Gyászhír: Elhunyt Dobor Dezső

70 éves korában távozott közülünk.

A Hunbasket gyászközleménye:

Hetvenéves korában elhunyt Dobor Dezső sportújságíró, sporttörténész, a Magyar Kosárlabda-múzeum kurátora. Haláláról a család tájékoztatta szerdán az MTI-t.
 
Dobor Dezső 1972-ben kezdett dolgozni a Magyar Televíziónál, és évtizedeken át volt a Telesport munkatársa. Összesen kilenc olimpiáról közvetített, illetve tudósított. Több évtizeden keresztül látott el sajtófőnöki feladatokat hazai sporteseményeken, alelnöke volt a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) birkózó bizottságának, valamint a Magyar Sportújságírók Szövetségének, kétszer beválasztották az AIPS végrehajtó bizottságába. Jelentős riport- és dokumentumfilmeket készített, illetve könyveket írt olimpiákról, magyar olimpiai bajnokokról, a magyar kosárlabdázásról, meghatározó magyar és külföldi sportolókról, edzőkről, futballcsapatokról.
 
Munkássága elismeréseként többek között megkapta a Magyar Népköztársasági sportérdemérem arany fokozatát, MOB-médiadíjat vehetett át, az Ezüstgerely-pályázaton többször volt díjazott.
 
Dobor Dezső a könyveken túl is szorosan kötődött a kosárlabdához, ő volt a 2022 októberében megnyílt Magyar Kosárlabda-múzeum kurátora.
 
Isten nyugosztalja!

 

Fotó, slide: hunbasket.hu; Nemzeti Sport

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus