Megvan az idei első pécsi siker

Első győzelmére készült a Pécsi VSK együttese, a hazaiak azt a Jászberényt fogadták, amely egy bravúros kaposvári győzelemmel kezdte az idényt, legutóbb viszont hazai pályán kapott ki a Nyíregyházától.

A feldobás előtt a pécsi vezetőség köszöntötte a Panthers egykori szenegáli centerét Lo el-Hadzsi Malickot, aki később a jászberényi klubnál fejezte be pályafutását.

A hazai oldalon három sikeres triplával nyitották a meccset, a túloldalon pedig Jones zsákolt két hatalmasat. Csirics harmadik sikeres hármasa után viszont időt kellett kérniük a vendégeknek (16-7). Tóth Norbert 2+1-e után Horti már két személyi hibánál járt. Szrecsko Szekulovics a korábbi találkozókon a jó dobószázalékot hiányolta, és úgy tűnt szavai célba értek, hiszen ezúttal megfelelő dobóformát fogtak ki játékosai. Csabay három pontot hozó betörése után 30-nál jártak egy negyed után.

A második negyedben Borszéki köszönt be szokásához hűen a triplavonalon túlról. Vladovic hagyta ki pécsi oldalon a kihagyhatatlant, Vaszejovics nagy passzát zsákolta mellé. A túloldalon viszont Jones-szal nem bírt a horvát center, igaz ezzel nem volt egyedül: a helyére érkező fiatal Lepsényi is rögvest faultot kapott. Nagy volt a kapkodás a pályán, ekkor jött Csirics vajkeze, aki már negyedik triplájánál járt. Jones semlegesítése csak rövid ideig sikerült a hazaiaknak, de ugyanígy voltak Csirics hatástalanításával a jászberényiek. Bár a pécsi előny biztosnak tűnt, a félidőre Hodges és Jones révén mégis hat pontra zárkózott a JKSE.

A nagyszünet után Csirics újabb triplája következett, ám Jones támadólepattanója után 53-50-re zárkóztak a vendégek. Meglehetősen sok hibával játszott a PVSK, Szrecsko Szekulovics folyamatos cserékkel igyekezett változtatni a játékon. Sormaz hármasával előbb egy pontra jöttek fel, majd Antal ziccerével a vezetést is átvették (58-59). Sormaz újabb távolija után Dawson is beszórt egy triplát, így menetrendszerűen jött a pécsi időkérés 26 másodperccel a negyed vége előtt (64-65). Deák triplája az utolsó másodpercekben célba talált, ugyan Horváth Balázs vitatta annak érvényességét, de a játékvezetők megadták a dobást.

A negyedik játékrész elején háromszor is támadólepattanót szedtek a vendégek, végül Borszéki ziccerezhetett. A túloldalon a csapatkapitány Tóth négy pontja jókor érkezett, de Csirics hatodik triplája is kellett hazai szempontból. Vaszojevics labdaeladása után Dawsonnak ziccerben ütött oda, így az amerikai 2+1-e után ismét háromra zárkóztak a vendégek. A 36. percben Antal majd Eilingsfeld kapta meg ötödik hibáját. Az Eilinsgfeld helyére hosszas pihenő után visszatérő Vladovic blokkja után Vaszejevics szerzett könnyű kosarat – 85-77-nél időt kért Horváth Balázs.

Az utolsó perchez közelítve kezdtek elszabadulni az indulatok: a pécsi gyűrű alatt Jones és Tóth csatája „teljesedett ki” utóbbi faultjával, igaz a fiatal játékos maradt lent a parketten. A vitatkozás közben Sormaz lökte el Kovács Pétert, amiért előbbi technikai hibát kapott. Hodges rossz hármasa után Jones faultolta nagyon keményen Tóthot, ami után csaknem ölre ment a két magasember – Ádám játékvezető közbelépése akadályozta meg a verekedést. Az utolsó pillanatokra aztán csillapodtak a kedélyek, a PVSK pedig Tóth és Vaszojevics büntetőivel biztosította idei első győzelmét.


Pécsi VSK-Pannonpower – Jászberényi KSE 92-85 (30-20, 16-20, 21-25, 25-20)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Ádám, Király, Török.

PVSK: VASZOJEVICS (22/6), Kovács P. (6/3), CSIRICS (28/18), TÓTH N. (16), Eilingsfeld (8). Csere: Vladovic (2), Dr. Deák (7/3), Bíró O. (-), Csabay (3), Lepsényi (-). Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics

Jászberény: Dawson (12/3), Medve (6), HODGES (17/9), Horti (5), JONES (23). Csere: Borszéki (7/3), SORMAZ (10/6), Wehner (3), Antal (2). Vezetőedző: Horváth Balázs


Edzői nyilatkozatok:

Szrecsko Szekulovics: Látni lehetett egy kis görcsösséget a játékunkban. Ami nem tetszett, az az volt, mikor tízzel vezettünk és leálltunk kicsit. Azzal, ahogy harcoltunk, azzal azonban elégedett vagyok, keményen játszottunk. Egész meccsen nyerni akartunk, ez látszott a játékunkon is, még akkor is, mikor hibákat vétettünk. Nagyon fontos ez a mai győzelem, a Jászberény nem gyenge csapat, három nagyon jó légiósuk van és a magyar játékosok is jók. Nem csak a két pont miatt volt fontos a győzelem, hanem önbizalom szempontjából is! Nagyon köszönöm a szurkolóinknak a biztatást, és hogy a szokatlan, vasárnapi időpont ellenére is ennyien kijöttek!

Horváth Balázs: Bevallom őszintén, titkon reménykedtünk abban, hogy elkaphatjuk akár itt hazai pályán is a Pécset. Azt gondolom, helyenként esélyünk is volt erre. Gratulálok a Pécsnek! Mi megint önmagunk korábbi hibáiból nem tanulva elkövettünk néhány olyan dolgot, aminek a vereséget köszönhettük.


Kép: pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus