Gyász: Elhunyt az Alba korábbi játékosa

Seyi Awogbemi Sodiq ma reggel hunyt el.

Az Alba Fehérvár közleménye:

Szinte gyerekfejjel, tizenhárom évesen, egyedül érkezett Magyarországra Nigériából, öt éven át erősítette az Alba Fehérvár utánpótlását a mindig, mindenkivel kedves, közvetlen, mosolygós kosárlabdázó, Seyi Awogbemi Sodiq. A korosztályos bajnokságokban nyújtott remek teljesítményével kiemelkedett a hazai mezőnyből, klubunk utánpótlás bajnoki aranyérmeiben fontos szerepet játszott, az U16-ban, az U18-ban és U20-ban szerzett diadalokban kulcsszerep jutott a magasbedobónak. Különleges képességei miatt rendre idősebbek között szerepeltették a szakvezetők, 16 esztendősen bemutatkozott felnőtt együttesünkben, az évek múltával egyre több játékpercet kapott a bajnoki találkozókon. Remekül érezte magát Fehérváron, azonban tavaly ősszel súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, klubunk vezetői minden segítséget megadtak, győzködték, hogy az elengedhetetlen orvosi beavatkozásra Magyarországon kerüljön sor. Azonban a kosárlabdázó hosszas mérlegelés után, szülei tanácsára úgy döntött, nem vállalja a műtétet Magyarországon, februárban hazatért Abujába.

Hagyományos, Afrikában megszokott orvosi módszerekkel gyógyították, néhány hónapja újrakezdte a kosárlabdát, edzésbe állt korábbi csapatánál, dolgozott a visszatérésen, Abujában. Az volt a terve, hamarosan visszatér Magyarországra, ismét az Alba játékosa lesz. Szombaton reggel érte a halál, megállt a szíve. Sodig jövő szombaton ünnepelte volna 19. születésnapját.  

Klubunk osztozik a család, szülei és három testvére gyászában. A szombat esti, Budapesti Honvéd elleni, bajnoki mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékezünk a tragikus hirtelenséggel elhunyt, rendkívül tehetséges kosárlabdázóra.

Sodiq, nyugodj békében. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus