Legázolta az ASE a Körmendet

Rangadóra készült az atomváros, immáron az új tréner irányítása alatt. A korábban Völgyi Péter által dirigált csapat az utolsó három mérkőzését elveszítette, így a paksi vezetőség a változtatás mellett döntött, és egy hazánkban eddig ismeretlen tréner, a spanyol Enrique Gutíerrez Garcia mellett tette le voksát. Hogy a csapattal mindössze 4 napot együtt töltő edző miként tudta felpörgetni fiait a rangadóra, nagy kérdés volt a mérkőzés előtt, így leginkább ez adott beszédtémát a körmendi és paksi drukkereknek egyaránt. Hiányzó is akadt mindkét oldalon, hiszen a hazaiaknál Kámán, míg a vendégeknél Németh nem tudta vállalni a játékot, ráadásul a közelmúltban Dávid Gergely is távozott a piros-feketéktől. Lássuk hát, hogy ezen előjelek után hogyan alakult a találkozó!

Az ASE hozta el a labdát a feldobás után, és egy-egy elrontott támadás után Morgen révén az első kosarat is ők szerezték. A válasz sem váratott magára sokáig, Townes dobott egy szép duplát Gardener fölött, így mindkét csapat hamar túlesett az első mezőnytalálatán. Az ASE játékában a legnagyobb változást talán védőoldalon lehetett felfedezni, nagyon haraptak a hazaiak, sorra védekezték ki a támadásokat. Vojovada második triplakísérlete, illetve Nick Williams büntetői is a gyűrűben landoltak, így öt pontos előnyre tett szert a Paks, amit Townes faragott egy bődületes zsákolással. A piros-kékek támadásban is igen agilisnak bizonyultak, aminek köszönhetően rendre faultot harcoltak ki, ráadásul a plusz büntetőket is elég jó százalékkal értékesítették. A Körmend legjobbja ebben az időszakban egyértelműen Darian Townes volt, aki csapata első nyolc pontjából egymaga hatot szerzett. Hét perc telt el a meccsből, amikor 14-8-as állásnál Sabáli Balázs időt kért, a láthatóan akadozó támadójáték orvoslására. Ferencz Csaba egy szép betörés után dobott is egy duplát, ám Zo Williamsnek rögtön volt válasza. Felváltva estek ekkor a találatok, ám a negyed vége a Körmendé volt egy újabb Townes kosár révén, de így is az Atomerőmű vezetett 18-16-ra.


Elrontott támadások után Bell találatával indult a második felvonás, ám Kovács gyönyörű passzából Vojvoda talált be, majd az irányító maga is eredményesen fejezett be egy betörést. Közben Gardener megkapta a harmadik hibáját is, így már a 12. percben le kellett ülnie. Ettől azonban nem tört meg a paksi lendület, Tóth Ádám jól pótolta a légióst. Jobban játszott a hazai csapat, és ennek pontokban is megmutatkozott az eredménye, a negyed derekára ugyanis először a mérkőzés folyamán két számjegyűre nőtt a differencia. Sabáli Balázs ismét időt kért, mielőtt még komolyabb különbség alakult volna ki. A húzás nem hozott azonnal eredményt, a következő kosár ugyanis ismét paksi kézből hullott a gyűrűbe. Rashad Bell révén egyből érkezett a válasz, ám Nick Williams triplája ismét 10 pont fölé növelte a különbséget. Ekkor már a Körmend is eredményesebben támadott, amit Townes és Bell újabb találatai bizonyítottak, majd Powell is beszórt egy hármast. Fellazult egy kicsit a paksi védekezés, így a hazaiak is időt kértek, a hangulat pedig egyre paprikásabb lett. Előbb Townes vitatkozott Hegedűs játékvezetővel, majd egy körmendi drukkert vezettek ki a rendezők. A közjátékból a paksiak jöttek ki jobban, gyorsan szórtak öt pontot, ám a slusszpoén a Körmendé lett, Mladenovics triplájának köszönhetően, de így is 10 ponttal ment az ASE a félidőben.

Paksi eladott labdával, és Townes zsákolással indult a második félidő, amelyet Gardener sajnálatos sérülése követett. A center egy gyűrű alatti ütközés után maradt a földön, majd úgy támogatták le a társak. Bell révén ekkor a vendégeknek ment jobban, öt pontra fel is zárkóztak, ám jött Vojvoda Dávid, és két támadás alatt két triplával tolta meg az atomos szekeret. Sőt, Lorenzo Williams egy labdaszerzést követő zsákolásával ismét tíz pont fölé tornázta a különbséget, így Sabáli Balázs harmadszor is időt kért az este folyamán. A közönségen látszott, hogy szinte szomjazták a csapat által bemutatott agresszív, határozott, szívből jövő játékot, így a buzdítás sem maradt el részükről. A Körmend nem találta a hazai játék ellenszerét, védekezésben és támadásban egyaránt szenvedtek, kosaraikat is főleg egyéni akciókból szerezték, szemben a paksiak szemet gyönyörködtető csapatjátékával. Újabb vendég időkérés, újabb hamvában holt vendégakciók. Ezen az estén - egy-két szép egyéni megmozdulást leszámítva  - semmi nem jött össze a vasi alakulatnak, de ennyi remek mérkőzés után, Németh István hiányában ennyi belefér. A negyed végén még egy eladott labdából Bell ziccerezett, ám a sikeres kosárral is csak 66-52-re tudta szépíteni az eredményt.

A negyedik negyedre aztán visszatért Gardener, szerencsére nem történt komolyabb baja. Figyelmeztető lehetett viszont az ASE számára, hogy a Körmend támadásban maradt, és főleg, hogy mindezt eredményesen tette. Két perc elteltével 10 pontra faragták a hátrányt, a paksi szemekben pedig felcsillant az aggodalom. Ekkor azonban érkezett a vezér, azaz Zo Williams, és a menetrendszerű 2+1, majd Kovács Ákos triplája is a helyére került, így ismét 16 volt közte. Ráadásul Mladenovicsnál is elpattant a cérna, és technikait harcolt ki, így hozván még nehezebb helyzetbe csapatát. Nick Williams és Ferencz Csaba triplaváltása után Zo Williams harcolt ki újabb 2+1-et, húsz pontra növelve a hazai előnyt. Kézzel fogható közelségbe került az őszi 23 pontos különbség, Morgen duplája után pedig még inkább. A 37. percben aztán el is jött a várt pillanat, Morgen zsákolásának köszönhetően. A végén ugyan nem lett meg a 23, de így is mindenki boldogan kiálthatta a csarnokban, hogy: "Szép volt fiúk!"

Atomerőmű SE - Fortress Lami-Véd Körmend 85-64 (18-16,24-16,24-20,19-12)

Paks, 1100 néző

ASE: L. Williams 23/3, N. Williams 9/6, Vojvoda 13/9, Morgen 10, Gardener2 . Csere: Körtélyesi 5, Tóth 10, Kovács Ák. 13/6, Kovács Ád. -, Czinger-.

Körmend: Ruják 4, Fodor -, Ferencz 7/3, Bell 14, Townes 19. Csere: Powell 8/3, Mladenovic 7/3, Cseh 2, Sonyák 3/3.


Enrique Gutíerrez Garcia: Nyertük! Úgy éreztem, hogy az edzőváltás után pár játékos frusztrált, vagy szomorú volt, de ma ennek nem láttam jelét. Mindannyian nagyot küzdöttek, és ez nagyon boldoggá tett. Külön kiemelném a padról érkező Kovács Ákos teljesítményét, nagyon jó meccse volt.

Sabáli Balázs: Ez a meccs a védekezésen ment el, amelyben pár perctől eltekintve gyenge volt. Emiatt támadásaink is ritmustalanok voltak, egy idő után pedig már csak az egyénieskedés ment.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus