Megvan a ZTE első győzelme!

Igazi alsóházi rangadón csapott össze egymással a Factum Sport Debrecen és a Zalakerámia-ZTE KK. A debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban a hazaiak abban reménykedhettek, hogy a csúcsformában játszó, a bajnokság pontdobó listáját is vezető Justin Ingram ismét előhúz valamit széles repertoárjából, mivel a Factum Sport másik két húzóembere, Szabó Miklós és Tóth Gábor is távol maradni kényszerült a mérkőzésről. A zalaiak ezzel szemben nyeretlenül 0-11-es mérleggel vághattak neki a hosszú debreceni útnak és a találkozónak.

A meccs első félidejében látszott, hogy a vendégek nem fogják hagyni magukat, a kezdőcsapatból mindenki hozta a tőle elvárható formát és alaposan megnehezítették a vendéglátók dolgát. Az első negyed végén a Zalaegerszeg 23-20-as vezetést harcolt ki magának. A találkozó ezen periódusában úgy tűnt, hogy a két csapat amerikai különítménye fogja szolgáltatni a showt. Justin Ingram, valamint a vendégeknél Tim Whitworth és Bryquis Perine is jó formáról tettek már ekkor is tanúbizonyságot.

A második játékrészben a debreceniek ledolgozták hárompontos hátrányukat és félidőben 37-37-es állással vonulhattak a játékosok az öltözőbe. Az előzőleg esélytelenebbnek kikiáltott ZTE továbbra is megnehezítette Jimenez edző tanítványainak a dolgát, valamint az amerikai parádé is folytatódott. Justin Ingram egymaga 19 pontnál járt – az egész csapat pontjainak több mint 50%-át ő szerezte.

A második félidőben folytatták a csapatok az első félidőben látott fej-fej melletti küzdelmet. Az utolsó percben Vertetics és Withworth tripláival 6 pontos előnyhöz jutott a ZTE, így 51-57-tel mehettek az utolsó negyedre.

Az utolsó negyedben a ZTE tartani tudta az eddig megszerzett előnyét és ezzel begyűjtötte első győzelmét a 2011-12-es szezonban. A hazai csapatban Ingramen kívül nem volt más, aki igazán kiemelkedően tudott volna teljesíteni, emellett igazi center nélkül voltak kénytelenek játszani. A vendégeknél a berámolt 15 tripla  - leginkább kulcsfontosságú pillanatokban - és több nagyszerű egyéni teljesítmény vezetett az első diadal megszerzéséhez.

Factum Sport Debrecen – Zalakerámia-ZTE KK 74 – 84 (20-23, 17-14, 14-20, 23-27)

Oláh Gábor utcai sportcsarnok, Debrecen; vezette: Cziffra Cs. Frányó P. Gál J. (Bukta)

Factum Sport Debrecen: Ingram 28/3, Papp T. 2, Modzinger 3, Vas V. 6, Kovács I. 14/6 Csere: Kaluha 15/6, Boros 4, Takács 2

Jimenez: Összességében örülök, mert nagyot harcoltak a srácok. Több alapember nélkül álltunk fel és így is helyt tudtunk állni egy jó csapat ellen, amely meglepő, hogy csak most nyert először a bajnokságban.

Zalakerámia-ZTE KK: Perine 19/6, Gáspár 16/6, Whitworth 18/12, Tóth G. -, Hines 16/6 Csere: Baki 9/3, Vertetics 6/6

Kis Attila: Gratulálok a játékosaimnak és a Debrecennek is, mert nagy küzdelemre kényszerítettek bennünket. A Factumnál több alapember hiányzott, ám így rajtunk volt nagy nyomás, mert kötelező volt a győzelem. A jó védekezésünkkel hoztuk a meccset.


kép: ztekosar.hu
slide: zalaihirlap.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus