Holnap délig segíthetsz szavazatoddal!

Karácsony előtt számoltunk be először arról, hogy egy hat héten keresztül tartó szavazás keretein belül voksolni lehet több kategóriában is hazánk prominens kosárlabdázóira a blikk.hu év végi versenyében. Hanga Ádám lehet az Év Felfedezettje, amennyiben elég szavazat érkezik rá az említett online felületen. Hendlein Roland a Legsármosabb Sportoló, Czank Tímea pedig a Legszebb Sportolónő lehet 2011-ben. Lóránt András is a lehetséges díjazottak közt, ő természetesen az Év Sportmenedzsere lehet, amennyiben a többség ezt így ítéli meg. Rájuk mind az alábbi linken lehet szavazni.

Az egyéni elismerések mellett az Év Csapata kategóriában is vannak számunkra érdekes jelöltek, itt a női-, illetve a férfi magyar bajnok indul a győzelemért, tehát a Szolnoki Olaj, valamint az Uniqa-Euroleasing Sopron is befutó lehet!

A szavazás holnap délben zárul, mostanra már nem tudunk konkrét állásokat közölni, csak a voksolás lezárta után, az eredményhirdetésnél derül ki, hogyan sikerült sportolóinknak a szereplés ebben a versenyben.

Lóránt András szólt néhány szót a szavazásról honlapunknak, illetve megköszönte az eddigi segítséget a szurkolóknak:

„Véleményem szerint inkább egy szimpátia, mint szakmai szavazásról van szó. Természetesen örülök annak, hogy több játékosom mellett én is jelöltek között szerepelek. Figyelembe véve, hogy labdarúgás mellett, olimpia és technikai sportágak sportolóiról van szó nagy dolognak tartom, hogy a szavazás teljes időszakában az élmezőnyben szerepeltünk Ádámmal.”

A Kezdő5.hu kiemelten fontosnak tartja az említettek sikerét ebben a versenyben, hiszen nívós mezőnyben szerezhetnek elismerést kedvenceink.

FONTOS: Az összes kategóriában kell választanunk valakit, hogy érvényes legyen a szavazatunk, s ahogy fentebb már említettük, egy nap egy ember egy alkalommal adhat le szavazatot.

Hajrá Hanga, Hajrá Lóránt, Hajrá Czank, Hajrá Hendlein, Hajrá Szolnok, Hajrá Sopron!



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus