Hazai esélyek a vasi rangadón

A Falco azt a Körmendet fogadja ma, amelyik annak idején már legyőzte a Bencze-legénységet. Eljöhet a visszavágás ideje, ám ahhoz, hogy, netán az egymás elleni eredmény is a szombathelyieknek kedvezzen, igen sokkal kellene nyerniük. A csapat vezetőedzője, Bencze Tamás nem is gondolkozik ezen, mert a fő dolog maga a siker lenne, a különbség másodlagos. A 15.45-kor kezdődő vasi rangadón bármilyen eredmény előfordulhat, ám a hazai pálya talán a Falco javára billentheti a mérleg nyelvét.

- Annak idején eléggé megvert titeket a Körmend. Visszaemlékezve feltűnő, hogy az ő légiósaik nagyon megszórták magukat azon a találkozón, s bár a ti külföldi játékosaitok sem csak turisták voltak a pályán, elmaradtak mögöttük. Mondhatjuk, hogy ez volt a fő oka a 19 pontos fiaskónak?

Bencze Tamás: Összetettebb a dolog ennél. Ahogy már akkor is mondtam, a felkészülés során a Göcsej kupán elért nagy különbségű győzelmünkből (a Falco gyakorlatilag kivégezte a Körmendet) nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. S igaz ez most is, semmit sem számít, hogy az első mérkőzésen a Körmend egyértelműen jobb volt nálunk. Azon a meccsen egyébként volt egy 5 perces nagyon rossz szakaszunk, ezen kívül, ha nem is remekeltünk, de egészen jól játszottunk. Ám az kihagyás végzetesnek bizonyult.  Azóta sokat fejlődtünk, és biztos vagyok benne, hogy még egyszer ilyen gyenge 5 percet nem produkálunk, mint akkor. Ám a légiósokról is szót ejtve, abban is biztos vagyok, hogy a külföldiek megint főszerepet játszanak majd a rangadón, mindkét oldalon. A Körmendnél ráadásul sokat számít Németh István visszatérése. Ha játékban talán még nem is, de a jelenlétével sokat dobhat csapatán. Ám én abban nagyon bízom, hogy a mi kispadunk többet fog hozzátenni az egészhez, s ez döntő lehet.

- Kulcsmérkőzésről van szó vagy csak egyről a sok közül?

BT: - Ez egy nagyon fontos találkozó lesz, de nem a bajnoki döntő. Jelenleg azt gondolom, majdnem egyenlők az esélyek, de egy százalékkal jobbak vagyunk, mégpedig a hazai pálya miatt. Viszont ha esetleg a Körmend megint jobb lesz, ahogy – el kell ismernem – a múltkori összecsapáson is, akkor gratulálni fogok nekik a sikerükhöz, mi azonban nem fogunk kétségbeesni emiatt.

- Netán még az is előfordulhat, hogy a Körmend utolér titeket a tabellán, s egymás elleni eredményetek miatt megelőz titeket, vagy ez kizárt (két győzelem előnye van a Falcónak – a szerző)?

BT: - Ezt nem tartom reálisnak. Mi nem fogunk háromból háromszor veszíteni, ahogy talán a Körmend sem nyeri meg minden hátralévő meccsét. A különbségre visszatérve, mi csupán nyerni szeretnénk szombaton. Legyen meg az az egy pont, ami a javunkra dönt de ha van rá lehetőség, hogy még többel győzzünk, akkor azért fogunk hajtani. Nem várok mást, csak hogy kijöjjön csapatunkból az, ami ezen a napon benne van.

- Egy kis játék: melyik mérkőzés volt eddig a legnehezebb azok közül, amelyeket a kimondottan a bajnoki dobogóra hajtó gárdák ellen vívtatok?

BT: - Az Albacomp elleni meccs, meccsek. Itthon a végén húztuk be a győzelmet, idegenben viszont egyértelműen jobbak voltunk, csak egy kis oda nem figyelés miatt lett szorosabb a vége. Illetve maga a tény miatt a Szolnok legyőzése, főleg annak a fényében hogy mostanra kiderült, egy EC-ben a legjobb négy közé került csapatot tudtunk felülmúlni akkor. Ám ezen a mérkőzésen kivételesen kosaraztunk, gyakorlatilag minden jól alakult.

Fotó: hatharom.hu


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus