Legyőzte az oroszokat az ASE!

A mai napon a BC Nizhny Novgorod elleni találkozóval elindult az idei nemzetközi kupaszereplés "lényegi része" a paksiak számára. Az a Novgorod várt rájuk, amelynek keretében úgy is akadt nyolc, két méter feletti játékos, hogy a 222 centiméter magas Boban Marjanovic sérülés miatt nem is tartott a csapattal Magyarországra. Minden bizonnyal ez a tény volt az, ami a leginkább aggodalomra késztethette a paksi vezetőedzőt, Völgyi Pétert a találkozó előtt. Ennek ellenére a hazai játékosok optimistán várták a találkozót, hiszen gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával léphettek pályára a válogatottak sorát felvonultató vendégek ellen. Lássuk hát, hogyan is alakult a mérkőzés!

A vendégek hozták el a labdát a feldobás után, ám az első rontott dobás is az ő nevükhöz fűződött. A túloldalon ellenben Vojvoda nem kegyelmezett, előbb egy triplával, majd egy duplával kínálta meg a vendégeket. Az rögtön látható volt, hogy a roppant agresszíven védekező vendégek ellen minden kosárért keményen meg kell majd küzdeni. Az ASE mindenesetre nem kezdett megilletődötten, hiszen Ignerski triplájára Wilson egyből tudott válaszolni egy dupla formájában. A lengyel játékos volt a Novgorod legaktívabb tagja a meccs korai szakaszában, megmozdulásai komoly zavart keltettek a hazai védelemben. A triplavonalon túlról sem voltak szégyenlősek a vendégek, bátran vállalkoztak, és Antonov révén be is találtak. Azonban Vojvodát sem kellett félteni, átmentette a remek körmendi formáját, és ismét hárompontossal köszönt be. Az említett magassági fölényt több alkalommal is sikeresen használták ki az oroszok a támadólepattanók megszerzéséért vívott csatában, illetve amint szembekerültek egy alacsonyabb paksival, rögtön igyekeztek pozíciót fogni, és kihasználni a magasságkülönbséget. A meccs jó iramú volt, és az Atomerőmű nem hagyta magát. Donald Wilson labdaszerzése után sportszerűtlen faultot fújtak a játékvezetők, azonban a légiós csak egyet értékesített a büntetők közül, és a támadását is elrontotta a magyar csapat, így  maradt az egál közeli eredmény. Kovács Ákos értékesített egy remek triplát, ám a túloldalon erre is volt válasz. Az iram nagyon erős volt, komoly erőfeszítést igényelt tartani a lépést. A negyed végén még egy fault után Vojvoda dobhatott, ám csak az egyiket értékesítette a büntetői közül, így 22-22-es döntetlennel ért véget az első negyed.

A második negyed Cole triplájával indult, majd egy jó paksi védekezéssel folytatódott. Az ASE emelt a tempón, mindkét térfélen remekeltek a hazaiak, és ennek meg is lett az eredménye előbb egy Williams dupla, majd egy újabb Cole tripla formájában. Az oroszok nem tudtak mit kezdeni a fergeteges hazai védekezéssel, köszönhetően többek között a remekül lepattanózó Körtélyesi Gergelynek. A negatív sorozatuk végül a 4. percben szakadt meg, mikor Ignerski zsákolt egy látványosat. A negyed közepén Völgyi Péter kért időt, hogy egy kicsit megnyugtassa a játékosait. A pauza után Morgen is pályára került, majd miután üresen hagyták, rögtön egy triplával nyitott! Az előny ekkor kilenc pont volt a hazaiak javára, akik öt perc alatt mindössze 2 pontot kaptak. Ezen Bremer igyekezett változtatni, sajnos egy dupla révén sikeresen is tette. A túloldalon Tóth Ádám mutatott be egy remek megmozdulást, amely után még egy plusz büntetőt is értékesíthetett, így továbbra is szépen tartotta magát az ASE, sőt Wilson duplája után már 10 volt közte. Mi több, ezek után ugyanő beszórt két büntetőt, majd labdát is szerzett. Morgen ismét betalált, bár ezúttal közelebbről, de ugyanolyan fontos volt ez is. A túloldalon ismét Ignerski kezdte el csipkedni magát, két alkalommal is büntetőket harcolt ki, amelyek közül hármat értékesített is. Nagyjából csapata pontjainak felét szerezte eddig a pontig összesen. A félidő zárásaként még Tóth szerezett egy duplát, mellyel 44-31-re a magyar csapat vezetett a nagyszünetben!

A félidei statisztikából érdemes kiemelni, hogy az ASE megnyerte a lepattanócsatát, illetve majd 50 százalékkal dobta a triplát, ami egészen bravúrosnak mondható. A második félidő egy szerencsés Wilson duplával kezdődött, majd újra jött a remek védekezés, amely után az induló Williamset Paninnak kellett elgázolnia, hogy megakadályozza a kosárszerzésben. Még időben tette, így nem követte büntető, nem úgy, mint a túloldalon Bremer dupláját. Sajnos jó is volt a szabaddobás, így rögtön hármat faragott a hátrányból. Az oroszok minden bizonnyal komoly letolásban részesülhettek a félidőben, hiszen már-már a sportszerűtlenség határán védekeztek, sőt Ignerski megmozdulását követően be is mutatták a bírók az ennek megfelelő ítéletet. Williams értékesítette mindkét büntetőt, ám ismét nem sikerült a plusz támadásból eredményesnek lenni. Az ASE tartotta a különbséget, amelyet a vendégek főleg Antonov révén büntetőkkel igyekeztek faragni. Tóth Ádám parádés formában játszott a mai napon, előbb egy gyönyörű kosarat szerzett, majd második sportszerűtlennel kiállíttatta magáról Ignerskit, és higgadtan értékesítette mindkét büntetőt, 16 pontra növelve ezzel csapata előnyét. A túloldalon Protic villant egyet, a villámléptű szerb betörés után volt eredményes. Kicsit megfenekleni látszott az ASE szekere, így Völgyi mester gyorsan időt is kért, hogy megállítsa a felzárkózást. A támadásban nem vezetett ez rögtön eredményre, de a védőoldalon újra összeszedettebb lett a Paks. Büntetők révén tovább araszolt előre a Novgorod, ráadásul az ASE nem is találta a roppant kemény orosz védekezés ellenszerét. A gólcsendet Cole törte meg egy szép horoggal, ám Panin rögtön válaszolni tudott. A következő támadás ismét rossz volt, ráadásul az elfutó Bremert csak sportszerűtlenül tudta megállítani Cole, így most ellene szólt a már többször látott ítélet. Azonban az oroszok követték a magyar mintát, és az ajándék támadás lehetőségével nem tudtak élni, a megszerzett labdából pedig ismét Cole volt eredményes. Az utolsó percben még Antonov eredményes tudott lenni, de egy emberről beszórt Vojvoda hármasnak köszönhetően megőrizte 10 pont fölötti előnyét az ASE!

Az utolsó negyed érdekesen kezdődött, hiszen 33 másodperc alatt két paksi faultot is befújtak az addig hibátlanul teljesítő bírók, majd megadták a Protic kosarát, Tóth Ádám blokkja ellenére. Ráadásul miután a következő támadásnál ismét a mieinkre fújták a hibát, az oroszok hosszú idő után először lejöttek 10 alá. Nagyon veszélyes időszak volt ez, amely során oda kellett figyelnie Völgyi Péter legénységének. Szerencsére Zo Williams megrázta magát, és egy 2+1-es akcióval visszaállította a két számjegyű különbséget. Elég volt azonban két hiba, és két gyors dupla után már csak nyolc volt közte, így jött is az időkérés. A játék képe azonban nem változott, azonban az oroszok is képesek voltak hibázni, jelen esetben a büntetővonalról. Vojvoda azonban nem  tette meg ezt a szívességet, és a betörése utáni pluszbüntetőt is a helyére küldte. Pont úgy, mint a túloldalon Antov a triplát, miután üresen hagyták. Az ASE erőlködött, látszott, hogy erejük határán járnak, azonban ekkor a szerencsének köszönhetően eljutott a labda Cole-hoz, aki bedobta a ziccert, faulttal együtt is. Roppant izgalmas volt a találkozó, az Atomerőmű SE pedig bravúrosan, fogakat összeszorítva tartotta a differenciát a két csapat között. Donald Cole volt ekkor az ASE vezére, újabb kosarával már 19-nél járt. Ráadásuk neki csak 2 személyi hiba állt a neve mellett, ellentétben az ekkorra már kipontozódott Morgennel, és a négynél járó Tóth-tal. A sporik számolatlanul szórták a faultokat a magyar csapat játékosaira, és az előny már csak hét pont volt.  Zo Williamsnek azonban nem remegett meg a keze, és értékesítette a büntetőit, nem úgy mint a túloldalon Bremer, aki csak egyet dobot be. Ráadásul Williams a következő támadásból ismét eredményes volt, és ismét 10 volt közte. 40 másodperc volt vissza ekkor, és ezt a győzelmet már nem lehetett elvenni az ASE-tól. Cole zsákolásánál pedig felrobbant a csarnok, és megérdemelten szólt a "Szép volt fiúk"!


Atomerőmű SE - BC Nizhny Novgorod 83 - 72 (22-22, 22-9, 19-20. 20-21)

Paks, 1000 néző

Vezette: Gili Cohen (ISR), Gintaras Vitkauskas (LTU), Boris Schmidt (GER)

ASE: Williams 16, Wilson 13, Vojvoda 16/9, Kámán 2, Tóth 9. Csere: Cole 19/6, Körtélyesi -, Kovács Ákos 3/3, Morgen 5/3,

Novgord: Bremer 9, Paunic 3, Panin 9, Antonov 21/6, Ignerski 15/3. Csere: Nelyubov 4, Protic 9, Baranov - , Pustahvar 2, Stepanenkov -, Savalyev -.

Kipontozódott: Morgen (37. perc)

Kiállítva: Ignerski (24. perc)

Völgyi Péter, az ASE vezetőedzője a mérkőzés után: "Nagyon örülök ennek a győzelemnek. Talán egy kicsit lebecsült minket az ellenfél, láthatóan nem készültek a játékunkból az oroszok, ez pedig megbosszulta magát. Tompán mozogtak, kulcsemberüket veszítették el két sportszerűtlen hiba miatt, de mindezzel nem foglalkozom. A negyedik negyedben egy kicsit gondban voltunk a játékszervezéssel, de mindig akadt egy-egy olyan egyéni villanás, amivel át tudtunk lendülni a holtpontokon. Azt kell mondani, hogy ez összességében magabiztos győzelem volt, hiszen végig 10 pont vagy annál több volt közte."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus