Hozta a papírformát Szerbia

Szerdától Belgrádban rangos nemzetközi tornán lép pályára a magyar férfi kosárlabda válogatott. Rátgéber László tanítványai a négy csapatos felkészülési kupa nyitónapján a házigazda Szerbia válogatottjával mérkőztek.

Európa egyik legjobb válogatottja az esélyeknek megfelelően jól kezdte a találkozót. A szerbek főleg a palánk alatt érvényesítették fölényüket, a fiatal Muszli és a rutinosabb Macsvan pontjaival 9-0-ra léptek meg. A mieink sajnos kissé megilletődötten játszottak, csaknem 5 percig nem találtunk a gyűrűbe, így 11-0-s állásnál nem okozott nagy meglepetést Rátgéber László időkérése. Amelyet követően Trepák révén végre sikerült betalálnunk, igaz Teodoszics rögvest egy triplával hűtötte a kedélyeket. A negyed végén érkezett a pályára a kisebb sérüléssel bajlódó Trotter Obie, míg a szerbeknél olyan egyéniségek szálltak be a padról, mint Marko Keselj vagy Dusko Szavanovics. Az utolsó percekben Szabó Zsolt kosaraival 22-12-re is zárkóztunk.

A második negyed elején aztán újfent növelte előnyét a szerb válogatott, bár Wittmann bevarázsolt egy triplát a húszas határt súrolta a különbség. Az első játékrész nagy részében még mindkét szakvezetés a kezdőcsapatokat játszatta, ám a folytatásban már mindegyik oldalon sokat forgatták csapataikat. A szerbeket a Törökországban játszó Stimac vezette, míg a mieink előbb Trotter hármasával, majd Wittmann kosarával tartották magukat – a negyed derekán 36-22-es állásnál a kért időt az élő legenda, Dusan Ivkovics. Ennek a negyednek több szakaszában is egyenrangú partnerei voltunk a hazaiaknak: Teodoszics triplájára Vojvoda és Hanga révén válaszoltunk (43-29). Sajnos a játékrész végén újítottak a szerbek, Teodoszics hármasával így 20 pontos hazai előnnyel mehettek félidei pihenőre a felek.

Sajnos a nagyszünetet követően tovább domborodott a két csapat közti különbség, Macsvan kosarával a 24. percben 58-31-re vezettek a szerbek. Hanga Ádám ugyan igyekezett és Trotter is betalált, de például Lóránt Péter ezúttal nem tudta hozni az eddigi mérkőzéseken mutatott jó formáját. A 28. negyed második felében Muszli duplájával először nőtt a különbség 30 pont fölé (73-42).

A záró negyed – mondani sem kell – az eredmény szempontjából formalitásnak bizonyult, ám ne felejtsük el, hogy a magyar nemzeti együttes sokat tanulhat a belgrádi tornából, hiszen Európa, sőt a világ élvonalába tartozó válogatottakkal mérkőzött és mérkőzik, ahol értelemszerűen nem az eredmény a legfontosabb a felek számára. Az utolsó tíz percben egyébként már valamelyest lankadt a szerbek figyelme és pontossága, amit olykor sikerült is kihasználnunk, hiszen -36-ról Ferencz és Szabó Zsolt hármasával szépítettünk az eredményen.

A szerdai vereséget követően a magyar válogatott holnap Szlovéniával mérkőzik majd a torna bronzmérkőzésén, miután déli szomszédunk 80-77-es vereséget szenvedett Törökország ellen.

Szerbia – Magyarország 95-60 (25-12, 24-17, 29-15, 17-16)

Szerbia: Teodoszics (11/9), Andjuszics (9/6), Lucsics (10), Macsvan (8), Muszli (14). Csere: Keselj (7/3), Szavanovics (3), Stimac (13), Rasics (10/3), Nedovics (10), Ilics (-), Pauics (-).

Magyarország: Fodor M. (2), Hanga (16/6), Horváth Á. (2), Lóránt (4), Trepák (4). Csere: Trotter (7/3), Szabó Zs. (9/3), Szabó M. (2), Vojvoda (2), Wittmann (5/3), Tóth Á. (4), Ferencz (3/3).

Kép: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus