Hendlein 3 évet hosszabbított a Kaposvárral

Hendlein Roland tegnap este három éves hosszabbítást írt alá a Kaposvári KK együttesével.

A delfinek.hu beszámolója:

Hendlein Roland újabb három évig a Kaposvári KK kötelékében folytatja pályafutását. A somogyi együttes és a jelenlegi csapatkapitány éppen három esztendővel ezelőtt döntött egy hosszú távú együttműködés mellett, melyet most újabb három évvel toldanak meg a felek. Ezzel komoly értéket tud megtartani a Kaposvári KK, tekintve, hogy Hendleint az elmúlt években rendre posztjának legjobbjai közt tartották számon. Remélhetőleg ez a sorozat az idén sem szakad majd meg. A kontraktust a kaposvári erőcsatár mellett menedzsere, Lóránt András, valamint Monok Tibor, a Kaposvári KK ügyvezető-elnöke írta alá. Mindez része volt annak az ünnepségnek, melyet a sportcsarnokban rendeztek.

A programot a Kaposvári Kosárlabdázók Köre kadett korosztályú diákjai nyitották, akik bemutató edzést tartottak a pályán. Az ünnepséget köszöntővel és rövid visszatekintővel nyitó Szita Károly polgármester elmondta: minden egyes sporttámogatás célja az, hogy az előttünk álló generációk mozogjanak, nagy kedvvel sportoljanak, egészségesebbek legyenek. Ezt a támogatást a Kaposvári Kosárlabda Klub kapta, de tudjuk, hogy a felnőtt játékosok példaképek. Ha ők jól szerepelnek, hatásukra több gyermek kezd el kosárlabdázni. Azt a sportágat űzni, amely 1948 óta létezik Kaposváron. Kezdetben a Rákóczi égisze alatt működött a szakosztály, majd Táncsics SE néven új klub is alakult. Ez a csapat vívta ki 1971-ben először az első osztályú szereplés jogát.

A 2016/2017-es szezonra a 35 millió forintos szponzori szerződésen kívül a sportcsarnok használatának biztosításával további 8 millió forintos támogatást kapnak a kosárlabdázók. Emellett 11 millió forint is jár, amennyiben az előírt eredményességi kritériumok teljesülnek a szezon során. Az erről szóló megállapodást Szita Károly polgármester írta alá Monok Tibor ügyvezető-elnökkel.

További jó hír, hogy a MAN cég szponzori szerződést kötött a Kaposvári KK-val. A megállapodást a cég részéről Reinhard Faderl ügyvezető-igazgató, valamint Hoyos György buszüzletág-igazgató látta el kézjegyével.

A program után a Kaposvári KK felnőtt csapata nyilvános edzést tartott, majd szurkolói ankétot is rendeztek a sportcsarnokban.

A KaposPont videója az eseményről ezen a linken elérhető!

Forrás - delfinek.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus