Levy a szezon végéig marad Pakson

A paksi klub arról tájékoztatta portálunkat, hogy az ASE az ideiglenes szerződéssel rendelkező Jonathan Levy kontraktusát az idény végéig meghosszabbította.

A légióssal szóbeli megállapodás történt a mai napon, mely szerint a bajnoki idényt Pakson fejezi be. A csapatnál a vezetőség elmondása szerint elégedettek a korábban Nick Williams pótlására érkezett amerikaival, ami nem is csoda, hiszen a tolnai gárda az összes mérkőzését megnyerte Levy-vel a fedélzeten.

Az amerikai játékos eddig öt mérkőzésen lépett pályára, a bajnokságban, ezeken 14.2 pontot, 3.8 lepattanót, 4 gólpasszt és 2.2 szerzett labdát átlagolt. Emellett remek védekezését is meg kell említi, valamint azt, hogy nagyon hamar beilleszkedett, és megtalálta a közös hangot új csapattársaival.

Fotó: Fekete Zsuzsanna

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus