Fehérvárra látogat az európai utánpótlás elitje

A Real Madrid ellen készülhetnek a magyar fiatalok a március 30-án kezdődő, hagyományos Szent István Kupán. 

Március 30. és április 2. között immáron tizedik alkalommal kerül sor az U16-os korosztály számára megrendezett Szent István Kupára Székesfehérváron. Ahogy eddig minden évben, úgy idén is rengeteg tehetséges játékos teljesítményét láthatja majd, aki a koronázóvárosba látogat április első hétvégéjén.

A résztvevő csapatok között ismét ott lesz a Real Madrid korosztályos csapata, mely az eddig kilenc tornán 7 döntőt játszott és ötször hagyta el győztesen a parkettet. A spanyol fővárosi alakulat, eddig majdnem minden tornán részt vett, három alkalommal pedig nem kisebb tehetség, mint a Dallas Mavericks és a szlovén válogatott sztárja, Luka Doncic vezérletével vették fel a versenyt az Alba Regia Sportcsarnokban.

Hogy idén is lesz-e Doncichoz mérhető tehetség a parketten az kérdéses, azonban a reményteli európai utánpótlás játékosokat számontartó Eurohopes.com oldal szerint, a 2007-es korosztály 5 legnagyobb reménysége közül 3 játszani fog a fehérvári tornán. Sidi Gueye és Declan Duru a Real Madrid színeiben, Maikcol Perez pedig az Orange1 Basket Bassano keretében lesz ott, mely csapat címvédőként érkezik a második tornájára a jövő héten.

Nem maradnak azonban riválisok nélkül, az FC Barcelona és a Stellazzurra Roma fogja képviselni még a spanyol és olasz utánpótlást, akik a ebben a szezonban már jártak hazánkban, és egymás ellen játszottak döntőt a pécsi megmérettetésen.

A magyar színeket is két csapat képviseli majd. Piros-fehér-zöldben a Faragó Péter vezette, nemrég ORV sikereket elérő korosztályos válogatott lép majd pályára, míg (vélhetően) kék-fehérben az Alba Fehérvár és a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia által közösen indított csapat képviseli a tornának otthon adó Székesfehérvárt.

A tengerentúlról, illetve a szomszédos Horvátországból is érkezik 1-1 résztvevő, a Spurs legenda, George Gervin nevével fémjelzett Strength N’ Motion nemzetközi akadémia Texasból (és Észak-Európából) érkezik, és a vélhetően délszláv kosárlabda vonalat vivő Cibona Zagrebbel lesz teljes a résztvevők sora.

A-csoport:

Cibona Zagreb (CRO) –  Hungarian NT U16 (HUN) – Real Madrid (ESP) – Stellazzurra Roma (ITA)

B-csoport:

FC Barcelona (ESP) – Orange1 Basket Bassano (ITA) – Strength N’ Motion (USA) – Székesfehévár U16 (HUN)

Friss információkat, a torna pontos programját és a résztvevő csapatok kereteit a rendező, Sportopus Facebook oldalán és a torna hivatalos honlapján - Szent Istvan Basketball Cup 2023 (hunbasket.com) – olvashatnak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus