-egy triplát lehetett feljegyezni Szőke és Kutasi révén, ráadásul Fey és Koma is kipontozódott, sőt két sportszerűtlen hibát is ítéltek a vendégek ellen. A pécsiek lendületbe jöttek, és sikerült felzárkózniuk 78-71-re a 37. percben – menetrendszerűen érkezett Fekete Ádám időkérése. Ez sem törte meg a hazaiak rohamát, így a fiatal Halász kosaraival 78-78-nál már egyenlített a PVSK. Emberemlékezet óta nem dobott pontot ekkor már a Kaposvár, így szinte megváltásként hatott a vendégeknek Lekli kosara. A végjátékban tért magához a KKK, Szőke bedobta csapat tizedik tripláját, amely végül tekintélyes előnyhöz nem, de a győzelemhez elégnek bizonyult.

Pécsi VSK-Pannonpower – Kaposvári KK 83-88 (24-27, 15-16, 14-29, 30-16)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 700 néző. V.: Benczur, Király, Vétek

PVSK: Csabay (3/3), Kovács P. (12), Doyne (18/3), Tóth N. (18/6), Eilingsfeld (12/3). Csere: Vaszojevics (9/3), Bíró O. (3), Lepsényi (-), Halász (8), Dr. Deák (-). Vezetőedző: Csirke Ferenc

KKK: Kutasi (3/3), Raivio (19/6), Szőke (13/9), Lekli (18/3), Fey (14). Csere: Kiss K. (11/9), Kovács S. (4), Koma (2), Bíró B. (4). Vezetőedző: Fekete Ádám

Kép: sonline.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus