Férfi válogatottunk helyt állt Görögországban

A hazaiak az első negyedben elhúztak, utána azonban kiegyenlített volt a mérkőzés, a fiatalok jól játszottak.

Férfi válogatottunk a hazaiakkal játszott ma este felkészülési mérkőzést a Krétán, Heraklionban rendezett háromcsapatos tornán.

A mieink az első negyedben támadásban nehezen tudtak kibontakozni a gyakorlatilag a világbajnoki keretével pályára lépő Görögországgal szemben - Antetokounmpo, Bourousis és Calathes vezetésével gyorsan megléptek a hellének, az első 10 perc végére 16 pontos előnyt építettek ki maguknak (22-6). A második negyedben szépen összekaptuk magunkat, a fiatalok, Benke Szilárd, Golomán György és Váradi Benedek kosaraival 12 pontra visszajöttünk (34-22). Sloukas triplájával és büntetőkkel tartották első negyedben megszerzett előnyüket a görögök, de egy ponttal mi nyertük a második felvonást (43-28).

A fordulás után ismét megnyomták a görögök, Papapetrou vezetésével 9-0-val és 14-2-vel kezdték a felvonást a hazaiak - ekkorra végleg eldőlt a mérkőzés a világbajnokságra készülő vendéglátó javára (57-31). Görögország folyamatosan szerezte a kosarakat, de Golomán György és Pongó Marcell is dobott egy-egy hármast, Filipovity Márkó is betalált, Perl Zoltán két büntetője után pedig 22 pont a különbség 10 perccel a vége előtt (66-44). A záró negyedben szépen tartottuk a Giannis Antetokounmpót újra bevető hazaiakat. Golomán is 10 pont fölé jutott legeredményesebb játékosunk, Perl mellett, végül 24 pontos vereséget szenvedtünk (83-59).

Felkészülési torna
Görögország, Heraklion
1. nap

Görögország - Magyarország 83-59 (22-6, 21-22, 23-16, 17-15)

Görögország: Calathes 6, Papapetrou 7/3, Papanikolaou 4, G. Antetokounmpo 19, Bourousis 10. Csere: Larentzakis 8/3, Sloukas 5/3, Papagiannis 6, Printezis 8, Saloustros 5/3, K. Antetokounmpo 2, Mantzaris 3/3.

Magyarország: Govens 2, Váradi 6, Benke 5/3, Eilingsfeld 9/3, Keller -. Csere: Pongó 6/6, Golomán 10/3, Horti -, Perl 12, Filipovity 7/3, Juhos 2.

Fotó, Slide - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus