Magabiztosan nyert a Szolnok Szegeden

A forduló zárómérkőzésén az eddig nyeretlen Szeged a veretlen Szolnokot fogadta. Farkas Attila sérülése, a keret vékonysága miatt a Szeged mindössze 10 játékost nevezett be a mérkőzésre, ám a kezdőben ott volt a friss szerzemény, Jonathan Levy. A feldobásnál az Olaj hozta el a labdát, és az első kosarat is ők szerezték Trotter révén. A Szeged sem illetődött meg, és Levy, valamint Ivosev révén rögtön megfordították az állást.a Horváth Ákos vezette vendégek egy 11-2-es rohammal elég rendesen elléptek, amit Fodor Péter már nem bírt szó nélkül, és ki is kérte első idejét. Eredményesek is voltak az edzői intelmek, még ha csak részben is. A védekezés összeállt, és megtört a szolnoki lendület, azonban a támadójáték továbbra is igen halovány volt. Főleg a dobással voltak gondok, az első negyedben ugyanis 14 mezőnykísérletből mindössze négyszer talált be a Szeged, de a büntetővonalról is csak 20 százalékkal tüzeltek. Ekkor azonban beindult a szolnoki henger, és

A második játékrész 18-9-es szolnoki vezetésről indult, rögtön egy Brandon Gay triplával. A Szolnok új légiósa biztatóan mozgott, bár a faultokat kicsit gyorsan gyűjtögette. Csak nem akart beindulni a szegedi pontgyár, ellenben mikor Fodor Márton a negyedik büntetőjét is a helyére küldte, már 16 volt közte. Ekkor az eddigi meccseken pazarul szereplő Ivosev is beindult, és gyorsan termelt öt pontot, sőt mikor Kiss Zsolt is beszórta az első tripláját, már le is feleződött a differencia. Pór Péter rögtön időt is kért, mielőtt még teljesen elfogyott volna az előny. A pauza megtette a hatását, Báder és Horváth Ákos gyorsan szerzett is hat pontot, és újra lendületbe hozták a csapatot. Remekül védekezett az Olaj, újra komoly különbség alakult ki a felek között. Azaz alakult volna, ha Kiss Zsolt be nem vág hirtelen két triplát, ismét egy számjegyűre csökkentvén a hátrányt. A végére még belefért egy Nikolov zsákolás, így mikor megszólalt a félidő végét jelző duda, 37-26-os vendég előnyt mutatott a tábla.

A nagyszünet után nekiugrottak egymásnak a felek, potyogtak a kosarak mindkét oldalon, de a különbség nem igazán változott. Így ment ez egészen a negyed közepéig, mikor előbb Kiss Zsolt talált be távolról, majd Levy és Ivosev is eredményes volt, így 10 alá került a hazai gárda. Erre még válaszolni tudott Nikolov egy triplával, ám ami a negyed végén következett, arra nem tudott mit lépni Pór Péter legénysége. Előbb Tanács szerzett egy duplát, majd Vida értékesített egyet a számára megítélt két büntető közül. Ezek után Levy szerezett gyors egymásutánban négy pontot, végül Tanács büntetője lett a negyed záró akkordja, amely után már csak négy pont volt a bajnok előnye.e

A negyedik negyed Horváth Ákos triplájával indult, aki sérülése után láthatóan egyre jobb formába kezd lendülni. Erre még Ivosev válaszolt, sőt a következő Nikolov duplára is volt felelet a remek igazolásnak tűnő, ekkor már 19 pontnál járó Levy részéről. Ezután gyors egymásutánban esett két szolnoki dupla is, amelyek után Fodor Péter kénytelen volt ismét időt kérni. A folytatásban Tanács kosaraival ismét öt pontra zárkózott a Szedeák, de ez csak átmeneti volt. A Szolnok őrizte az előnyét, és ha néha csökkent is egy kicsit az előny, igazán meleggé egyszer sem vált a helyzet, sőt a végére egész komoly különbség alakult ki a felek között. Összességében a Szolnok végig vezetve, helyenként jól játszva nyerte meg negyedik meccsét is, és maradt továbbra is veretlen.


Naturex-SZTE Szedeák - Szolnoki Olaj KK 67-81 (9-18, 17-19, 22-15, 19-29)

Szeged, Újszegedi sportcsarnok, 1700 néző. Vezette: Benczur T., Balog Gy., Vida B.

Szeged: Drahos 4, Levy 21, Kiss 12/12, Ivosev 16, Dukic 6/3. Csere: Tanács 7, Molnár M. -, Vida 1.

Szolnok: Trotter 7, Horváth 12/6, Soós 6, Nikolov 13/3, Báder 17. Csere: Mills 8, Fodor 10, Gay 6/6, Trepák 2.


Edzői nyilatkozatok:

Fodor Péter: Azon kesereghetünk, amiket egyszerűen meg lehetett volna oldani: a büntetőket be kellett volna dobni, nem kellett volna ennyi labdát eladni, és végig úgy kellett volna védekeznünk, ahogy csak egyes szakaszokban tettük, illetve fegyelmezetten kellett volna támadnunk.  El kellett volna hinni, hogy ebben a meccsben megvannak a lehetőségek. Sajnos azonban nem éltünk ezekkel, a Szolnok pedig túl erős csapat ahhoz, hogy ezt ne használja ki.

Pór Péter: Az első félidőben volt egy olyan szakasz, mikor úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, közelítettünk a húszhoz, de visszajött a Szedeák, így tízzel mentünk szünetre. Aztán a Szeged megmutatta mit tud hazai pályán, ráadásul az új amerikai légiós vezérletével feljöttek 4 pontra, így nem lehetett „lesétálnunk” a mérkőzést, végig koncentrálnunk kellett. Az viszont érződött, hogy amikor baj volt, össze tudtuk kapni magunkat, meg tudtunk újulni. A Szegedet dicséret illeti, hogy nem adták meg magukat, és itthon a hazai közönség előtt nagyon lelkesen, nagyon bátran játszottak.

Fotó (slide): jnksz-basketball.hu

Fotó (1): sportklub.tv

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus