Magabiztos szolnoki siker a Pau ellen

A Szolnoki Olaj nem kevés nehézség után, de végül egy nagyon erős keretet szedett össze az EuroChallenge csoportkörének kezdetére, ez pedig az első mérkőzés után úgy fest, a nemzetközi színtéren is sokat érhet. A Pau Orthez nagynevű együttesként érkezett ugyan Magyarországra, de nekik semmi okuk nem volt a magabiztosságra, hiszen a hazai bajnokságban pocsékul szerepelnek eddig. Továbbá még csak olyan klasszisok sincsenek a csapatukban, akik garanciát jelentenének a kiemelkedő szereplésre a kontinens harmadik számú kupasorozatában. Ettől függetlenül egy francia élvonalbeli gárda ellen nem lehetett kijelenteni egyértelműen, hogy könnyű dolga lesz az Olajnak, de szerencsére a nagyon összeszedetten és koncentráltan startoló Trotterék a 9 – 0-s rajt után végig, teljes mértékben kézben tudták tartani a mérkőzést és egy nagy diadallal nyitották a csoportkör küzdelmeit. A honosított amerikai irányító mondhatni előszedte az EuroChallenge formáját és három alkalommal is (szemre) úgy hatolt át a francia védelmen, mint kés a vajon. Természetesen a vendégek is kapcsoltak, a Mustafa Shakur nélkül kezdő Pau már úgy nézett ki, hogy egyenlíteni is fog, ám ekkor az éppen beálló Soós Gábor újra riadót fújt triplájával, az első 10 perc vége előtt már 26 – 10-es előnye is volt a szolnokiaknak. A második negyedben minden ott folytatódott tovább, ahol a felek a kis szünet előtt abbahagyták, a cserepadról beszálló Julien Mills bátran vállalkozott távolról, az ő hármasa, majd Báder falttal együtt beerőszakolt kettese után már 21-el ment a vendéglátó, minden álomszerűen alakult. Onnantól gyakorlatilag mindenféle túlzás nélkül azt lehet mondani, hogy a magyar bajnoknak a legnagyobb figyelmet a kétszámjegyű vagy annál minél nagyobb fór tartására kellett fordítania.

A fordulás után nem kezdett rosszul Pór Péter legénysége, de a nyitónegyed első 3 percében 3 faltot is beütő Nikolov azért hiányzott védekezésben, egy kicsit csökkent a koncentráció a hazaiaknál. Ennek eredményeképp az 51 - 31-nél még 20 feletti differencia 8-ra csökkent miután Báderre egy technikait fújtak, majd Horváth Ákos sportszerűtlen faultot kapott, Gipson pedig hátára vette csapatát, pontokat szerzett és szépen osztogatott. A kiemelkedő atletikus képességű francia alakulatot gyönyörűen megfogta a Szolnok, alig hagyott lehetőséget a könnyű kosarakra, illetve a leindításokra a Nikolov vezette „defenzív szekció”. A bolgár bedobó a második félidő derekától végre visszatérhetett a rotációba, sikerült további személyi hibák nélkül is elsőrangúan védekeznie, emellett nagy triplákat szórt és további pontokat szerzett. A Pau egyszer-egyszer még megpróbált visszakapaszkodni, de a 35. percben kipontozódó Elonu elvesztése megpecsételte a sorsukat. Az egykori NBA draftolt nagyember kiállása előtt egyébként fantasztikus jelenetek zajlottak le a pályán, hiszen Obie Trotter előbb egy labdaszerzés után hatalmasat zsákolt, majd Báder Marci szerelt látványosan a gyűrű közelében, aztán az említett Elonun sikerült támadó faultot kiharcolnia. A Szolnok bebizonyította, hogy valóban képes volt összeállni, amikorra igazán kellett. Az a játék, amit Horváth Ákosék ma bemutattak, további bizakodásra adhat okot, hiszen papíron a legjobb csoportellenfelet győzte jelentős különbséggel a magyar bajnok. A 41 - 27 arányban megnyert lepattanó-párharc szintén komoly fegyvertény, Brandon Gay érkezésével és csapatba épülésével teljesen máshogy fest az Olaj palánk alatti részlege. Ezen felül döntő volt, hogy a korábbi hetekben gyengébb kint dobószázalékon ma sikerült jelentősen javítani a szolnokiaknak, bár a 33-ból értékesített 12 hármas még mindig nem kiemelkedő mutató, ám a legfontosabb pillanatokban mindig jött egy-egy sikeres távoli Soóstól, Nikolovtól vagy Mills-től, de még a nagyember, Gay is elsüllyesztett kettőt. A galloknál a veterán Rimac és a szintén 21-et szóró Gipson nyújtottak átlagon felettit, de az NBA-ből kölcsönvett Mustafa Shakur-t például sikerült 0(!) ponton tartani, a másik kulcsembert, Elonu-t pedig egyrészt kipontozni, másodsorban pedig 8 pontra és 6 lepattanóra limitálni. A Pau ellen, ha ezt a védekezést képes hozni a magyar gárda, idegenbe se feltartott kézzel fog utazni. Azért ennyire még nem szabad előre szaladni, egy hét múlva pokolian nehéz dolguk lesz Báderéknek a német Artland Dragons együttese ellen idegenben a csoport két győzelemmel rajtoló alakulatának összecsapásán.


H-csoport: Szolnoki Olaj KK (magyar) – Pau Orthez (francia) 85 - 70 (26-12, 19-14, 21-25, 19-19)

Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 2200 néző, vezette: Ingus Baumanis (LAT), Tonci Anzulovic (CRO), Petr Hrusa (CZE)

Szolnok: Trotter 14/3, Horváth 12/6, Nikolov 15/6, Gay 8/6, Báder 5. Csere: Soós 6/6, Mills 17/6, Trepák 4/3, Fodor -, Grebenár -

Pau Orthez: Gipson 21/6, Rimac 21/6, Mendi -, Maravic 8/3, Elonu 8 Csere: Morency 4, Ramassamy 2, Shakur -, R. Lesca 6/3, Diarra -, Var -.

Kipontozódott: Elonu (35. perc)

Pór Péter, a Szolnok vezetőedzője a mérkőzés után: "Ilyen ritmusban, ilyen jól még nem kezdtünk meccset a hazai bajnokságban idén. Védekezésben és támadásban egyaránt jók voltunk. A félidőre kialakult a 20 pontos különbség, ami picit meg is nyugtatott bennünket, a fordulás után volt egy kis megtorpanás, de ettől függetlenül végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést. Mikor megvolt a biztos fórunk, elég szépen tudtuk lassítani a franciák támadásait, ez tudatos volt. Ugyanakkor az a párperces kihagyás, ami a harmadik negyed elején-közepén jött, jó volt arra, hogy megmutassa, 40 percig kell tudnunk koncentrálni, hiszen egy jobb csapat ki fogja használni ezeket a hibákat. A védekezésünknek és a lepattanóinknak köszönhetjük ezt a diadalt. A Pau-ból jól felkészültünk, tudtuk, hogy a gyorsindításos játékot erőltetik, megpróbálnak minden megszerzett labda, lepattanó után nagyon gyorsan indulni és helyzetbe kerülni. Ezt szerencsére az elejétől kezdve meg tudtuk akadályozni, ennyi volt a kulcsa a győzelemnek."

Didier Dobbels, a Pau Orthez vezetőedzője a mérkőzés után: "Mit mondhatnék, egy ilyen meccs után?! Jó mérkőzés volt, méltó egy nemzetközi kupaküzdelemhez. Remek csapat a magyaroké, gyorsak és több játékosuk is úgymond játssza a kosárlabdát - ez volt a döntő különbség. Nálunk egy-két embert leszámítva senkinek sem ment jól. Nehéz lesz bárkinek nyernie Szolnokon a hangulat miatt, illetve azért is, mert komplett, teljes csapatuk van, magasak, gyorsak, mindent tudnak erről a játékról. Mi ezt az EuroChallenge sorozatot egy felkészülésnek tekintjük, mivel egy fiatal gárda a miénk. A bajnokságban cél a 8 közé jutás, de ebben a sorozatban semmiféle kitűzött célunk nincs, csak a tapasztalatszerzés."

A H-jelű csoport másik mai mérkőzésén az első félidőben még magabiztosan vezető ciprusi Keravnos hazai pályán kapott ki 81 - 93 arányban a német Artland Dragons csapatától, ennek a mérkőzésnek a részleteivel később jelentkezünk az EuroChallenge rovatban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus